Tízéves érvényesség, változatlan ár

Új útlevelek

109

Péntek óta immár tízéves érvényességgel állítják ki a 18. életévüket betöltöttek számára az elektronikus útleveleket – közölte lapunkkal a Hargita Megyei Prefektusi Intézmény.
A június 18-án elfogadott és 20-án a Hivatalos Közlönyben megjelent 133-as sorszámú törvény értelmében a 12 évnél fiatalabb kiskorúak számára három évig, a 12 és 18 év közötti kiskorúak számára öt évig, a 18. életévüket betöltött felnőttek számára tíz évig érvényes elektronikus útleveleket állítanak ki.
A prefektusi hivatal közleménye szerint azok számára, akik nem szeretnének elektronikus útleveleket kapni, ideiglenes útlevelet állítanak ki az igénylés benyújtásától számított tíz munkanapon belül. Rendkívüli esetekben akár három munkanapon belül is kiállítják az ideiglenes útleveleket, azonban a kérelmezőknek ehhez hivatalos iratokkal kell igazolniuk, hogy egészségi, családi vagy szakmai okokból valóban indokolt, hogy sürgősségi eljárásban jussanak úti okmányhoz.

Illusztráció: László F. Csaba

Az útlevél megszerzésének költségei ugyanakkor változatlanok maradtak. Azaz 96 lej az ideiglenes útlevél, a nagykorúak és a 12 évnél idősebb kiskorúak elektronikus útlevele 258 lejbe kerül, a 12 évesnél fiatalabb gyerekek útlevelét pedig 234 lejért állítják ki.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.