Több mint 7 millió lej Hargita megyének

18

[dropcap]A[/dropcap]z idei állami költségvetés kiigazítására vonatkozó 2015/20-as kormányrendelet értelmében pótlólagosan pénzösszegeket utaltak ki a helyi költségvetések számára megyei és a községi utak munkálatainak finanszírozására. Az áfából számfejtett összegekről van szó, amely értéke országos szinten 300 millió lej, s annak megyékre való leosztásáról a szerdai kormányülésen fogadtak el kormányhatározatot. Az elosztásnak két kritériuma volt: az adott megyében lévő utak összhossza, valamint a megyék pénzügyi kapacitása – lényegében azok a megyék részesülhettek nagyobb összegben, amelyek pénzügyi lehetőségei igen korlátozottak. Hargita megye 7,347 millió lejben részesül – egyébként a legnagyobb értékű, 8,5 millió lejes kiutalásban Vaslui megye részesült, a legkisebb, 5,6 millió lejesben pedig Ilfov megye. A 2015/638-as számú kormányhatározat már megjelent a Hivatalos Közlöny augusztus 20-i számában, így most a megyei tanács kell döntsön arról, hogy miként osztja le a területi-közigazgatási egységeknek a kiutalt összeget. Megjegyzendő, hogy némileg megkésve került sor a pénzosztásra, mivel fennállhat annak veszélye, hogy esetenként az év végéig nem sikerül majd elkölteni a kiutalt összegeket.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek