Tető alá kerül a hidegségi épület

Gyimesközéploki kultúrotthonok

20

Gyimesközéplokon három kultúrotthont is fejlesztenek, leglátványosabban a hidegségit: a régit ugyanis elbontották, és heteken belül befedik az újat. Uniós pályázati forrásokból több mint 1,5 millió eurót költenek a kultúrházakra.

A hidegségi kultúrotthon. Nemsokára befedik Fotó: Daczó Katalin

Gyimesközéplokon a víz- és szennyvízhálózat éptése a legangyobb projekt – a 2,5 millió eurós beruházás kivitelezési tervei közbeszerzés alatt állnak –, ugyanakkor látványos előrelépések történtek a község kultúrotthonait illetően: lebontották és újjáépítik a hidegségi közösségi épületet, a községközpont kultúrotthonát, valamint a templom közelében lévő kultúrházat is fejlesztik.
– Jelenleg is folynak a munkálatok a kultúrotthonoknál. A hidegségi kultúrház régen épült, egy ideje fel akartuk újítani, és bíztunk benne, hogy a szerkezete menthető, de kiderült, hogy mégsem. Ezért lebontottuk, és a jelen állás szerint két héten belül tető kerülhet rá. A két középloki kultúrotthon esetében főként a fény- és hangtechnika korszerűsítése a cél, mivel ezeket az épületeket korábban már felújítottuk – részletezte a polgármester, aki szerint jövőre befejezik a felújításokat. A munkálatok összértéke 1,6 millió euró.

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.