Tanévzáró az Ezüst Akadémián

A Sapientia bebizonyította: tanulni jó

188

Tanulni kortól függetlenül, mindig érdemes – ezt bizonyítja az is, hogy több mint négyszáz 50 év fölötti diák fejezte be idén a csíkszeredai Sapientia egyetem Ezüst Akadémia elnevezésű „képzését”. A tanévzárót ünnepélyes keretek között, díszoklevelek átadásával a Szakszervezetek Művelődési Házában szervezte meg a felsőfokú oktatási intézmény.

Díjban részesültek a leghűségesebbek. Tanulni sosem késő Fotó: László F. Csaba

A Sapientia – EMTE csíkszeredai karának vezetősége a nyugati partnerintézmények mintájára elsőként a 2015/2016-os tanévben szervezte meg az Ezüst Akadémiát. Az első hivatalos megnyitón 250-nél is több 50 év fölötti tanulni és új információkat szerezni vágyó diák kezdte el a tanévet. Ez a szám aztán az évek során folyamatosan növekedett, idén már 580 jelentkező volt a programra, ebből 420-an aktívan részesei voltak a tanévnek.
A csíkszeredai Sapientia tegnap tanévzáró ünnepséget tartott az akadémia résztvevőinek, ahol 359 díszoklevelet osztott szét a tanintézmény vezetősége azok között, akik legalább tíz előadáson jelen voltak.
Az idei programban egyébként összesen tizennégy előadás volt, közöttük olyan fontos és a jelenkor történéseire reflektáló kérdésekben, mint a migráció, a gazdasági válság vagy a banki hitelszerződések.
– Egyetemünk megérett arra, hogy társadalmi felelősséget vállaljon a helyi közösség életében, az Ezüst Akadémia pedig egy olyan program, amelyre a visszajelzések szerint nagy szükség van. Egyre többen és több helyszínen érdeklődnek a lehetőség iránt, ennek köszönhetően Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is jól működik a program – mondta el lapunknak Mara Gyöngyvér rek­tor­helyettes.
Az 50 fölötti korosztály továbbra is várja a folytatást, mert amint mondják, amellett, hogy az előadások során közösséget alkotnak, megújulást és frissességet hoz számukra az akadémia.
Mara Gyöngyvér szerint a csík­szeredai Sapientia a továbbiakban is szeretné fenntartani a programot, amennyiben ezt eddigi partnerintézményeik is lehetővé teszik támogatásukkal.

Pál Bíborka

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.