Tisztes csíki helytállás

Rangos műkorcsolyaversenyen indultak

545

Az otopeni-i műjégpályán tartották az elmúlt héten az év talán legrangosabb hazai műkor­cso­lyaversenyét, a 3. Edu­Sport-kupán a megyéből nyolc sportoló vett részt. Noha az ifjúságiak számára a rangos viadal kellett volna legyen egyben az országos pontvadászat is, nem osztottak bajnoki címet, hiszen jelenleg nem működőképes a román szakszövetség.

Andreea Ureche a tizedik lett az EduSport-kupán

Az otopeni-i jégpálya adott otthont az elmúlt héten az EduSport-kupa küzdelmeinek, amely talán az ország legrangosabb műkorcsolyaversenye volt. Noha előzőleg azt lehetett tudni, hogy a nemzetközi viadal az ifjúságiak számára kettős téttel bír majd, végül nem osztottak román bajnoki címet, hiszen a Román Korcsolya Szövetség feloszlás alatt áll.
Hargita megyéből két klub sportolói indultak az EduSport-kupán, az ISK Csíkszereda hat, a Felcsík SK két sportolóval vett részt a nemzetközi megmérettetésen. A csíkiakat Bogyó Löffler Mária és Simon Mária készítette fel és kísérte el az otopeni-i versenyre.
Az EduSport-kupán tizenhét országból összesen 112 sportoló állt rajthoz, a hazai mezőny 51 fős volt, a második legnépesebb mezőny 31 sportolóval a bolgároké volt. A versenyre érkeztek görög (4), izraeli (5), olasz (6) műkorcsolyázók, az Egyesült Arab Emírségekből hárman, a Fülöp-szigetekről ketten, de részt vettek hongkongi, német, lengyel, moldáv, norvég, szlovák, cseh, kazah, litván és dél-afrikai sportolók is a négynapos viadalon. Az elmúlt heti versenyen, amely szerepelt a nemzetközi szövetség (ISU) naptárában is, összesen 96 lány és 16 fiú sportoló állt rajthoz.
Az ifjúságiak versenyén a lányoknál az ISK Csíkszereda sportolója, Adreea Ureche a tizedik helyen zárt, a hazai mezőnyt tekintve pedig a hatodik lett, ám a verseny a pontszámokat tekintve szorosan alakult. A novice A kategóriában Ráduly Réka a hetedik helyen zárt, az ISK Csíkszereda sportolója a hazai versenyzők közül az ötödik lett.
A csíkiak közül a legtöbben a novice B kategóriában álltak rajthoz. A fiúk versenyében Karda Oszkár a harmadik helyet szerezte meg, a Felcsík SK sportolója az egyetlen romániai résztvevője volt a kategóriának. A legnépesebb a lányok novice B kategóriája volt az EduSport-kupán, összesen harminchárman álltak rajthoz. A legjobb helyen, a hetediken Antal Bernadett végzett, aki a hazai sportolók között másodikként zárt. Bere Larissza kilencedikként zárt, Bere Zólya a 13., Gábor Bernadett a 25. (mind ISK Csíkszereda), Both Eszter (Felcsík SK) pedig a 32. lett.
– A sportolóink által elért eredmények valósan tükrözik a felkészültséget. Minden kategóriá­ban szoros volt a verseny, amelynek rangját az is nagyban emelte, hogy immár az ISU naptárában is szerepelt, így a pontozóbírók közül mindössze kettő volt hazai, a többiek külföldről érkeztek. Ha csak a hazai mezőny teljesítményét vennénk alapul, akkor elég jól szerepelt a csapat az EduSport-kupán – nyilatkozta lapunknak Bogyó Löffler Mária. A csíkiak edzője hozzátette, sajnos a hazai szövetség körül kialakult helyzet miatt nem osztottak az ifjúságiaknál bajnoki címet. – A régi szövetség még nincs feloszolva, de az eljárás megindult, az új pedig még nincs megalakulva, így egyelőre nem tudni, idén egyáltalán lesz-e országos bajnokságunk – mondta az ISK Csíkszereda edzője.
Az már biztos, hogy a január 25. és 27. között Csíkszeredába tervezett Szövetség-kupa elmarad, de ígéret van arra, hogy lesz Románia-kupa, illetve megtartják a országos gyerekbajnokságot.
– Az elmúlt heti verseny alatt azt az ígéretet kaptuk, hogy február 22. és 24. között Galacon megtartják a Románia-kupát, ugyanakkor számítani lehet arra is, hogy március utolsó napjaiban megrendezik a gyerekek számára is az országos bajnokságot. Mi reménykedünk abban, hogy mindkét pontvadászatra sor kerül, hiszen egész idényben ezekre a viadalokra készülnek a sportolóink – szögezte le Bogyó Löffler Mária.

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.