Térfoglalás, nem csak szimbolikusan – interjú Orbán Zsolt történésszel 2.

Csík vármegye és az Összeomlás (II.)

191

Csík vármegye és az Összeomlás című, kéthetente újabb epizóddal jelentkező sorozatunkban az 1920-ig tartó impériumváltás időszakát mutatjuk be interjúk, levéltári dokumentumok, emberi történetek tükrében. A sorozat bevezetőjeként Orbán Zsolt csíkszeredai történésszel beszélgettünk, aki a Székely Hadosztály megalakulásának 100. évfordulója tiszteletére szervezett konferencián erről a kérdésről tartott

Fotó: László F. Csaba

előadást.

 

– Hogyan, mikor történt meg a hatalomváltás, a különböző intézmények, hivatalok átvétele?

– A Román Kormányzótanács 1919 januárjában elkezdte a prefektúrák felállítását a kelet-magyarországi területeken, de ekkor még a székelyföldi megyék többségének élére nem neveztek ki prefektust. 1919 februárjában a Kormányzótanács határozata értelmében Mihai Dobreanu gyergyói ügyvéd lett Csík vármegye közélelmezési biztosa. Ez volt a román polgári közigazgatás bevezetésének első csíki lépése. Márciusban döntött úgy a Kormányzótanács, hogy a Székelyföld maradék részére is ki kell terjeszteni a román impériumot, ennek eredményeként nevezték ki Csík vármegye élére Gheorghe Dubleșiu vajdahunyadi ügyvédet, de ő csak később, június végén foglalta el hivatalát. Addig ideiglenesen Csík prefektusa Valer Neamțiu alezredes, Udvarhely prefektusa lett. Ő kérette be Györgypál Domokos főispánt hivatalába és szólította fel a hűségeskü letételére. Ezt a főispán megtagadta, arra hivatkozva, hogy a prefektus kinevezése törvénytelen – az eskütétel megtagadására egyébként a magyar hatóságok is buzdították a tisztviselőket. Miután a prefektus fegyveres beavatkozással fenyegette, Györgypál elhagyta hivatalát. Hasonló jelenet játszódott le két nappal később: ezúttal Fejér Sándor alispán, Szász Lajos főjegyző és más hivatalnokok tagadták meg az eskütételt. Ezután következtek a főszolgabíróságok, a pénzügyigazgatóság, a rendőrkapitányságok, a tanfelügyelőség és a többi hivatalok.

– Miért is kellett kétszer átvenni Csíkszeredát?

– Csíkszereda első átvételére 1919. április 25-én került sor. Ekkor Ionescu főhadnagy és Mărcănescu hadnagy a román hadsereg részéről szólították fel a város vezetését a hivatal átadására. A megtagadást követően – szintén a fegyveres beavatkozással való fenyegetőzés hatására – a tisztviselők elhagyni kényszerültek a hivatalt. Valószínűleg, mivel a katonai és nem a polgári hatalom részéről jött a kérés a hivatal átadására, Neamțiu prefektus ideiglenesen visszahelyezte tisztségébe Ujfalusi Jenő polgármestert. Június végén érkezett meg az új prefektus, a már említett Gheorghe Dubleșiu. Kinevezte a felcsíki főszolgabírót, Vasile Barbiert Csíkszereda polgármesterévé, aki Aurel Olteanu alprefektus társaságában július 3-án érkezett átvenni hivatalát. A jelen lévő tisztviselők, élükön Márton László jegyzővel, polgármester-helyettessel megtagadták az eskütételt, arra hivatkozva, hogy a Kormányzótanácsot nem ismerik el, valamint, hogy hivatali esküjüket annak idején Csíkszereda rendezett tanácsú város képviselő-testülete előtt tették le, és még nem lettek felmentve. A jelen lévő tisztviselők, Frank Miklós műszaki tanácsos, Albert István helyettes számvevő, valamint dr. Hajnód Gábor tisztiorvos-helyettes hasonlóképpen nyilatkoztak, kijelentve, hogy a „kilátásba helyezett fegyveres erőszaknak” engednek és leváltásukig a feladataikat elvégzik.

– Végül mikor váltották le őket?

– Ez intézményenként változó. Van, ahol 1921-ben cserélődik a régi vezető Ó-Romániából érkezettel, ilyen például Ion Baltă kinevezése a csíkszeredai pénzügyigazgatói állásba. Sok helyen – természetesen a hűségeskü letétele után – maradhattak magyar tisztviselők, főként a közigazgatás alsóbb szintjein. Csík megye és Csíkszereda város esetében az 1920-as években a helyi magyar és román elit gyakran kötött alkut országos vagy helyi választások alkalmából, így a választott tanácsok többé-kevésbé működni tudtak. A csúcsvezetés majdnem végig a két világháború közötti időszakban románajkú polgárok közül volt kinevezve. Például a prefektus egyetlen alkalommal volt magyar 1922. január és március között, azonban Ernyei Árpád sepsiszentgyörgyi gazdasági felügyelőt is a Nemzeti Liberális Párt támogatásával nevezték ki. Csíkszereda esetében is majdnem azonos a helyzet. Két alkalommal volt magyar nemzetiségű polgármestere a megyeszékhelynek, először 1925 decembere és 1926 áprilisa között, amikor Bíró József polgármester-helyettes ideiglenes megbízatást kapott a polgármesteri teendők ellátására. A második alkalom már a királyi diktatúra időszakára tehető, 1938 októberében Szász Gerőt nevezték ki a város élére.

– Milyen átszervezési kérdések, javaslatok merültek fel? Hogyan próbálta az új impérium megszilárdítani a hatalmát?

– Az új román hatalom számára közismertek voltak Csík vármegye etnikai arányai, ezáltal az is, hogy nehéz lesz egyhamar a magyar tisztviselőket románokra cserélni. Ezért több ízben is felmerült a vármegye (az 1925-ös közigazgatási törvény életbe lépésétől megye) kikerekítése a szomszédos román megyék egyes településeivel. Ugyanakkor felmerült az is, hogy a megyeszékhelyet „román nemzeti szempontból” jó lenne Gyergyószentmiklósra áthelyezni, így közelebb kerülne a megye románlakta vidékeihez. A belügyminisztériumba felterjesztett javaslat támogatására a prefektusok más érveket is felhoztak, mint például Gyergyószentmiklós méretét – közel háromszor nagyobb volt Csíkszeredánál –, és jelentősebb gazdasági erejét, pozícióját is, de végül a kivitelezésre nem került sor.
Hozzáteszem, hogy korábban a megyei önkormányzat törvényhatósági bizottságának fele virilis alapon, azaz a legtöbb állami egyenes adót befizetők közül, a másik fele választás útján állt össze. A virilizmus intézményét megszüntették, az alispánt és a polgármestereket választás helyett kinevezték.

– Azok a tisztviselők, akik nem tették le a hűségesküt, el kellett hagyniuk a várost. Milyen mértékű veszteséget szenvedett emberanyag tekintetében a vármegye?

– Egy 1920-ban született központi rendőr-igazgatósági rendelet értelmében azoknak a tisztviselőknek, akik nem tettek hűségesküt, valamint nem Csíkszeredában születtek, távozniuk kellett a városból. Ugyanakkor azoknak is távozniuk kellett, akik 1914 előtt nem szereztek illetőséget az egyes településeken. A megyében élő magyar tisztviselők közül sokan nem innen származtak, hanem csak szolgálatot teljesítettek itt, így távozniuk kellett. A kiutasítottak, és főként Magyarországra kitelepedők között számos közigazgatási, igazságügyi és tanügyi alkalmazottat találunk, tehát ki lehet jelenteni, hogy a csíki elit jelentős része távozni kényszerült. A kiutasítottaknak vagy repatriálóknak, ahogyan még nevezték őket, külön vonatokat biztosítottak.

– Az átszervezésekkel párhuzamosan szimbolikus térfoglalás is zajlott. Miben állt ez?

– Már a bevonulást követő első napokban a birtokba vett területeken a román hadsereg, majd a román közigazgatás megkezdte a szimbolikus térfoglalást is. Első jeleként értelmezzük a román katonák által elszórt röpcédulákat, amelyeken a Daciára, Mihai Viteazulra történő utalások egyértelművé teszik a románok ősiségét, azaz történelmi jogát az erdélyi területekre.
A legtöbb településen már az első hetekben, hónapokban ledöntötték a magyar történelem jeles személyiségeinek állított szobrokat, majd következett a magyar utcanevek átnevezése.
Egy konkrétumot is említek Csík­szereda városából. A Római Ka­tolikus Gimnázium igazgatója, Kassai Lajos 1919 augusztusában kéri Majláth Gusztáv Károly püspök engedélyét két darab 3-3 méteres román lobogó beszerzésére, mivel a román hatóság elrendelte annak kitűzését. Ugyancsak a gimnáziumnál maradva, 1920 márciusában a román katonai helyőrség parancsnoka felszólította az oktatási intézmény vezetőségét, hogy a magyar koronás címert és a feliratot távolíttassa el az épületről.

– Milyen helyzetben volt a vármegye 1920. június 4-én, a trianoni békediktátum napján? Melyek voltak az első világháború és a békediktátum legsúlyosabb következményei a térség számára?

– A béke aláírásának napjára a közigazgatási hatalomváltás kiteljesedett, épp az aláírás előtti napokban Alexandru Vasu új csíki prefektus elrendelte az árvaszék átvételét is. Június 4. után újra eskütételre szólították fel a magyar tisztviselőket, ezek cseréje a továbbiakban is folytatódott. Hosszas lenne felsorolni a következő években bekövetkezett sérelmeket, csak néhányat említek meg: az 1921-es földtörvény, a Csíki Magánjavak államosítása, a választások alkalmával elkövetett visszaélések, az állami tanügyi intézmények elrománosítása, valamint a kultúrzóna bevezetése.

„Erdély elveszett” – részlet id. Pál Gábor életrajzából

„Október 31-én kitört a forradalom országunkban. Második menekülés esetére édesanyám összeírta az elviendő vagy földbe elásandó tárgyakat.
November 26-án Gyimesen át román csapat vonult be Csíkszeredába. A megyeház ablakából nézték édesapámmal. Ő azt mondta nekem akkor: »Fiam, Erdély elveszett«. Néhány nap múlva a fegyvereket a polgári lakosság beszolgáltatni volt köteles, majd újabb román csapatok érkezése után botozások következtek, melyeket elfogott polgári lakosokon hajtottak végre.
A megyeház ablakaiban a laktanyából idegőrlő jajgatások voltak hallhatók. A járműveket katonai járőrök motozták. A forradalom után a papírpénz vásárlóereje nagyot esett, a drágaság folyton nőtt. Csíkmegye békeidőben is gabona- és lisztbehozatalra szorult, most még inkább, mert 2 éven át sok szántóföld műveletlen maradt. Élelmiszereket pénzért nem, hanem csereáruért lehetett kapni, úgyszintén tűzifát is. A menekülés idején sok sertést a katonaság felhasznált, a lakosok által elhajtott sok szarvasmarhát távoli vidékeken takarmányhiány miatt el kellett adni. Ezek miatt a hús, zsír, szalonna nagyon drága lett.
December közepén a magyar polgári hivatalok még működtek, s dr. Györgypál Domokos főispán engem, mint megyei tiszti főügyészhelyettest Szebenbe küldött a Román Kormányzótanácshoz, hogy Csíkmegye részére gabonabehozatali engedélyt szerezzek. […]
Semmit nem tudtunk ezen évben s még a következő év nyarán túl is arról, hogy mit terveznek Erdély sorsáról a győztes hatalmak. A Román Kormányzótanács a magyar tisztviselőktől hűségesküt követelt, amit nem tehettek a békeszerződés létrejöttéig s emiatt állásukból nyugdíj nélkül eltávolíttattak. […]”
Dr. Pál Gábor: Id. Pál Gábor életrajza (Forrás: Román Országos Levéltár csíkszeredai kirendeltsége, F 12 Dr. Pál Gábor iratai)

Daczó Katalin

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek