TNP-re vágyom

131

Milyen jó lenne, ha a potencianövelő és immunrendszer-erősítő pilulák mintájára tudatosságot növelő szereket is kifejlesztene valami zseniális gyógyszerkutató (lehetne TNP a neve – tudatosságnövelő pilula)! Ezen álmodoztam a minap, s elképzeltem, mennyi probléma, kétes helyzet megoldódna az alkalomadtán, még inkább a kúraszerűen szedett szertől. Mert arra a manapság oly sokat, oly sok területen hangoztatott mentalitásváltásra várni túl sokáig tart, és mire eljön a „szemléletek” megújhodásának ideje, sok minden kifuthat a talpunk alól.
Például a nyelvünk és identitásunk. Előszeretettel hangoztatjuk a „nyelvében él a nemzet” szállóigét, de a mindennapokban egyre kevesebbet törődünk vele. Pedig nemzetiségünk talán legmeghatározóbb eleme, és mégis hagyjuk elkorcsosulni, felhígulni, törjük, kínozzuk nap mint nap, amikor helytelenül írunk, fogalmazunk, idegen szavakkal (túl)fűszerezzük, s még meg is sértődünk, ha valaki ezt visszajelzi, mondván, hogy nem ez a lényeg. Akkora magyarok, székelyek vagyunk (főleg viseletben, zászlólengetés és a másik náció, az idegenek alázása közben), de a színmagyar kisváros vendéglőjében „Zi liberă” volt tegnap, magyarul nem is tájékoztatták erről a magyarul beszélő potenciális helyi vendéget, nem beszélve az ilyenkor egyre nagyobb számban előforduló anyaországi turistákról. Hajjaj, a minap pedig egy egész este próbáltuk megértetni barátunk harmadikos kislányával, hogy mit is fed tulajdonképpen az a „fébé”, a „bé” és a „szufi”. Merthogy a magyar tannyelvű, patinás, mindjárt fél évezredes tanintézmény magyarul oktató magyar tanítónője (és persze, nemcsak ő) ilyen „szimbólumokkal” minősíti a nebulókat. Mikor már-már világosság gyúlt a kislány fejében, egyszer csak rákérdezett: na jó, de akkor mit jelent a csillagos „fébé” és a mínusz „bé”. Na, erre már nem tudtunk gombot varrni…
Azonban ha most a vendéglős, a tanci, a közszereplők és sokan mások reggeli kávéjába egy héten keresztül belepottyanthatnék egy kis tudatosságot növelő port (tudják, a TNP-t), akkor hátha ráébrednének, hogy még az „ótonómiánál” és a székely zászló kitűzésénél is fontosabb, ha helyesen használjuk és – ahol csak lehet! – használjuk az anyanyelvünket. Mert tényleg tőlünk, mindannyiunktól függ, hogy él-e e nyelv, hogyan él, és lesz-e nemzet, aki benne és vele él.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.