Területalapú támogatáselőleg: Több mint 20 ezer gazdának utalták eddig a pénzt

22

Tegnapig összesen 20 300 gazdálkodónak, azaz a területalapú támogatást igénylő Hargita megyei gazdák közel 80 százalékának folyósította a különböző jogcímekből eredő támogatáselőlegeket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség.

Gyergyóremetei gazda figyeli mezőgépeit. A támogatáselőlegnek ezer helye van

Nemcsak az alaptámogatásokból, hanem a kedvezőtlen adottságú hegy­vidéki övezeteknek járó hektáronkénti 97 eurós támogatásból, valamint az agrár-környezetgazdálkodási cso­magokból is előleget fizet a támogatásra jogosult Hargita megyei gazdálkodóknak a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség – mondta el tegnap lapunk érdeklődésére Haschi András, az APIA Hargita megyei igazgatója. Az állattartó gazdák előtt azonban még nem nyíltak meg az APIA-s pénzcsapok: támogatáselőlegre pil­lanatnyilag csupán a törzskönyvezett állománnyal rendelkező juh­os­gazdák számíthatnak.
„Hargita megyéből eddig összesen 20 300 gazdát fizettünk ki. A támogatáselőleg folyósításával a földalapú jogcímek esetében jól haladunk. Azoknak a gazdáknak viszont, akiknek állatai is vannak, csak szotyogtatva tudjuk a támogatásokat utalni” – tette hozzá Haschi. Elmondta, a szarvasmarha-tartók számára nagyvalószínűséggel nem is tudnak előleget fizetni, mivel november 15. az a határidő, ameddig a támogatásra jelölt állományukat a gazdáknak meg kell tartaniuk. Csak ezt követően derül ki a támogatható állományszám, és ennek függvényében számítják ki azt az egyedenkénti összeget, amit jószágaik után az állattartóknak folyósítanak. A szarvasmarha-tenyésztőket illető támogatást e fenti okok miatt a múlt esztendőben is december közepén utalták – emlékeztetett az APIA Hargita megyei vezetője.

Domján Levente

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek