Tehetetlenség

197

Ilyen szép nacionalista kórust talán a kilencvenes évek legelején, az 1990-ben szervezett – a „forradalom”-nak mondott rendszerváltás utáni első – december 1-i ünnepen láthattunk, amikor Szőcs Géza költő, szenátor kívánt az ünneplő tömeghez szólni, beszédét azonban szélsőséges csoportok zavarták meg közbekiabálással, fütyüléssel, s a tévéfelvételek, illetve a korabeli sajtóbeszámolók tanúsága szerint maga Petre Roman miniszterelnök vezényelte, biztatta a hangoskodókat. De ez csak az első volt, utána még számtalan hasonló példa következett, gondoljunk csak a marosvásárhelyi véres márciust követően megerősödött Vatra Românească Mozgalomra és a belőle kinőtt Románok Nemzeti Egységpártjára (PUNR), annak dicső parlamenti szereplésére, illetve gondoljunk Corneliu Vadim Tudor és pártja, a Nagyrománia Párt kizárólagosságot sugalló, magyarellenes – de általában kisebbségellenes – retorikájra. Ha jól emlékszünk, a székelyföldi választópolgárok futva mentek szavazni a közösség tagjai által nem túl nagyra tartott Iliescura, csak azért, nehogy Vadim Tudor nyerje a választásokat. De sokak emlékezetében még eleven Funar kolozsvári szimbolikus térfoglalási ámokfutása.
Aztán következett egy olyan időszak a hazai politikában, amikor nem mindenért és minden áron a magyarok voltak a hibásak ebben az országban – no meg környékén –, hanem a folyamatos átalakulásban lévő, az ideológiai kötődéseket csak nevükben viselő, osztódással szaporodó pártok egymásban találták meg az ellenséget, így immár a negyedik elnöki mandátum telik úgy, hogy a kormányfő és az államfő azon fáradozik, hogy a végrehajtó hatalom két jelentős intézményét kölcsönösen hiteltelenítse: az elnök a kormánynak tesz be és viceversa, a kormányfő az államfőnek tesz keresztbe. Ez volt Băsescu regnálása idején, s ez folytatódott Johannis elnökösködése alatt is. Közben bevetették az egymás ellen vívott politikai harcba a karhatalmi szerveket, a titkosszolgálatokat, az igazságszolgáltatást – benne a korrupcióellenes harcot –, minden eszközt felhasználva politikai ambícióik megvalósítására. S ebből a nagy menetből valahogy kihagytak minket, néha-néha alkuba bocsátkoztak az RMDSZ-szel, ha egy-egy számára vállalható kezdeményezés elfogadásához szükség volt a szavazataira. Cserébe – főként a nyelvi jogok terén – tettek pár engedményt.
S míg a politikum önmagával volt elfoglalva, a gazdaság úgy ahogy ment, teljesített, csupán a nagy állami beruházások stagnáltak, vagy nagyon kis léptekkel haladtak, hátráltatva a gazdaság egészének növekedését.
Aztán a koronavírus elleni harc bebizonyította, hogy mennyire felkészületlen a hatalmi berendezkedés a gondok kezelésére. A katonai rendeletekkel némi rendet teremtettek, de bebizonyosodott, hogy az egészségügyi ellátórendszer alulméretezett és anyagi-műszaki szempontból aluldotált. A bajban pedig a civilek, vállalkozások fogtak össze, és hatalmas összegekkel támogatták ezt a rendszert, állami feladatokat vállalva át. Beruházva egy olyan szektorba, amelyet adója és egészségügyi hozzájárulása nem kis hányadával támogat havonta. S hogy a politikum leplezze tehetetlenségét, s nem találva elégségesnek, a lakosság – azaz a választópolgárok – ingerküszöbét jelen helyzetben is elérőnek az eddigi ellenségképet, be kellett vetni egy régi, jól bevált, de elfeledettnek hitt ellenségképet: az ország területi egységére törő magyarság képét. Noha túlzás azt állítani, hogy eltűnt volt, a Székelyföldön több román politikusnak ez az egyedüli megélhetési forrása. Tehát akkor jött Johannis, megszidta a PSD-t, hogy benézte az autonómia-statútum ügyét a szenátusban, s megadta az alaphangot arra, hogy a képviselőházban minden olyan kezdeményezést előássanak a fiókok aljáról, ami vélt vagy valós összefüggésbe hozható az autonómiával, s mindannyit leseperje az asztalról. Tehát a szidást a PSD kapta, de utána a pofonokat az RMDSZ gyűjtötte be kormányzati és ellenzéki oldalról egyaránt. No meg a hazai magyarság, de az ejnyebejnyéből jutott a magyarság egészének is.
A vírus jelentette veszély lassan elmúlik, a tehetetlenség azonban maradt. S maradnak a belőle fakadó indulatok is.

Sarány István

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.