Tanci, megszerelmesedtünk!

159

Kedves tanítónővel beszélgettem nemrég a gyerekekről, a számára fontos pedagógiai értékekről, amikor elmesélte a következő történetet: két volt tanítványa, már az általános iskola felső tagozatán jártak, ötödikesek voltak, amikor egy nap visszamentek a régi osztályba, látogatóba. Egy lány és egy fiú. Mintha fontos bejelenteni valójuk lett volna, néztek egymásra, hogy ki kezdje. Aztán a fiú nagy levegőt vett és kibökte: tanci, mi megszerelmesedtünk!
Annyi szépség van ebben a kis történetben. Benne van a pedagógus lelke, aki olyan viszonyt alakított ki tanítványaival, hogy ők „nagyokként” is visszavágytak hozzá, hogy bejelenthessék a számukra fontos dolgot. Benne van a pedagógus, akivel megéri őszinte lenni, mert nem lehet vele nem őszinte lenni. Benne van a gyermekbeszéd bája, a gyermekek csillogó szeme, tiszta érzelmeik és csodálatra méltó őszinteségük, amely addig él és tart, ameddig hagyják, és annak jár, aki elbírja, gondozza és soha nem oltja ki. És szép emberi érzelmek is vannak benne: összetartozás, büszkeség és szerelem. Néha olyan könnyen legyintenek a felnőttek a gyermeki érzelmekre. Á, mit búsulsz? Holnap már nem is fogsz rá emlékezni! Szerelmes vagy? Nincs egyéb dolgod, ráérsz még azzal! Mintha a gyerek nem élhetne át számára eget rengető érzelmeket, lesújtó fájdalmakat, boldogságot, örömet vagy akár csalódást! Pedig dehogynem… Csak általában nem beszélünk róla. Nem is tudunk róla. Mert lehet, hogy egyszer beavatást nyertünk volna, de épp siettünk, főtt az ebéd, vagy kezdődött a sorozat, netán késtünk el a különóráról, és nem volt rá idő… Csak ellebbent egy legyintés vagy még az sem. Így lassan elmaradtak a bizalmas közlések, a nagy vallomások, a közös ujjongások és sírások. Milyen kár… Mert mekkora kapocs tud lenni felnőtt és gyerek között egy ilyen vallomás! És mekkora lehetőség a felnőttnek, a szülőnek, hogy megmutassa: nyitott a „megszerelmesedős” vallomásokra most, később és mindörökké. Mert a szerelem szép, de néha fáj. És ki legyen akkor ott, ha nem a szülő vagy egy kedves felnőtt, aki vigaszt tud nyújtani, aki segít a bajban. A segítségnyújtás lehetőségét, a bizalmat viszont ki kell érdemelni. Ezért nem mindegy, hogy mi a replika egy ilyen vallomásra, hogy megszerelmesedtünk. A történetben szereplő tanci azt mondta: milyen jó, úgy örülök nektek!

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek