Télbúcsúztató és farsangi mulatozás Gyergyószárhegyen: Bőgőtemetés vendégszeretettel

65

Ki maskarában, ki ünnepi viseletben, zene- és énekszóval, ostorcsattogással és fergeteges jókedvvel űzték el a telet szombaton: 13 esztendő után ismét Gyer­gyószárhegy volt a házigazdája a Hargita Megyei Farsangbúcsúztató ünnepségnek. A 12 vendégtelepülés hagyományőrző csoportja a falu minden szegletét végigjárva mutatták be saját téltemetési szokásaikat, humorral bőségesen fűszerezve a jeleneteket.

A szárhegyi vásártér már kora délelőtt zeneszótól volt hangos: készülődtek a hagyományőrző csoportok, gyülekeztek a kíváncsiskodók. S mire észbe kaptak, papi áldásban részesültek, vagy mikrofont nyújtott feléjük és interjút kért a csíkborzsovai Duna TV stábja. Jöttek a cigánylányok „vaegy lejt” kérni, csattogott az ostor, s a „rendőrök” is jelen voltak, nehogy kihágás történjen. fotók: László F. Csaba

A hivatalos megnyitó után Al­sósófalva, Csíkborzsova, Csík­csi­csó, Csíkmenaság, Csík­szent­do­mokos, Csíkszentkirály, Csík­szent­simon, Csíkcsobotfalva, Gyer­gyó­ditró, Gyer­gyóremete, Ká­szon­altíz és Szentegyháza hagyományőrző csoportjai autóbuszokkal indultak útnak, hogy a falu minden utcácskáját, eldugott részét meglátogatva vidám jelenetekkel, énekszóval és ízes székely tréfákkal ugrassák egymást, teret adva a féktelen jókedvnek.

A közel harminc éve rendszeresen felelevenített farsangi hagyományok minden településen sajátos formában vannak jelen: van, ahol Illést siratják, máshol Cibere vajda és Konc király párbaját játsszák el, vagy a törökök ördögtáncát járják; van, ahol a bikaütés, máshol a bőgőtemetés rituáléja zajlik ilyenkor. A szárhegyi és güdüci lakók mindegyikből ízelítőt kaptak, cserébe határtalan vendégszeretettel fogadták a farsangolókat.

Délután rendre érkeztek vissza a csoportok a vásártérre, a sportcsarnokban elfogyasztott ebéd után közös mulatság vette kezdetét. Megérkeztek a kászoni bikapásztorok is, a kolbászon, szalonnán és szilvapálinkán hizlalt állattal, s mivel hosszas alkudozás után sem tudta a gazda eladni tízezer lejért, leütötte inkább. A cserépfazék hangos csörömpöléssel tört darabokra, a bikát annak rendje és módja szerint elsiratták az asszonyok, majd a fiatalok vidáman táncra perdültek.

A rendezvény a szárhegyi bőgőtemetéssel zárult: a nagybőgőt, s ezáltal a mulatozások időszakát sirató asszonyok a „pap” búcsúbeszédét zokogásukkal szakították félbe. Húsvétra várunk rendes feltámadással – zárta beszédét a pap, s „a pálinka legyen veletek” felkiáltással bocsátotta útjukra az egybegyűlteket, akik aztán táncolva, énekelve zárták a jelenetet.

Boncina-Székely Szidónia

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek