Sztrájkolnak az egészségügyiek

32

Országos szintű sztrájkot hirdetett tegnap reggel az egészségügyben dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezet. Reggel 7 órától mintegy 82 ezren tagadták meg a munkát országszerte, arra hivatkozva, hogy az egészségügyben kiegyenlítetlen az egészségügyi dolgozók bérezése. Hargita megyében nem állt le a munka, csupán szolidaritást vállaltak az érintett területen dolgozók.

A szakszervezeti tagok azért elégedetlenek, mert az egészségügyi intézményekben dolgozó adminisztrációs feladatokat ellátó személyzet, az egészségügyi igazgatóságok alkalmazottjai, valamint a tanügyben és a szociális ellátásban alkalmazott egészségügyi dolgozók nem részesültek az idei 20-as és a 43-as sürgősségi kormányrendeletek által biztosított béremelésekben.
A parlament munkaügyi és egészségügyi bizottsága tegnap már tárgyalta az érintettek követeléseit. A Sanitas szakszervezet azt javasolta, hogy az elégedetlen munkatársak ügyét akkor tárgyalják, amikor a parlamentben is napirendre kerülnek az említett sürgősségi kormányrendeletek. A Sanitas Hargita megyei szervezete nevében Dakó Éva azt nyilatkozta lapunknak, hogy Hargita megyében csupán a Székelyudvarhelyi Városi Kórház alkalmazottjai sztrájkoltak tegnap reggel 8 és 9 óra között.
– Hargita megyében nem volt munkabeszüntetés, csupán szolidaritást vállalunk az ország más részeiben sztrájkolókkal. A kórházak dolgozóit úgynevezett kollektív szerződéssel alkalmazzák, amelyben előírják, hogy csak akkor léphetünk sztrájkba, ha a dolgozók egyharmada ezalatt vállalja a munkát. Az alkalmazottak száma Hargita megyében azonban annyira alacsony, hogy egyharmaduk nem tudná maradéktalanul ellátni a munkáját – magyarázta Dakó Éva. – Reméljük, hogy a parlamentben ülők is úgy érzik, hogy ebben a beteg országban szükség van a minőségi egészségügyi ellátásra – tette hozzá a megyei szakszervezet szóvivője.
A 2016/20-as sürgősségi kormányrendelettel elsősorban a nem klinikai kórházakban dolgozók elégedetlenek, mivel esetükben azért kevesebb a fizetés, mert a kórháznak alacsonyabb a besorolása. A 2016/43-as rendeletben azt kifogásolják, hogy csak az orvosi ügyeletek bérezését oldották meg, kimaradtak viszont az asszisztensek, a szociális ellátásban dolgozók, valamint az adminisztrációval foglalkozó személyzet is. Az országos szakszervezet bejelentése szerint a sztrájk mindaddig folytatódik, amíg az említett gondokra nem születik megoldás.
A munkafelfüggesztésre tegnap késő délután közleményben reagált az Egészségügyi és a Munkaügyi Minisztérium, amelyben arra hivatkoznak, hogy a sztrájk meghirdetése nem felel meg a hatályos törvényeknek. A 2010/69-es és a 2011/62-es törvény értelmében a kormány mandátumának 180 napon belüli megszűnése, illetve az alkalmazottak kollektív munkaszerződésének 2016. december 31-ig tartó érvényessége alatt nem léphetnek sztrájkba. Hozzátették ugyanakkor, hogy a parlamentben hamarosan napirendre tűzik a 20-as kormányhatározat módosítását, amelyben további 2 milliárd lejt különítenének el a közalkalmazottak bérezésére.

[box type=”shadow” ]Folytatódott a postások munkabeszüntetése. Csütörtökön kezdtek el spontán sztrájkolni a postai alkalmazottak, és mivel nem született megegyezés a hétvégén sem, tegnap sem indultak az autók, bár a postahivatalok nyitva voltak – tudtuk meg a Hargita megyei szakszervezet vezetőjétől, Szabó Istvántól. Kérdésünkre kifejtette, pénteken még gondoskodtak arról, hogy az elmaradt nyugdíjakat és szociális segélyeket megkapják az érintettek, a leveleket és csomagokat azonban nem kézbesítik. Dombi József, a Hargita Megyei Postahivatal vezetője a Prefektusi Kollégium ülésén beszámolt a kialakult helyzetről, Jean Adrian Andrei prefektus pedig arra kérte, hogy ilyen helyzetben legalább értesítsék a prefektusi hivatalt, hogy ne a sajtóból szerezzenek tudomást a sztrájkról.

posta2_tnk_3081_lr [/box]

Márk Boglárka

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.