Tihamér archívuma

Glóbusszal a vállamon 113.

30

Egy korábbi írásban már utaltam rá, 2007-ben Vietnámban forgattunk. A dokumentumfilmben nem akartunk sokat foglalkozni a vietnámi háború borzalmaival, de nem is vonhattuk ki magunkat máig tartó hatása alól. A francia gyarmatosítók, mielőtt távoztak volna az országból 1954-ben, még gyászos örökséget hagytak maguk után: az ország kettészakadt a kommunista Észak-Vietnámra és az Amerikai Egyesült Államok által támogatott Dél-Vietnámra. A kölcsönös vádak között igazságot tenni ennyi év elmúltával is igen nehéz, különösen azért, mert mi magyarok a kommunista rezsimeket is jól megismertük, s Amerika is eljátszotta becsületét 1956-ban a magyar nép szemében. A jenki filmek a Vietkong kegyetlenségére fókuszáltak, a vietnámi fél mind a mai napig az amerikaiak szemére veti az esztelen tömeggyilkosságokat, valamint a környezetpusztító napalmbombák alkalmazását. A pokolgép robbanásakor pillanatok alatt elvonja a levegő oxigéntartalmát, helyére nagy mennyiségű szén-monoxid kerül, már belégzése halált okozhat. A detonáció utáni tűztenger mindent felemészt maga körül. A vegyi fegyverek környezetkárosító és az emberi szervezetre való hatásával sem számoltak: mind a mai napig genetikai elváltozásokat okoznak a háború után született generációkban.
Vietnám minden szegletében állnak háborús emlékművek: a harcok mementói. A piacokon amerikai sisakokat s fegyvermaradványokat árultak – nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ezeket Amerikában leselejtezett katonai felszerelésekből importálták nagyszámban, s házilag „antikosították” azokat.
Hazatérve nekiálltunk a film vágásának, ami mindig sziszifuszi munkát jelentett: meg kellett tervezni a képek sorrendjét, megfelelő ízléssel válogatni a párhuzamos vágóképek közül, s mindehhez türelem szükségeltetett. Ugyanakkor vigyázni kellett az arányokra, ha egy területtel túl sokat foglalkoztunk, akkor gyakran felbillent a tartalmi mérleg kényes egyensúlya. A vietnámi háború témája számtalanszor előkerült a forgatás során, de a háborús emlékmúzeumban felvett fix fotókon s az emlékműveken kívül nem volt megfelelő archív képünk az egykori harcokról. Tapogatóztunk ügynökségeknél és magyar filmarchívumokban, de néhány másodperc filmrészlet költsége is meghaladta erőnket. Akkoriban a Magyar Televízió határon túli szerkesztőségében dolgoztam, s velem szemben egy kiváló operatőr-szerkesztő, Tóth Tihamér ült. Megosztottam vele gondomat, mire barátom elgondolkozott. Nem tartott sokáig meditálása, odament a szekrényéhez, s leemelt a polcról egy professzionális Beta kazettát, s hozzátette: „Tessék, van rajta húszpercnyi vietnámi anyag”. Igen, Tihamér sok mindent megtapasztalt gazdag pályája során, legértékesebb felvételeit eltette magának is, s ennek a gyűjtőszenvedélynek vehettem hasznát. Azt, hogy miként jutott hozzá a speciális filmhez, első ámulatomban elfelejtettem megkérdezni.

Csermák Zoltán

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.