Tavaszra új épületbe költözhetnek

Bögöz: óvodaépítés újratervezve

51

Néhány év kihagyás után tavasszal ismét hozzáfogtak a bögözi óvoda építéséhez a helyi iskola udvarán. A szakemberek még a tél beállta előtt tető alá akarják hozni az épületet, tavasszal pedig átadják rendeltetésének.

Hamarosan tető alá hozzák az új óvodát Fotó: Nagyálmos Ildikó

Régóta húzódik a bögözi óvoda építésének hercehurcája: még 2008-ban egy sikeres pályázat után megöntötték az alapokat, ám az állami támogatást visszavonták, ezért a vállalkozó felé felhalmozott adósságot csak 2014-ben sikerült törlesztenie a polgármesteri hivatalnak, miután átkerült az épület a tanács tulajdonába. Pénz hiányában a község vezetősége ismét pályázott a Helyi Fejlesztések Országos Programnál (PNDL) és nyert is, ám időközben az építkezésben megnőtt bérek miatt a megpályázott összeg már nem volt elegendő, így ismét újra kellett tervezni a projektet.
– Végül a megszerzett 1,52 millió lejből, 364 ezer lej önrésszel tavasszal ismét sikerült elkezdeni a munkálatokat, s így már látványosan emelkednek a falak. A kivitelező Viaduct Kft. ősz végére szeretné tető alá hozni az épületet. Télen majd a belső munkálatokat végzik el – mondta el megkeresésünkre Farkas Mózes bögözi polgármester.
Árterületen a régi óvoda
Azért sürgetik az óvoda mielőbbi megépítését, mert a régi intézmény a Küküllő árterületén helyezkedik el és árvízveszélyes. A tervek szerint a régi épületben majd az idősek számára alakítanak ki nappali foglalkoztató központot.
Az új, földszintes óvodaépület 510 négyzetméter alapterületen épül és 80 óvodás befogadására alkalmas.

Nagyálmos Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek