Takarítás a Barátok feredőjénél

Nemcsak a zarándokok érkezésekor fontos a rendezett környezet

278
btr

Civil kezdeményezésre megszépítik a csíksomlyói borvízforrás és Barátok feredőjének környezetét. A kilencedik alkalommal szervezett takarításba bárki bekapcsolódhat szombaton 9 és 12 óra között. A városi kertészet engedélyével lucfenyőket is ültetnek a területen.

Idén is fontos a borvízforrás és a Barátok feredőjének rendbetétele                                       Fotók: László F. Csaba

Habár nem érkeznek zarándokok százezrei a pünkösdi búcsúra és az ünnepi misét is zárt templomban tartják, mégis rendbe teszik a csíksomlyói borvízforrás és a Barátok feredőjének környékét. A takarítás és környezetszépítés kezdeményezője 2015 tavaszától Tiboldi Bea.
– Személyes kötődésem van a helyhez. Nagyszüleim somlyóiak, nagytatám még annak idején a régi Barátok feredőjének, ha nem is az építésében, de a takarításában mindig részt vett. Amikor kisgyerekek voltunk, rendszerint minket is vitt magával. Az életünk része volt a környék, gyakran jártunk a feredőhöz helyiekként, zarándokként, majd családosokként is. Egy alkalommal, amikor sétáltunk a gyerekekkel, majdnem történt egy súlyos baleset. A fiam elesett, felemelkedett egy palló, és majdnem kiszúrta a szemét egy fellazult szeg. Akkor eldöntöttem, hogy a feredőt rendbe kell tenni, karban kell tartani. Azóta amennyire tudjuk, az ismerősökkel, barátokkal, természetbarátokkal a gondját viseljük – részletezte Tiboldi Bea.
Szombaton 9 és 12 óra között várják mindazokat, akik szívesen segítenének. Az akciót a csíkszeredai polgármesteri hivatal is támogatja, többek között biztosítják a munkához szükséges eszközöket, de aki szeretné magával vinni a saját felszereléseit, megteheti. Egy csíkszeredai lakos fenyőcsemetéket ajánlott fel, azokat is elültetik. A környezetszépítés természetesen a járványügyi szabályok betartásával zajlik.
– Együtt gyorsabban meg tudjuk oldani a takarítást, nem beszélve a közösségi élmény jótékony és hosszan tartó hatásairól. A gyermekek játszva segédkeznek, és ki-ki úgy vesz részt, ahogyan tud: kaszál, gereblyél, táblát fest, felújít, ültet. Hosszú távon jó lenne, ha időközönként a terület szomszédságában lakók lekaszálhatnák vagy lelegeltethetnék a füvet.Fontos lenne folyamatosan fenntartani a hely szépségét, mert hozzánk tartozik, az a „terep” a gyerekeké, fiataloké, állatbarátoké, időseké, városnézőké, zarándokoké – jegyezte meg Tiboldi Bea.

Biró István

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek