Termés 2016 – finisszázs

62

Már csak néhány napig, július 20-ig látogatható a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában a május 5-én megnyílt képzőművészeti kiállítás. Harminc, székelyudvarhelyi képzőművész 52 alkotása képezi a tárlat anyagát és egy olyan kiállítássorozatnak a hatodik stációja, amely 2011-től, éves rendszerességgel nyújt „ízelítőt” az egykor Küküllő-parti Athénnek is nevezett város képzőművészeti életéből. A kiállított anyagot Veress Péter mutatja be.

07_a_lato
Szabó Csaba: A látnok (The seer), bazalt, 37×21×21 cm

A Termés kiállítások – azon túl, hogy kiállítási, esetenként bemutatkozási lehetőséget biztosítanak számos udvarhelyi képzőművésznek –, mind ismertebbé válnak a szakma és a nagyközönség számára.
Ezt nagy valószínűséggel az is elősegítette, hogy a kiállításokat minden esetben egy olyan katalógus egészítette ki, amely az adott évben rendezett tárlat teljes anyagát tartalmazta. A hatodik Termés kiállításon látható művek szervesen egészítik ki az előző öt tárlat anyagát, értékes és érdekes művekkel jelezve azt, hogy Udvarhely képzőművészeti élete aktív és állandó mozgásban van.
Bencze Lászlóban a nagy visszatérőt üdvözölhetjük. A grafikus, meglepetésünkre, két olyan festményt állít ki, amelyek a nézőkben az élet nagy kérdéseire is utaló asszociációk egész sorát indukálja.
Berze Imre művészetére általában a minimalizmusra való törekvés jellemző. Fészkelés című szobra is erre utal. Ám az anyagmegmunkálás gondossága, az izgalmas formavilág és az abban rejlő üzenet, a szobrot Berze egyik legjobb (ha nem a legjobb?) munkái közé emeli.
Perzselnek a színek Biró Gábor két festményén. A csak sejtések szintjén érzékelhető formák empatikus hangulatot teremtenek.
Bíró Mihály katicabogara zárt, tömör formája ellenére játékosan könnyed.
A tűzzománc nagymestere, Elekes Gyula archaikus elemekkel tarkított képvilágával rég letűnt korok hangulatát idézi meg.
Gál Boglárka divattervező test-obiektje egy főiskolai feladat továbbgondolása, amelynek témája az érintés volt. Az eredmény egy, a pikkelysömörre jellemző, hámló bőrfelület képzetét keltő ruhadarab, mely egyfajta protesztként, tiltakozásként is értelmezhető az ellen a kirekesztő magatartás ellen, ahogy a társadalom tagjai viselkednek a bőrbetegségekben szenvedő embertársaikkal szemben.
Gujuman Uliana festménye a sivárság és kilátástalanság lenyomata. A réteges festésmóddal készült festmény izgalmas vizuális élményt nyújt.
Jakab András képei hangulatukban komorak, visszafogottak. Egyedi törvények szerint görbülő fekete vonalhálózatok alakítják ki a festmények formavilágát, hangulatát. Összetett formák, élénk, az eddig megszokottnál élénkebb színek jellemzik ifjú Jakab András most kiállított képeit. Mintázatuk sokrétű és bonyolultnak tűnő rendszerbe szerveződnek miáltal különleges gondolatoknak szolgálhatnak alapul.
Jakab Hunor festményei egy olyan, a társadalmi és szociális gondokra érzékenyen reagáló, izgalmas forma- és színvilágú fiatal, tehetséges festőre utalnak, aki még az útkeresés fázisában van.
Jakab-Gidó Szende tájélménye összetett módszerrel készült textilfelületen tárgyiasul.
Kalló László Udvarhely központjáról készített akvarellje szervesen tagozódik be abba a sorozatba, amelyet Rohbock, Herman Molzer, Spanyár Pál, Füstös Ida, Haáz Rezső, Maszelka János egyes alkotásai képviselnek. Ez egy olyan rajzokból, metszetekből, festményekből álló, évszázadokat átívelő képzeletbeli sorozat, amely a székely anyavárost vagy annak egyes részeit örökíti meg különböző korokban, korszakokban.
Kelemen Albert – a tőle megszokott stílusban készült – színes rajzai kimerítő és pontos látleletet nyújtanak Csíkrákos műemlék templomáról és Csíkszereda épületdíszeiről.
Kolumbán-Antal Ilonka festményein nagy foltszerű felületekre redukálja a látványt. Ezeknek az egymásba forduló, egymást ölelő és egymást kiegészítő felületeknek a játékából egy érdekes és őszinte világ áll össze.

10_utopia
Jakab Hunor: Utópia, olaj, vászon, 98×150 cm

Kolumbán-Antal József gipszből öntött Berde Mózes-portréja egy pályázatra készült. A nyomokban fellelhető historizmus és akadémizmus jegyei mellett az arcmás, a mai kor elvárásait is figyelembe véve igyekszik megidézni az 1848-as kormánybiztos és politikus személyét, szellemét.
Kovács Bori textíliái most is, akár tavaly, egy nyugodt, kellemes, meleg világba vezetnek. Az, hogy létezik egy ilyen világ nemcsak a gyapjú természetes melegének, hanem a művésznő tehetségének és kitartó munkájának is köszönhető.
Kövecsi Kovács Imre zömmel fémből készült absztrakt plasztikái hétköznapi tárgyakból épülnek fel. A végeredmény azonban a szobrász sajátos elképzelése, víziója egy-egy fogalomról, tárgyról, folyamatról. Azzal, hogy ezt megosztja velünk, érdekes szellemi és vizuális kaland részeseivé válunk.
Lakatos László szobrai két egymással merőben ellentétes tulajdonságokkal rendelkező elem, a vas és a fa együttlétéből adódó lehetséges állapotokat, helyzeteket jelenítenek meg. Ezekben a szerves és szervetlen anyagokból megalkotott ellentétpárokban létrejött kapcsolatok azok, amelyek a kiállított munkákat érdekessé teszik.
Major Barna festményei egy olyan zaklatott, de nem reményvesztett, állandó mozgásban levő színes világba kalauzolnak, amely mindegyre újrateremti önmagát.
Molnos Zoltán a tőle megszokott és mindannyiunk által jól ismert szürrealista stílusban balladai és aktuálpolitikai témákra reflektál.
A nemrég nyolcvanadik születésnapját ünneplő udvarhelyi festő, Nagy Péter falurészlete nyugalmat, békességet áraszt, őszi tájképe pedig a természet varázslatos színorgiájának állít emléket.
Simon Béla számítógépes grafikái segítségével egy pontosan kimért és precízen megszerkesztett neoexpresszionista világba pillanthatunk be. Az apró részletek, képelemek összessége – mint megannyi sok kis személyes esemény, történet, hangulat lenyomata – építi fel ezt a sajátos univerzumot.
Szabó Csaba tehetségének „aranyfedezete” biztos alapokon nyugszik, amit a kiállított női büszt egyértelműen igazol. Kemény bazaltba faragott küklopszszerű, egyszemű, látnokát, látóját az örökkévalóság varázsa lengi körül, akár az egyiptomi szobrokat.
Szabó János kerámia domborművein Móricz Zsigmond és Arany János portréit örökíti meg. Teszi mindezt, egy olyan szobrászként, akiben a tehetség, a mesterségbeli tudás, a művészet előtti alázat és a pedagógusi talentum ötvöződött egybe.
Tamás Borbála hármas képének címe, a Gestalt egy olyan pszichológiai irányzatra utal, mely a közvetlenül észlelhető dolgok leírásával foglalkozik. Azon túl, hogy a rész és az egész viszonyára is utal e triptichon, a festmények annak a Családfa-sorozatnak a részeit képezik, amelyeket nemrég, az udvarhelyi Képtár falain is láthatott az udvarhelyi közönség.
Török Bíró Erzsébet akrillal festett képeinek színvilága élénk és telített. A széles, nagy távlatokat megjelenítő, levegős perspektívákban helyet foglaló tájelemek és a fény rétegeinek ritmusai határozzák meg a képek jellegét.
Török Ferenc egy-egy olyan figuratív és nonfiguratív festménnyel van jelen a tárlaton, amelyek forma- és színvilága erős érzelmi potenciállal „töltik” fel a vásznakat.
Vass Mária-Magdolna egy keleti csomózással és vegyes technikával készült textíliát, valamint egy olajfestményt állít ki a tárlaton, igazi, hamisítatlan mediterrán hangulatot árasztva. Gondolok itt többek között a festményen megidézett sziklás Toszkán tengerpartra és a meanderdísszel szegélyezett görög mellényre a textílián.
Zavaczki Walter szobrait egyfajta titokzatos, misztikus légkör övezi, melynek gyökereit a zoroasztrizmus tűz- és napimádatában lelhetjük fel. Erre utal az egyik szoborba vésett Fénnyé leszel! jelmondat is.
Zsombori Béla homokkőből készült kisplasztikája egy tiszta, elemi felületekkel határolt test, amelynek előképei klasszikus épülethomlokzatok elemeiről köszönnek vissza.
Hasonlóan az előző tárlatokhoz, a Termés 2016 is összhatásában színes és változatos. A helyi képzőművészeti életnek egy olyan izgalmas keresztmetszetét nyújtja a kiállítás, amit az eklektika diszkrét bája leng körül.
Ahány művész, annyi kifejezésmód, szemlélet, életérzés, álom, de tudjuk, érezzük, esetenként sejtjük, hogy ami közös a kiállító művészekben, az az, hogy mind ezer szállal kötődnek Székelyudvarhelyhez. Nem is olyan rég a város képzőművészeti életére az atomizált állapot volt jellemző. Az elmúlt hat év során ebből az állapotból egy óvatos, pozitív irányba történő elmozdulásnak lehettünk a tanúi. Létrejött a művészek között egy olyan aktív, egyre izmosodó kapcsolatrendszer, amely az egymásra figyelést, a tapasztalatszerzést és a sajátos információátadást hivatott szolgálni. Reméljük, hogy ez a folyamat nem torpan meg.
Fontos fizikai és szellemi hozadéka a Termés-tárlatoknak az, hogy a művek által évi rendszerességgel, „léphetünk be” a kiállítók alkotói világába, ahol megsejthetjük a művészetről, az életről vallott nézeteiket, érzéseiket, elképzeléseiket. Sajátos eszközeikkel ők azok, akik különböző – esetenként általunk is ismert és megtapasztalt – eseményekre, helyzetekre, hangulatokra érzékenyen reagálnak azáltal, hogy vizuális alkotássá formálják érzései(n)ket, benyomásai(n)kat.
Az udvarhelyi közösség szellemi hálójának „szövésében”, ma már a város képzőművészei is jelentős részt vállalnak. Ezt a jelen tárlaton kiállítók műveikkel egyértelműen bebizonyították.
Az eddigi tárlatok légköre, hatása, hozadéka egyértelművé tette, hogy a Termés kiállítássorozat nem kerget elérhetetlen célokat, nem akarja megváltoztatni a művészet világát, nem akar több lenni, mint ami. Célja az, hogy felvázolja a nagyközönség számára – a meglévő és rendelkezésre álló lehetőségek és eszközök igénybevételével – azt, hogy hogyan, miként és milyen erővonalak mentén alakul Székelyudvarhely képzőművészeti élete. Mindezt talán Szilágyi Domokos sorai summázzák legtömörebben, miszerint: „Hát igen: add azt, ami van, ahogy van, / hallihó nélkül, mellveretlenül: / mert minden többet jelent, mint ami, / hisz semmi sincs egyedül.” A Termés 2016 tárlaton bemutatott művekből kitűnik, hogy mind a harminc kiállító művész érzi, sejti, vagy tudja azt, hogy: „…nincs, sosincs közöny, / hogy Napok égnek minden szemben, / minden utcakövön”.

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.