Több mint félezren szeretnének végleges állást

35

 

Országszinten óriási a túljelentkezés a végleges pedagógusi helyekre, van olyan megye például, ahol közel másfél ezren iratkoztak a 28 meghirdetett helyre. Az ún. címzetes helyekre pályázók névsorát pénteken tette közzé a szakminisztérium, a versenyvizsga jövő szerdán lesz.

Alig négyezer végleges pedagógusi helyet hirdettek meg az országban, miközben a jelentkezők száma meghaladja a 29 ezret. Az üres helyeket tekintve ez az utóbbi évek egyik legalacsonyabb kínálata. A legtöbb pályázó a fővárosban van, a megyék között nagyjából az erdélyi és partiumi megyék járnak élen: Kolozs, Maros, Bihar és Temes jelentette a legtöbb végleges helyre pályázó pedagógust.

Mint korábban megírtuk: megyénkben 74 úgynevezett címzetes pedagógusi helyre lehetett július 16-ig jelentkezni. Az országos összesítés szerint a meghirdetett állásokra nálunk 545-en pályáznak.

A végleges pedagógusi állásért legkevesebb hetes osztályzatot kell elérni a július 29-én zajló versenyvizsgán. Az ötösnél jobb dolgozatot írók a mintegy 800 helyettesítő állás valamelyikét nyerhetik el – természetesen szakképzettségüknek megfelelően. Az első eredményeket augusztus 4-én, a véglegeseket augusztus 11-én hozzák nyilvánosságra.

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.