Több millió euróra pályázhatnak az önkormányzatok

47

Tavaly 47 millió eurót, a 2007–2013-as programozási időszak alatt pedig – régiós szinten második legjobbként – összesen 162 millió eurót hívtak le a különböző vidékfejlesztési projektjeikkel a Hargita megyei pályázók. Hamarosan az önkormányzatok előtt is megnyílnak az új vidékfejlesztési pénzalapok: tegnap ezekről a pályázati lehetőségekről tájékoztatták a polgármestereket.

Intézményvezetők tájékoztatták a polgármestereket. Pontos munkát várnak Fotó: Domján Levente
Intézményvezetők tájékoztatták a polgármestereket. Pontos munkát várnak Fotó: Domján Levente

A 2014–2020-as időszakra kidolgozott Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) három, közvitára bocsátott intézkedését mutatták be tegnap Csíkszeredában a Hargita megyei polgármestereknek, önkormányzati vezetőknek a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) helyi és gyulafehérvári regionális központjának munkatársai.

Pénzlehívás: régiós szinten második
Kiderült, a Hargita megyei pályázók a 2007–2013-as tervezési időszak alatt több ezer nyertes projekten keresztül összesen 162 millió euró fejlesztési forrást hívtak le. Ezzel a vidékfejlesztési támogatások tekintetében a Központi Régióból Fehér után Hargita megye az előkelő második helyen áll – derült ki az ügynökség regionális igazgatójának beszámolójából. Megjegyezte, a lezárt és elszámolt projektjeik kapcsán 2015-ben a Hargita megyei közintézmények számlájára 30 millió eurót, a magánszférából pályázó gazdálkodók és vállalkozások számlájára pedig 17 millió eurót folyósítottak. Azt a 36 projektet viszont, amit a Hargita megyei községek a tavalyi őszi pályázati kiírás alkalmával nyújtottak be, az ügynökség regionális központjában március folyamán bírálják el, az eredményeket pedig áprilisban teszik közzé.

Pályázati lehetőségek alapinfrastruktúrától az örökségvédelemig
A megyeháza nagygyűléstermében megjelent községvezetőkkel ugyanakkor az új, tavasztól megnyíló pályázati lehetőségeket is ismertették, főként, hogy a 4.3-as intézkedés mezei és erdei utak javítására, a 7.2-es intézkedés településfejlesztésre, alapinfrastruktúrára, utcák aszfaltozására, ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítésére, oktatási és szociális létesítmények építésére és felszerelésére, valamint a 7.6-os intézkedés örökségvédelmi beruházásokra kínált eurómillióira is leginkább az önkormányzatok vagy a kistérségi önkormányzati társulások pályázhatnak.
Az új PNDR 4.3-as intézkedésében az erdei utak rendbetételére 100 millió eurós, a mezei utakéra 135 millió eurós, míg az öntöző-rendszerekkel kapcsolatos beruházásokra 435 millió euró pályázati keretösszeg áll a polgármesteri hivatalok vagy – erdők, öntözőrendszerek kapcsán – a közbirtokossá­gok, területtulajdonosi társulások rendelkezésre. A legnagyobb, 1,1 milliárd eurós keretösszeget a 7.2-es intézkedésen teszik hozzáférhetővé, míg a 7.6-os intézkedés keretében az épített örökségvédelmet, a B típusú műemlékek felújítását, valamint a kultúrházak modernizálását és felszerelését célzó önkormányzati és civil kezdeményezésű projektekre több mint 194 millió eurót csoportosítottak.

Hiba nélküli pályázatokat várnak
A szakemberek nem titkolták: noha az intézkedések pályázati útmutatói még csak konzultatív változatban érhetők el, a pályázati kiírásokra – a szükséges tervek, engedélyek beszerzésével – máris érdemes készülni, ugyanis a rendelkezésre álló pénzkeret tükrében a projektek támogathatóságáról a beérkezési sorrend szerint döntenek. A fejlesztési forrásokra pályázó önkormányzatoktól és az őket segítő szaktanácsadó cégektől ugyanakkor az AFIR nemcsak gyorsaságot, hanem a pályázati dokumentáció pontos összeállítását is elvárja: a hiányzó dokumentumok pótlására ugyanis a korábbi gyakorlattal eltérően ezentúl már nem lesz mód – hangsúlyozták a tegnapi találkozón az ügynökség gyulafehérvári képviselői.

Domján Levente

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.