Tekerőpataki pillanatok

162

Úgy indultunk a tekerőpataki romák felkeresésére, hogy tudtunk arról a feszült helyzetről, ami egy jó fél évvel ezelőtt uralkodott a faluban, és elhatároztuk, hogy célunk nem esetleges újabb feszültségek keltése, hanem hétköznapi pillanatok, hangulatok rögzítése lesz. Tekerőpatakon csupa kedves emberrel találkoztunk, de mint kiderült, nem mindenki mondott igazat, és olyan is bőven akadt, aki nem vállalta a nevét, sem az arcát.

Meszelésre készülnek. Használható ötlet fotó: Balázs árpád
Meszelésre készülnek. Használható ötlet fotó: Balázs árpád

Az 1100 lelket számláló Te­kerőpatakon nem hivatalos adatok szerint több mint 300 roma él. Sokak elődei már az 1800-as évektől a faluban laknak. Legidősebb, 75 éves roma beszélgetőtársam szülei méteráruval kereskedtek, s járták a piacokat még a magyar világban is, majd együtt menekültek 1944 őszén a falubeliekkel. Most a férfiak többnyire külföldet járják, Franciaország és Lengyelország a fő célpontjuk, de hazatérnek.

Az iskolában
Az iskolában nincs és nem is lehet pontos kimutatás a roma gyerekek számáról, akik hozzávetőlegesen a tekerőpataki tanulók számának negyedét tehetik ki.
– Tudjuk, ha nem lennének, itt sem működhetne minden évfolyamon külön osztály – jegyzi meg Kolumbán Csaba igazgató –, s ennek ők is tudatában vannak.
Szünetben, a tanáriban beszélgetünk, s hallgatjuk a véleményeket. Megtudjuk, hogy a tekerőpataki roma gyerekek az iskolában tanulnak meg magyarul, korábban csak a roma nyelvet beszélik, s ugyanígy az iskola kell rászoktassa őket a pontos megjelenésre, az időbeosztásra, amit ők lazán kezelnek. Ugyanúgy, mint a magyarok között, vannak ügyesek és jó sportolók is, fegyelmi gond sincs velük több, mint más gyerekkel.
– Igaz, tavaly egy hetedikesünk kinősült innen, mert állítólag leányt lopott – mosolyogják ma is az esetet a tanerők, akik multikulturális napok szervezésével is próbálják a közösségeket bemutatni egymásnak.
Gáboréknál
Az iskolából a hetedikes Gábor Jánost kísérnénk el felszegi otthonába, de végül mégis egy másik, rokoni portán kötünk ki, mert az édesanya éppen ott van, így végül nem tudjuk, éppen kié a ház (talán id. Gábor Lajosé?), amelyben leültetnek, s amelyben mindenki otthonosan mozog. Több asszony szabadkozik, hogy éppen meszelni készülnek, s azért van felfordulás, s el is raktározom magamnak az ötletet, mint jó kifogást alkalomadtán…
– Négy család él ezen az udvaron – mondja a legidősebb jelenlévő, Gábor Lajos.
61 éves, apja felől tősgyökeres tekerőpataki roma, s már a szülei is kereskedéssel foglalkoztak, állítja, mint ahogy leszármazottai is „szőnyegvel, edényekvel” házalnak. Ő maga nem járt iskolába, a lánya sem, de az unokák már igen. Sőt, olyan is akad köztük – s éppen jelen is van –, aki tíz osztályt s utána hét hónapos autószerelő tanfolyamot végzett. – Még nem kerestem munkát, mert még nincs a kezembe a diploma, magyarázza munkanélkülisége okát…
A falakon egy gyerekfrigy képei: 13–14 évesek keltek egybe, s világukban, ahol a 18 éves vénlánynak számít, ez természetes. Beszélgetőtársaink egyike éppen egy 17 éves fiatalasszony. Hároméves gyereke ott futkorászik mellettünk. Az asszony négy osztályt végzett, tud olvasni, nem is akart tovább tanulni, mondja.
A fotózástól huzakodnak. Egymás között cigányul beszélik meg, ki áll rá a fényképre. Végül csak az idősebb Gábor Lajos és ifj. Gábor János az édesanyjával.

Adventisták? Jehova tanúi?
Van, aki a szombatosokhoz, van, aki a Jehova tanúihoz jár, mondják magukról Gáborék, az adventista imaház tőszomszédságában. Hogy miért nem katolikusok?
– Megkaptuk a bibliaversekben, hogy a jó Isten kéri, hogy át kell keresztelkedni, ha nem, nem lesz jutalom az Isten országában – érvel az asszony, hozzátéve, hogy járnak ugyan az imaházba, de még nincsenek átkeresztelve.
Mivel hasonló választ tekerőpataki sétánk során másoktól is kaptam, magamban Orbán Balázsnak adtam igazat („vallásuk nincs, szinleg azt a vallást követik, a mely falu határán vannak; fizetésért gyakran változtatják hitöket)”, de azért felvettem a kapcsolatot a Hetedik Napot Ünneplő Keresztény Adventista egyház gyergyószentmiklósi lelkészével, Portik Raimond Lászlóval is.
– Ahogy a katolikusoknál a bérmálkozás, a reformátusoknál a konfirmálás, úgy nálunk, a megkeresztelkedéssel lesz valaki teljes jogú tagja az egyháznak, olyan 15–16 éves kortól kezdődően – mondta a lelkész. – A szimpatizánsoknak egy éven keresztül tanítjuk egyházunk alapelveit, dogmáit, s ezt a 27 leckéből álló tananyagot ez idő alatt kétszer vesszük át. Ha még azután is kitart a jelentkező amellett, hogy tagja akar lenni, akkor egy úgynevezett bizottság előtt egyfajta vizsgát tesz. A különleges pontokat, például, hogy nem fogyaszthatnak alkoholt, nem ehetnek meg bármilyen ételt, nem vehetnek részt bármilyen típusú szórakozáson, aprólékosan feldolgozzuk, hogy tudatosuljon bennük. Ha továbbra is szeretne tagja lenni az egyháznak, akkor bizonyságot kell adnia a bizottság és a gyülekezet előtt, hogy ezeket a szabályokat be fogja tartani. Csak ezután következik a nyilvános keresztség, ami vízalámerítéssel történik. S a keresztség után vezetjük be az anyakönyvbe, mint az adventista egyház új tagját. Nem alkalmazunk semmilyen kényszert, saját döntés kell legyen.
Amint a lelkész elmondta, Tekerőpatakon 70 körüli a taglétszám – valamennyien romák –, ezen felül vannak szimpatizánsok. Ugyanakkor Antal József helybéli római katolikus plébánostól megtudtam, hogy az elmúlt évben egyetlen alkalommal fordultak hozzá a romák temetésért, de a nyilvántartásokban akkor sem szerepelt a halott. Más semmilyen kapcsolatuk nincs a plébániával.
– Mind a katolikus, mind a református egyház egy adott időben felkarolta a roma közösséget – vázolta a jelenség okát Portik Raimond László –, de mivel, éppen a romák belső szabályai miatt, nagyon nehéz velük dolgozni, és mára megfigyelhető, hogy a pünkösdista vagy a baptista egyház nagyobb számban vonzza őket, mint más felekezetek.

Sokan kettős életet élnek
– Mi szigorúan vesszük a szabályok betartását, sokan mégis kettős életet élnek – részletezte az adventista lelkész. – Egyféleképpen cselekszenek, amikor látják őket, és másképp, amikor nem látja senki. Sokszor halljuk, hogy vannak csak névleges roma adventisták, annak ellenére, hogy rengeteg energiát fektetünk beléjük. Igaz, olyan is akad, aki radikálisan megváltozik, s megszűnik esetében a lopás, a hazugság. Ha nyilvánosan vét a szabályok ellen, megvonjuk a tagságot, mindegy, milyen nemzetiségű az illető. Az esetet előbb megvizsgáljuk a bizottság előtt, figyelmeztetésben részesül az illető, de ha tovább folytatja, megvonjuk a tagságot tőle.

Egy cigány megeszi száznak a becsületét
Az úton Gábor Péter állít meg. Mint mondja, szőnyegekkel, fazekakkal kereskedik, Vásárhelyről a benzinkút mellől szerzi be az árut. 15 éve adventista.
– Az igazságot ott találtuk meg. Ezen a földön semmi igazság nincs. Jézusnál az igazság – sorolja, s mondja, hogy a prédikátor felelősségre vonja, ha 3–4 szombaton nem mennek. – Ne lopjon az ember, tisztelje felebarátját. Az isten úgy szeretett, a fiát adta értünk, akkor mü felebarátunkot ne szeressük?
– Mi az, amit be kell tartani egy tisztességes cigánynak? – kérdeztem néhány házzal arrébb a tekerőpataki roma közösség egyik tekintélyes tagját, aki sem nevét, nem arcát nem akarta vállalni.
– A becsület. Ne lopjon, ne verekedjék, tiszteljen mindenkit. Avval mit ér az ember? Gyergyó­szentmiklóson vannak olyanok, akik rengeteget lopnak, s az emberek azt mondják, a cigány cigány. Egy cigány megeszen száz cigány becsületét.
– Egyszer egy boltban, miután vásároltam, az ajtót utánam kiengedték – meséli ugyanazon az udvaron egy csillogó fehérbe öltözött fiatalember, aki az esetet szintén a tolvaj nemzettársak rovására írja. – Szépen visszamentem, s megkérdeztem, most ezt miért csinálta? Azt mondja, azért, mert meleg van. Mondom, tessék megnézni engemet, s tessék megnézi a másikot, hogy van különbség. Nekem van valami szagom, bűzlök? Azt mondja, nem. Akkor miért tetszett csinálni?
– Azt kéne bétenni az újságba – jegyzi meg az öreg –, hogy milyenek az utcák Tekerőpatakon. Alfaluba s Csomafalván ki van aszfaltozva még a mező széle is, itt pedig ne, milyen sárosak… A víz is be van vezetve hozzánk, csak nincsen szennygödör, met ide nem jutott el a kanalizálás.

Ne vegyék őket egy kalap alá
A tél folyamán több küldöttség is megfordult roma-kérdésben a gyergyóújfalvi polgármesteri hivatalban. A tekerőpataki magyarok arra panaszkodtak, hogy sok a lopás, a zaklatás, gyakori a csendháborítás, a romák pedig szintén küldöttséget alakítva azt kérték, hogy ne általánosítsanak, ne vegyék őket egy kalap alá. (Megjegyzem, a felszegi és a völgykerti romák életkörülményei sem azonosak – mi a felszegi romákhoz jártunk.) Végül önkéntes rendfenntartó, polgárőri csoport alakult, amely nemrégiben meg is kezdte tevékenységét.
– Ez nem kizárólag a romák ellen irányul – hangsúlyozta Fórika Tibor, a polgárőrség vezetője – hanem az emberek saját vagyonának a megőrzésére és a területek rendbetartására. Eddig 2-3 fellépésünk volt. Ahogy észrevettünk, hogy bizonyos területeken garázdálkodik valaki, tíz percen belül össze tudott futni 10-15 személy, hogy ezeket megfékezzük. Ha kötött programmal dolgoznánk, tudnák, melyik időszakban hol járunk. Így nem tudja senki, mikor járjuk a mezőt.
Fórika Tibor szerint nem lehet minden bűncselekményt szomszéd faluból érkező romákra fogni, a helybéliek is hibásak, s abban bízik, hogy a fellépésük hatásos lesz.
– Legfontosabb dolgunk, hogy ráébresszük az embereket egymás vagyonának a tiszteletére. Ha ezt a tettes felismeri, ha bocsánatot kér, s ha nem ismétli meg, többet ér, mintha kap egy ötszáz lejes bírságot s az arra valót ugyanabból az erdőből, mezőből akarja „kifizetni”.
A polgárőrség elöljárósága öt főből áll, de hatvan ember írta alá, hogy hajlandó segíteni, kész bármikor kimenni a mezőre, vagy autóval járőrözni.
– Ha karhatalommal lépünk fel, polgári összefogással, akkor van látszata, s addig van látszata, amíg félnek – véli Egyed József polgármester. – Most még az intézkedések utózöngéje tart, de ha lecseng, attól tartok, hogy kezdődnek elölről a lopások, a zaklatások. Egyet beszélnek, s mást tesznek, azt tessék tudni róluk. Két hete próbálkozunk például helybeli vállalkozókkal együtt munkát adni nekik, erdőtakarításba bevonni, s én magam garantáltam nekik, hogy minden nap végén megkapják a pénzt. De nem mentek arrafelé… – jegyezte meg Egyed József.
Daczó Katalin

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.