Templomszentelésre készülnek Gyergyószentmiklóson

30

Elkészült az új templom épülete Gyergyószentmiklóson, jelenleg a belső munkálatok zajlanak. Az épület körül a térrendezés is elkezdődött – a felszentelést május elsejére tervezik.

Munkás Szent József tiszteletére szentelik fel május elsején az új templomot
Munkás Szent József tiszteletére szentelik fel május elsején az új templomot

Jól haladt a munka a felszegben épülő templomnál, az épület elkészült, a belső munkálatok, burkolás, a fűtésrendszer beszerelése, valamint a bútorzat elkészítése van még hátra. A templom kertjének rendezése is elkezdődött, itt parkolót, sétányokat, zöldövezetet alakítanak ki. Az eddigi munkálatokat a megyei és a helyi önkormányzat támogatásából, valamint a hívek adományaiból sikerült finanszírozni. Gyergyószentmiklós test­vérvárosa, Szigetszentmiklós pol­gármesteri hivatala is jelentős támogatást nyújtott, viszont azt kérték, hogy lehetőleg ottani cég is részesüljön a pénzből, így szigetszentmiklósi asztalos készíti a padokat vörösfenyőből – mondta el Portik-Hegyi Kelemen főesperes, plébános.
A szentély berendezésére is elkészültek már a tervek, egy gyer­gyóremetei származású, Olasz­or­szágban élő tervező munkája nyomán. Azonban az ennek kivitelezéséhez szükséges összeg még nem teljes. Egyéb munkálatokhoz is szükség van még pénzre, így továbbra is várják a hívek támogatását.
Május elsejére tervezik a templomszentelést, Munkás Szent József Napján, hiszen az ő oltalmába ajánlják az új istenházát. Az udvaron található régi épületet, amely egykor iskolaként működött, plébániának alakítanak át, a felújításhoz Hargita Megye Tanácsától kértek támogatást. Amikor az az épület is elkészül, csak akkor lesz plébánosa is a felszegi templomnak, addig a Szent Mik­lós-plébánia papjai teljesítenek majd szolgálatot itt. Szeretnék, ha májustól már rendszeres miserend lenne az új templomban is.
A templom épülete egyébként 276 négyzetméteren fekszik, és kétszáz személy befogadására alkalmas. A beruházás összértéke meghaladja az egymillió lejt.

Lázár Hajnal

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.