Térdre kényszerülhet a kormány: Teret nyerhetnek a magánkórházak?

53

A február 4-i maratoni kormányülésen gyanús körülmények között elfogadott 25 sürgősségi kormányrendelet között volt/van az is, amely az egészségügyi reformra vonatkozó 2006/95-ös törvény, valamint a betegszabadságokra és a táppénzekre vonatkozó 2005/158-as sürgősségi kormányrendelet újólagos módosításával és kiegészítésével kapcsolatos. A 2020/25-ös sürgősségi kormányrendeletről van szó, amely több mint egyhetes tétovázás, bizonytalankodás és szócsata után, február 12-én, a késő esti órákban jelent meg a Hivatalos Közlöny online kiadásában. Február 4. óta megjelenésének napjáig, sőt azt követően is majd minden oldalról (ellenzéki parlamenti pártok, szakszervezetek, különböző érdekképviseletek, számos hazai szaktekintély stb.) támadás érte, mindenekelőtt a benne „megbúvó” buktatók és visszásságok miatt. Azonban ez esetben is az ügyvivői kormányfő csökönyössége „diadalmaskodott”, legalábbis egyelőre…

A minap megjelent sürgősségi kormányrendelet meg­indokolási szövegrésze ter­jedelmesebb, mint magának a tu­lajdonképpeni jogszabálynak a szövege. A kormány ugyanis megpróbálta alátámasztani a kormányrendelet „célirányosságát”, de ez csak részben sikerült. Az pedig nemigen derül ki a szóban forgó szövegrészből, hogy miért is volt ennyire sürgős a meghozatala. A lényeg az, hogy bizonyos szűk keresztmetszetekre való hivatkozással a kormányrendelet bevonja az országos egészségügyi programokba a privát szektort is oly módon, hogy azok is szerződést köthessenek bizonyos beavatkozások elvégzésére az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (CNAS), illetve a megyei pénztárakkal. Amúgy a privát szektor eddig is bizonyos területeken szerződéses viszonyban állt a biztosítóházakkal, most viszont tágabbra nyílik az ajtó előttük, olyan beavatkozásokra is jogosultak lévén (szerződéses alapon), amelyeket elszámolnak az egészségbiztosítási pénztárak. Ebben a kontextusban módosult a törvénynek ama 52-es szakasza, amely arról rendelkezik, hogy melyek azok a szakegységek, amelyek révén gyakorlatba ültetődnek az országos egészségügyi programok. Nos, ebben a szakaszban volt egy olyan előírás is, miszerint a szakegységek között lehetnek a magánszolgáltatók is, amennyiben az állami egészségügyi intézményrendszer kapacitása nem bizonyul elégségesnek. A mostani megfogalmazásban már csak az szerepel, hogy „privát egészségügyi szolgáltatók”, azaz kikerült az elégtelen kapacitás „kérdésköre” a szövegből. A törvény 111-es szakasza rendelkezik a privát egészségügyi szolgáltatók „igénybe vételének” feltételeiről, illetve lehetőségeiről. A kormányrendelet ezt a szakaszt egészítette ki több bekezdéssel is, s tulajdonképpen ez is a „vezérfonala” a most megjelent jogszabálynak. Vegyük sorrendbe. Azon magánkórházak listáját, amelyek keretében megszervezhető sürgősségi magán egészségügyi szolgáltatás, kormányhatározattal hagyják majd jóvá, a törvény által előírt szabványok betartásának ellenőrzése nyomán. (Azokról a minimális szabványokról van szó, amelyeket az egészségügy-minisztérium szab meg a sürgősségi kórházak szolgáltatásaira vonatkozóan.) Ennek az ellenőrzésnek a céljából a magánkórházaknak be kell majd nyújtaniuk az egészségügy-minisztériumhoz azt a dokumentációt, amelyet majd kormányhatározat révén fognak megállapítani. (A mi olvasatunkban ez azt jelenti, hogy két kormányhatározatra is szükség lesz.) Egy másik újonnan bevezetett bekezdés értelmében a kritikus helyzetben lévő páciensek vagy azok a páciensek esetében, akik panaszai egy súlyos akut megbetegedés gyanúját vetik fel, s amennyiben a kezelési költségeket nem lehet fedezni a magánkórház által az egészségbiztosítási pénztárral megkötött szerződés alapján kapott összegből, akkor az elszámolásra az állami költségvetésből kerül sor az egészségügy minisztérium költségvetése révén. Az egy kóresetre jutó elszámolások összege azonban nem haladhatja meg azon elszámolások összegét, amelyek hasonló esetekben elszámolódnak a közkórházak által. Kacifántosnak tűnik ez a megfogalmazás, legalábbis a kívülálló számára, de lehet, hogy majd a későbbiek során felvilágosulhatunk: a már említett költségek elszámolására vonatkozó eljárásokat és feltételeket átlátható, diszkriminációmentes és konkurenciális módon állapítják meg kormányhatározat révén – ez olvasható ugyancsak egy újonnan bevezetett bekezdésben. (Itt jegyeznénk meg, hogy a jogszabály szövege nyelvhelyességi szempontból „elnagyolt”, szabatos megfogalmazásról nemigen lehet szó.) Amúgy ezzel az eljárással és feltétellel kapcsolatos újságírói kérdésre nemigen tudott választ adni az egészségügy-miniszter, csak annyit mondott, hogy az „összegeket a minisztérium szakemberei fogják kiszámítani”.

Társfinanszírozás elnapolva…
A törvény szövegébe bekerült a páciensek szempontjából egy igen fontos és lényeges előírás is, amely értelmében azon betegek esetében, akik „belefoglaltatnak” az Országos Egységes Egészségbiztosítási Alap (FNUASS) költségvetéséből elszámolható országos egészségügyi programokba, illetve az egészségügy-minisztérium költségvetéséből a magán- és az állami szolgáltatók arra kötelezettek, hogy ne inkasszáljanak be pótlólagos összegeket az érvényes jogszabályok alapján elszámoltakhoz képest. Magyarán: a privát szolgáltató sem léphet fel semminemű igénnyel a beteggel szemben, mármint annak fizetési kötelezettségeire nézve. (Amúgy ez az a kényes ügy, amely egyaránt foglalkoztathatja a betegeket és a magánszolgáltatókat. Ez utóbbiak érdekképviselete különben kifogásokat is megfogalmazott a kormányrendelet egyik-másik előírásával kapcsolatosan.) Ebben az összefüggésben azonban meg kell említenünk egy dolgot: nevezetesen a társfinanszírozásét. Emlékeztetnénk arra, hogy azt kilátásba helyezte a múlt esztendő áprilisában megjelent 2019/27-es sürgősségi kormányrendelet, amelynek előírásai egyébként beleépültek az egészségügyi reformra vonatkozó 2006/95-ös törvény 230-as szakaszába. Egyelőre erről nincs és nem is lehet szó, ugyanis a február 12-én megjelent sürgősségi kormányrendelet értelmében a társfinanszírozásra vonatkozó előírások hatályba lépése elnapolódik 2021. április 1-jéig. Ebből akár az is kikövetkeztethető, hogy egy egyesztendős türelmi idővel számol a kormány, attól arrafelé viszont a privát szektorban majd nemcsak az egészségbiztosítási kártyát kell elővenni, hanem a bankkártyát is.
A nagy kérdés az, hogy a kör kiszélesítésével számol-e az egészségbiztosítási országos egységes alap, valamint az egészségügy-minisztérium költségvetése. Nem véletlenül vetődik fel ez a kérdés, mert az idei állami költségvetést jóváhagyó törvény adatai szerint a szaktárca költségvetésének bevételi oldalán nem jelenik meg nagyobb összeg, mint 2019-ben, s az alap költségvetése esetében sem lehet látványos bevétel-növekedésre számítani. (Egyébként a múlt esztendőben majd minden hónapot deficittel zárta a FNUASS költségvetése, s azt az állami költségvetésből kellett szubvencionálni.) Ha ugyanazt a pénzt osztják el, de több szolgáltató között, akkor vajmi keveset javulhat a helyzet. (Lehet, hogy egyes beavatkozásra szoruló betegek hamarabb „célba érnek”, már amennyiben közelebb van egy beavatkozási kapacitással rendelkező köz vagy privát kórház.) A miniszter azt állította, hogy idén a programokra több pénzt különítettek el, ha ez így igaz, akkor másabb kiadásokra kevesebb fog jutnik, mint a tavaly. Értesüléseink szerint az egészségügy-minisztérium évente a prioritást jelentő cselekvési programokra, szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedő páciensekre évente 9 milliárd lejt számol el, ehhez még hozzáadandó az a több mint 5 milliárd lej, amit az Országos Egészségbiztosítási Pénztár számol el kezelési programokra, a rákos megbetegedésekre, a dialízisre szorul páciensekre és más súlyos megbetegedésre. Ezeknek a pénzösszegeknek a nagyobbik hányada eddig az állami egészségügyi ellátórendszerben landolt. Valószínűsíthető, hogy ezentúl nem így lesz, s ezzel nem is lenne semmi baj, ha több beteget tudnának ellátni, kellő időben és kellő feltételek közepette, s ha egyes szakterületeken lenne elegendő orvos is. Az pedig kemény diónak ígérkezik, hogy miként lehet közös nevezőre hozni a két szektor közti költségszinteket, olyannyira, hogy nemigen lesz képes megbirkózni ezzel a jelenlegi kormány. Már csak azért is probléma ez, mert az állami szektor közintézményi jogállással rendelkezik, s ehhez igazodik, igazított a finanszírozása és menedzsmentje is. A magánkórházak profitorientált kereskedelmi társaságokként jelenítődnek meg, s ilyenképpen bár ugyanazon a szolgáltatásokat nyújtják és betegeket gyógyítanak, de más a finanszírozásuk, és a menedzsmentnek is meg­vannak a maga sajátosságai. Nem mondjuk, hogy a kettő nem összeegyeztethető, de a fogaskerekeket ugyancsak finoman össze kell csiszolni ahhoz, hogy ez a bonyolult és két különböző elven alapuló mechanizmus működőképes legyen a köz szolgálatában és a köz javára.

Várjuk meg a végét…
Szombaton a nép ügyvédje, Renate Weber közölte, hogy e napokban beadvánnyal fordul az Alkotmánybírósághoz a kormányrendelet kapcsán. Amennyiben ez bekövetkezik, „kivárásra” kell berendezkednie a kormánynak is. A gyakorlatba ültetésre amúgy is várni kell(ene). Igen, mert annak előfeltétele azoknak a kormányhatározatoknak (a mi olvasatunkban talán háromról lenne szó) a meghozata­lára, amelyek megvilágítanák és emberközelbe hoznák a „részleteket”, de amelyek elfogadására vonatkozóan a sürgősségi kormányrendelet fura és érthetetlen módon nem szabott meg határidőt. Valahogy úgy vagyunk ezzel a kormányrendelettel is, mint a már említett, a Dăncilă-kormány idején meghozott 2019/27-essel, amely alkalmazásának módszertani normái azóta sem jelentek meg. (Különben annak a kormányrendeletnek is sokak szerint a „rákfenéjét” jelentette a „reális költség” szintagmája, amit nem sikerült „leképezni”, s amiről ugyancsak megoszlanak a vélemények, a meglátások és az álláspontok.)

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek