Tanítványképzés Székelykeresztúron

Testvéri légkörben

27

Tanítványképző tábort (Te-­só tábor) szervezett az Al­sóboldogfalvi Református Egyházközség és a Good Shepherd Egyesület augusztus 25–30. között a Székelykeresztúri Fogadó Vendégházban a 18–30 éves korosztály számára. A tábor segítette a résztvevőket elmélyülni mind Krisztus, mind önmaguk valóságos megismerésében. Az önzéssel és félelmekkel szembefordulva megerősített mindenkit azokban az áldásokban járni, amelyeket a Krisztus Egyházához való tartozás, Szentlélek Istennel való megtöltekezés és a testvériség vállalása jelent. A program konkrét gyakorlati segítséget nyújtott abban is a fiataloknak, hogy miképpen lehet alkalmazni hatékonyan a mindennapokban a keresztyén életvezetés támpontjait: az üdvösség, a fiúság, a közösség, a testvériség miért lényeges abból a szempontból, hogy valaki megtalálja az Isten által meghatározott célját és értelmét az életének.
A tábor ideje alatt elhangzott előadásokat Horváth Levente, a Bonus Pastor Mentő Misszió Vezetője tartotta. Munkatársak voltak továbbá Bartha Éva pszichológus, szintén a Bonus Pastor Mentő Misszió munkatársa, Bán Attila, a Kolozsvári Tirannosz Ház egyetemista lakóközösség vezetője és László Lehel alsóboldogfalvi református lelkipásztor, akik az előadások utáni kiscsoportos beszélgetéseket, közösségformáló játékokat vezették, valamint lelkigondozói-mentori beszélgetéseken vettek részt külön-külön mindegyik fiatallal.
A program végig nagyon jó, felszabadult hangulatban telt, az előadások lebilincselő sodrása, a kiscsoportos beszélgetések közvetlensége, az egyéni csendességek meghittsége, a lelkigondozói beszélgetések személyessége olyan testvéri légkört teremtett, amelyre szervezők és résztvevők egyaránt hálával tekintünk vissza. Legyen az ilyen és ehhez hasonló alkalmakért egyedül Istené a dicsőség.

László Lehel Bendegúz református lelkipásztor, Alsóboldogfalva

A rendezvény főtámogatója Magyarország Kormányának Nemzetpolitikai Államtitkársága volt, a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott és megnyert pályázaton keresztül. Fent nevezett intézmény 7000 lejes (azaz 500 ezer forintos) támogatásban részesítette az összesen 20 résztvevő táboroztatásának költségeit.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek