Test és lélek útra kel a Mária úton

41

Tegnap délelőtt ismertették a Mária út utolsó 100 kilométerére vonatkozó információkat a csíkszeredai megyeházán, ahol többek között Borboly Csaba megyeelnök mellett Böjte Csaba ferences szerzetes is megosztotta gondolatait. A projekt nagy összefogást eredményezett, ugyanakkor várják mindazok jelentkezését, akik szállásadóként vagy önkéntesként csatlakoznának a kezdeményezéshez.

Borboly Csaba, Böjte Csaba és Barabás Csaba Fotó: László F. Csaba

Erdélyben jelenleg a Mária út öt szakasza jelképezi a vallási, kulturális összetartozást és a felekezetek közötti egyetértést, hangsúlyzva a zarándoklatok üzenetét. Ezek az útvonalak különböző településeken vezetnek át, lehetőséget adva más-más szokások megismerésére, a természetben töltött idő az átélés és az önismeret erősítésének feltételeit teremti meg. Tegnap sajtótájékoztatón ismertették az egyik ilyen útvonal kiépítésének terveit, ehhez elengedhetetlennek bizonyul a helyiek segítőkészsége. Parajdtól egészen Csíksomlyóig vezetne a Mária út, amelyet a felhívás szerint gyalogszerrel kell majd megtenni.
– Test és lélek is útra kel majd ezen a zarándoklaton, amelynek al­kalmával lehetőség lesz a feltöltődésre, az elmélkedésre. Fontos, hogy mozogjunk, és ezen a 112 kilométeren ne autóval haladjunk, hanem egymás mellett sétálva érjünk el a végső megállóig – közölte Böjte Csaba ferences szerzetes, kiemelve, hogy ily módon vesz majd részt a pünkösdszombati csíksomlyói zarándoklaton.
Borboly Csaba megyeelnök üdvözölte azt a széles összefogást, amelyet a Mária út projekt megvalósítása során tapasztalt, és hangsúlyozta a zarándokút megtételének fontosságát. A sajtótájékoztatón elhangzott, tartalommal igyekeznek megtölteni az ötnapos búcsújárást, amelynek elsődeleges célja a konfortzónából való kiszakítás lesz. Barabás Csaba kabinetigazgató elmondta, zarándokútlevelet kapnak azok, akik gyalog vagy kerékpárral, esetleg lóháton teszik meg a kijelölt útvonalat, amelynek mentén a tervek szerint szálláshelyeket alakítanak ki.
– A kisebb települések is profitálhatnak a kezdeményezésből, hiszen ha több háztartás is bekapcsolódik a zarándokok fogadásába, akkor az mindenkinek előnyös lesz – jelentette ki a kabinetigazgató.
Urbán Erik csíksomlyói ferences templomigazgató is csatlakozott az előtte szólókhoz, megjegyezve, hogy egész éves zarándokútról van szó, hiszen nemcsak pünkösdkor kell hasonló felhívásokhoz csatlakozni, hanem az év 365 napján bármikor lehetőségünk lesz rá.
– Ez a zarándokút keretet ad az európai keresztény embernek, hiszen a vallásos élet lelkiismereti döntés is egyben, és azok, akik önként indulnak el ezen az úton, továbbépítik ezt a lelkületet – jelentette ki Solymosi Alpár unitárius lelkész, aki részvételéről biztosította a jelenlévőket.
Ugyanakkor arról is szó esett, hogy a már megépített útvonalakat helyenként megrongálták, és hogy Hargita megyében kevés a zarándokvezető vállalkozó. Mindezekre Kovács János gondok, nyugalmazott földrajztanár világított rá, akinek gondolatait Borboly Csaba egészítette ki, leszögezve: biztosítani fogják a megfelelő körülményeket, és biztonságossá teszik a kijelölt útszakaszt a zarándokok számára.
Bálint Lóránt, a Romániai Magyar Cserkészszövetség vezetője a fiatalok mozgósítását hangsúlyozta, ígérve, hogy a cserkészek mindenben részt vesznek majd.
– Ne csak az idősebb korosztály mutassa meg magát! A cserkészek járják a természetet, de nem mindegy, miként, ezért fontos, hogy tudják mire figyeljenek a lelki ösvényeken – hangsúlyozta Bálint Lóránt.
A tervek szerint az útvonalat jelzésekkel látják el, sérülésmentes programot terveznek a szervezők, akik minden érintett településről várják az önkéntes szállásadókat.
– Ez nagy lehetőség a népünk megmutatására. A székely vendégszeretet széles körben ismert, és remélem, sokan csatlakoznak a felhíváshoz – hangsúlyozta Böjte Csaba.
A Mária út utolsó 100 kilométeres szakasza Parajdon kezdődik és továbbhalad Atyha–Etéd–Farkaslaka–Oroszhegy–Zetelaka–Kápolnásfalu és Szentegyháza irányába, majd Csíksomlyón ér véget. Önkéntesnek, szállásadónak jelentkezni a molnar.sandor@mariaut.ro e-mail-címen és a 0730–711 745 telefonszámon lehet.

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.