Tarthatatlan vita

58

Nagyon vártam már, hogy végre lejárjon a múlt hétvégi referendum körüli maszatolás, amely heves érzelmeket váltott ki az internet népéből különböző közösségi oldalakon. Elkeserítő volt látni, hogy nagyon kevesen tudtak normális, emberi hangnemben szállni vitába észérvek mentén a saját álláspontjukról. Legtöbben még attól sem riadtak vissza, hogy megalázó személyeskedésekbe csapjanak át, minden trágárságot ráhúzni az úgynevezett vitapartnerre. Elszomorító volt, hiszen a viták közel kilencven százaléka ilyen hangnemben folyt, és sokan a provokációtól sem riadtak vissza, ha éppenséggel a vitában egy közismertebb személyiség tűnt fel.
Még anno, megboldogult egyetemi éveim alatt, biza-biza szerveztünk vitanapokat, és úgy emlékszem, hogy nem volt megengedett ott az alpári hangnem. Ott a vita – egy bizonyos téma köré felépítve – arról szólt, hogy két csapat pró vagy kontra igyekezett egy álláspontot védeni észérvek alapján, a témába vágó ismereteit mind felhasználva igazának érdekében.
Nemrég azon a fránya közösségi oldalon elémbe szökött egy megosztás, amely a 20. század eleji viták két emblematikus figurájáról szólt, vagyis George Bernard Shaw-ról és Gilbert Keith Chesterton-ról. A két író – egyébként – az élet minden területén homlokegyenest más véleményen volt a világról. Chesterton tradicionalista, óhitű katolikus, a kisközösségi erények és a mértékletes életélvezés hirdetője, Shaw szocialista, ateista, állampárti, vegetáriánus aszkéta. Már ennyiből látszik, hogy igazán parázs vitákat vívtak egymással, ugyanakkor egymást páratlan módon ismerték el. Nem győzték egymást tisztelni, sőt ők voltak egymás „barátságos ellenségei”.
A 20. század eleji Angliától viszont messze kerültünk. Igaz, a legtöbb hangadó koponya „kapacitása” sajnos a fentebb említett két úriember tudásának töredékével sem rendelkezik, mégis szóhoz jutnak, juttatják magukat.

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.