Születésnapi beszélgetés Sebestyén Júlia tanárnővel

A matematikában csak igazságok vannak

264

Hetvenöt évet töltött április 24-én Sebestyén Júlia matematikatanár, több matematikai szakkönyv és példatár szerzője. Csíkcsicsóban született, Csík­szeredában érettségizett, Marosvásárhelyen lakik, de hétvégeit Szo­vátán tölti. Életéről, de legfőképpen munkásságáról Szovátán beszélgettünk.

– Gyermekkoromról nem szívesen beszélek. Az túlságosan fájdalmas nekem. Csicsóban születtem a háború alatt, budapesti apától és csíki székely anyától. 75 éve hordom magammal annak a terhét, hogy még csak elképzelésem sincs, hol nyugodhat édesapám, akit soha nem is láttam. Orosz fogságban halt meg. Amikor már érdeklődni lehetett, írtam a Budapesti Hadügyminisztériumba, a Magyar Vöröskeresztnek. Egyik helyen sem tudtak Róla, pedig beszéltem két fogolytársával is, sőt 1972-ben Kijevbe is eljártam egy társasutazással, hogy valamit megtudhassak Édesapámról, de akkor már a láger helyén park volt, s bár az ottani pártbizottságnál is érdeklődtem, úgy jöttem haza, hogy semmit nem tudtam meg.

– Hogyan találkozott a matematikával? Egy korábbi interjújában azt nyilatkozta, hogy a gyermek azt a tantárgyat szereti, amelyik tanárt. Ön is így volt ezzel?

– Igen. Kisgyerekkoromat Bákó­ban töltöttem az anyai nagyanyám egyik testvérénél. Ott végeztem az első és második osztályt. Román iskolába jártam, és csak románul tudtam tíz és fél éves koromig. Azután ugyancsak anyai nagyanyámnak másik testvére, Darvas Rózsika, a keresztanyám nevelt Székelyföldön. Anyám a háború után öt évvel férjhez ment, de néhány évvel később meghalt. Egy ideig keresztanyámmal Csíkszentdomokoson laktunk. Se kedves, se szomorú emlékem nincs a harmadik-negyedik osztályból, ha csak nem az, hogy ott azért csúfolódtak velem, mert nem tudtam jól magyarul, míg korábban, Bákóban a magyarságom miatt csúfoltak a gyermektársak. Na, de aztán megszoktak a gyerekek, s én is megtanultam magyarul. Így kezdtem meg az ötödik osztályt Karda Károly bácsival. Ha van Mennyország, akkor Károly bácsit ott kell hogy ringassák az angyalok. Fenomenális ember volt. Rájött, hogy van logikám, és – ami abban az időben milyen nagy dolog volt, – megrendelte nekem a Matematikai Lapokat. Küldtem be feladatmegoldásokat, és amikor megláttam kinyomtatva a nevemet, beleszerettem a matematikába. Oldottam halomra a feladatokat. Imádtam Károly bácsit és féltem tőle, mint a tűztől. Ma sem értem, hogy ez a két érzés, hogy tudott bennem egyszerre élni. Csodálatos volt Károly bácsi iránti hatalmas, nagy szeretetem és tiszteletem! S ahogyan bánt velünk… Vastag copfjaim voltak. Egyszer egy előjelben hibáztam. Megfogta a két copfomat, és a fejemet kétszer beleverte a háromlábú fatáblába. De hát ez nem jelentett semmit. Neki volt igaza, miért rontottam el az előjelet? Nem vettem zokon tőle. Agyonverhetett volna félig. Tőle tanultam meg kicsi gyermekkoromban, hogy nem az a lényeg, hogy ki tudja az anyagot. Az a fontos, aki nem értette meg, hogy annak is magyarázzam el még egyszer, és azt is tegyem okossá.

– Későbbi matektanárai ugyanilyen hatással voltak Önre?

– Az idős Irma nénihez is fűződik emlékem. Kilencedikben a gimnáziumban ő tanított minket. Földrajzból nem tudott jönni az igazgató dolgozatírásra, és őt kérte meg, hogy felvigyázzon. Nekem vizuális memóriám van, mindent írok, feljegyzek és írtam akkor is. Fekete klott kötényben jártunk, és nagy zsebeket varrattam a keresztanyámmal rá, hogy a sok papírcetlim férjen el benne, mert ami eszembe jutott, leírtam. Ha egy feladaton gondolkoztam, s eszembe ötlött a megoldás, hamar felírtam és zsebre vágtam. Mindig tele volt a két zsebem. Földrajzból volt egy leckénk, amelyben fel kellett sorolni azon fontosabb helységek neveit, melyek a hosszúsági körökön fekszenek. Én mindig felcseréltem két helység sorrendjét. A dolgozatíráson ezt a leckét kaptuk. A dolgozatot már befejeztem, amikor láttam, hogy a padtársam kitette a földrajzfüzetét a térdére, s onnan másolt. Végignéztem az osztályon, láttam, hogy körülöttem is sokan másolnak. Tudtam, hogy a zsebemben, valamelyik cetlin nekem is rajta vannak a nevek. Kezdtem matatni a zsebemet. Irma néni neki volt támaszkodva az ablaknak, s nézett minket. Kivettem egy vastagabb papírt, azt hittem azon vannak a nevek. Hát egy matekfeladat volt. De most is hallom Irma nénit: „Léránt Jutka! Kérem a füzetét és a puskát!” Odaadtam, de mondtam, hogy ez egy matematikafeladat. Nem érdekelte. És a dolgozatomba be lett tűzve a matekpélda. Tízes lett volna a dolgozatom, de áthúztak minden oldalt, és ráírták: csalási kísérlet miatt: 3-as. Irma néniről, kilencedikből nincs más emlékem.

– Később ki tanította?

– Később Vásárhelyi Péter, s utána Csiszér Lajos. Vásárhelyi tanár úr egy komoly matematikus volt.

– Bentlakó volt?

– Talán egy-két hónapot voltam bentlakó, majd a nevelőanyám válása után Csicsóba költöztünk és a Madéfalva–Csíkszereda „kurszával” ingáztam. Később a gimnáziummal szemben bérelt lakást és beköltöztünk Csíkszeredába.

– Mire emlékszik vissza szívesen a diákévekből?

– A tánccsoportra. Szerettem táncolni. Kosz Szilveszter és Gál Árpád tanított minket. Mindkettőt nagyon szerettem. Igazi, korrekt emberek voltak. Sajnos nem minden tanáromra tudom ezt mondani. Szintén a tánccsoporthoz kapcsolódó emlék, hogy Kosz Szilveszter betett a nagyok csoportjába a biharit táncolni, mert én megállás nélkül tudtam pörögni.

– Végül is a matematika mellett állapodott meg. Mi az, ami megragadta?

– Az örökkévalósága. Mert kettő meg kettő, az mindig négy. A matematikában csak igazságok vannak. A történelem fikció mellette, mert minden történetíró korának és az adott hatalomnak megfelelő szöveget ír le, ami nem biztos, hogy megfelel a teljes valóságnak. A fizikát és a kémiát is szerettem, ezek is egzakt tudományok. És talán, ha nagyon őszinte akarok lenni, a matematika volt az a tantárgy, amit nem kellett sokat tanulnom.

– Végig általános iskolában tanított? Nem vágyott középiskolai vagy egyetemi katedrára?

– Csak egy évet tanítottam középiskolában, azonkívül csak általános iskolákban tanítottam. Legjobban az ötödikeseket szerettem oktatni. Bennük még él az iskolavágy, a tudásvágy. Azt az érzést, amikor a gyermek arca kivilágosodik, ragyog az örömtől, mert megértett valamit, azt semmihez nem lehet hasonlítani. Később, ahogy nőnek, kamaszodnak már másfelé jár az eszük, de a kicsi ötödikesek, azok csodálatosak.

– A rendszerváltás után matematikai társaságot alapított. Miért volt erre szükség?

– Valóban, nemsokára 25 éves lesz a Vályi Gyula Matematikai Társaság, amit én alapítottam a férjem és egy kollégám segítségével. Valamikor a földrajzot és a történelmet is románul kellett tanulniuk a magyar gyermekeknek. Nagyon meg voltak és vannak terhelve a magyar tanulók a román gyerekekhez képest, és gondoltam, hogy legalább a matematikát könnyebbé teszem nekik. Évtizedekig végeztem szaktanácsadói munkát a Pedagógusok Házánál és a tanfelügyelőségen, ugyanakkor városi matematikai kört szerveztem a román és a magyar tagozaton. Emellett én voltam a matematikatanárok körének felelőse. Rengeteget dolgoztam ingyen. De hát az embernek addig ér valamit az élete, amíg tud valakin segíteni, és a gyerekeken segíteni a leghasznosabb. A rendszerváltás után a román tagozat tanárai már nem szervezték meg az ingyen matematikaköröket, de én a magyar tagozaton folytattam. Csakhogy belekötött a régi párttitkár s az igazgató, mondván, hogy zavarom a román kollégákat. Végül férjem tanácsára úgy döntöttem, hogy jogi keretet hozok létre a matematikabarátoknak, de nem volt annyi pénzünk, hogy beiktassuk a törvényszéken. Ezért a Matematikai Társaság képezte tíz évig az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság matematika szakosztályát, amíg annyi pénzt gyűjtöttünk, hogy be tudtuk jegyeztetni a törvényszéken. Azóta önálló jogi személyként tevékenykedünk. A Vályi Gyula Matematikai Társaság kettős céllal létesült: tehetségápolás a matematikát tanuló gyerekek körében és Vályi Gyula emlékének ápolása. Idén május 11-én lesz a 25. Vályi Gyula Matematikai Emlékverseny, és ehhez készítem most az emlékkönyvet, ami a napokban jelenik meg.

– Miért éppen Vályi Gyuláról nevezték el a Társaságot? Hogyan figyelt fel Vályi Gyulára?

– Az első férjem, dr. Weszely Tibor matematikus írt egy kismonográfiát Vályi Gyuláról, akkor figyeltem fel rá és valahol lelki rokonságot érzek vele. Hároméves korában elesett és sánta maradt, ugyanakkor már kisgyerek korában szemidegsorvadása kezdődött és naponta csak egy-két órát tanulhatott. Öregségére megvakult teljesen. Harminc évig a Kolozsvári Tudományegyetem legtekintélyesebb, leghatásosabb tanára volt. A világ ünnepelte, szülővárosa nem tudta megbecsülni. A Vályi családnak fontos szerepe volt Marosvásárhely életében. A város első postája majdnem 100 esztendeig működött a családi házban. Az apa, Vályi Károly marosvásárhelyi ítélőbíró, földbirtokos, Bolyai Farkas tanítványa volt. A család anyagilag is a legvagyonosabb, legtekintélyesebb családok egyike volt. Vályi Gyula nagyapja, Vályi Elek a vártemplom papja volt, és annak az apja szintén a vártemplom papja. Évtizedekig egyiküknek sem volt ismert a sírja. Dr. Oláh-Gál Róbert matematikus, Bolyai- és Vályi-kutatóval jártuk a marosvásárhelyi református temetőt keresve a Vályi-sírokat. Segítségünkre volt az új temetőgondnok, aki kinézte a nyilvántartásokból a Vályi-sír számát. Ezután készíttettem egy kopjafát az emlékükre. Ekkor már a régi Református Kollégium falán volt a Vályi Gyula születésének 150-ik évfordulójára állított emléktábla és a szülőházhoz közel, a vár mellett, a Vályi Gyula-emlékoszlop, Miholcsa József szobrászművész alkotása.

– Mit tervez még? Hogyan telnek a napjai?

– Hétközben még mindig munkával. Tanítok a Vályi Gyula Körben, foglalkozom gyerekekkel, soha nem fekszem le éjjel egy óra előtt. Olvasással, példatárszerkesztéssel töltöm a szabadidőm egy részét. De az ember élete nemcsak munkából áll. Hála Istennek, van egy csodálatos családom. A világon a legjobb fiam nekem van, a legcsodálatosabb meny is az enyém és két ilyen unokája sincs senkinek, mint nekem. Sajnos a férjem, dr. Sebestyén Dénes öt és fél éve már nem lehet velem, hosszas betegség után elhunyt. Végtelenül hálás vagyok a családomnak, mert ahhoz, hogy eredményesen tudjak dolgozni, a lelki egyensúlyt, a szerettetteljes légkört, az erőt és támogatást Tőlük kaptam és kapom.

Daczó Katalin

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.