Szolgáltató múzeummá válás útján

Beszélgetés Gyarmati Zsolttal, a Csíki Székely Múzeum vezetőjével

565

Két hónapon belül kiderül, hogy ki irányítja a továbbiakban a Csíki Székely Múzeumot, és amint évértékelőjéből megtudtuk: Gyarmati Zsolt történész folytatná munkáját az intézmény élén. A múzeumvezetővel a korántsem kiegyensúlyozott, de a megszorítások tükrében mégis eredményes 2018-ról, a kiszivárgott belső konfliktusról és az idei tervekről beszélgettünk.

Fotó: Kovács Hont Imre

– Eltelt az első év a kulturális intézmények átszervezése óta. Mi volt ennek a legfőbb hozadéka?

– Amit tavaly országos szinten elvontak a helyi költségvetéstől, azt egyértelműen tőlünk is pótolni kellett. Megértettük az idők szavát, megértettük, hogy megszorítások lesznek. Feszesebb lett a költségvetésünk, és néhány kolléga eltávozott az intézménytől. Nem mondanám, hogy az intézmény megszenvedte ezeknek a kollégáknak a hiányát, de szakmai téren érzek árnyalatnyi” visszalépéseket. Pénzügyi vonalon ugyanakkor a kisebb költségvetés szintjén nagyobb százalékkal tudtuk teljesíteni a bevételeinket, mint a korábbi években, tehát a gazdasági működés hatásfokát növelni tudtuk.

– A múzeum honlapja alapján csökkent a kiállítások száma. Ez az átszervezés miatti megszorításoknak tudható be, vagy a várostörténeti kiállításra való készülődésnek?

– A tizenhat közül tíz az azóta bezárt Kossuth utcai galériában kapott helyet, de mindenképpen kijelenthetem, hogy a 2018-as év nem volt kiegyensúlyozott. Voltak sikerek – és ebből volt több –, de azért voltak csalódások is. A kiállítás a múzeumnak az arca, de a múzeum által közpénzen ellátott feladatrendszer pillérei közül a kiállítás csak az egyik, és a többiek kevésbé vagy egyáltalán nem látszanak. A múzeum menedzsmentje mindig mérlegeli, hogy hány kiállítást érdemes bevállalni egy évre. Igazgatóságom korábbi évei alatt sok olyan kiállításban volt részem, amelyik legtöbbször keveset maradt itt, és nem is volt sok munka benne. Annak nagy értelme nincs, hogy sok pannókiállítást hozzunk. Inkább kevesebb legyen, tovább tartson, több bevételt generáljon, és több intellektuális élményt adjon. Ezért lett kevesebb, ez az egyik ok.
A másik értelemszerűen a várostörténeti kiállítás. Az év első fele annak a jegyében telt, hogy befejezzük. A kiállítás felépítését jobb helyeken kiadják egy cégnek, nekünk viszont nem voltak erre anyagi erőforrásaink, tehát mi építettük meg a saját embereinkkel: fémszerkezetek tervezése, kivitelezése, gipszkartonozás, festés, tapétázás előkészítése, installációk készítése, restaurálás.
A kiállításokra visszatérve: nagyon jól megalkotott, színvonalas programunk volt a Zsögödi Nagy Imre 125 jubileumi ünnepség és a Zsögödi Nagy Imre–Aba-Novák-kiállítás. Háromnapos rendezvény volt három kiállítással, könyvbemutatóval. Ugyancsak fontos, stratégiai jelentőségű mozzanatként említem a székelyföldi múzeumi együttműködést. Ennek az eredményét láthatta a közönség az év elején a Weöres 100, és az év végén a Szerzetesek asztalánál kiállítást.

– A kiállításoktól eltekintve, hogyan működtek a múzeumi szolgáltatások?

– Bizonyos dolgokról le kellett mondanunk. Mégiscsak bezártuk a képzőművészeti galériánkat, megszűnt a táncház, megszűntek a filmklubok, a baba-mama klub. Az ingyenes tevékenységeinket kénytelenek voltunk megszüntetni, és helyette a fizetős tevékenységeket helyeztük előtérbe. A változatos múzeumi szolgáltatásokra azonban igény lenne. Szeretnénk hangsúlyosabban elmozdulni a következő időszakban a szolgáltató-társadalmi múzeum irányába: több múzeumpedagógia, többet foglalkozni a látogatóinkkal, szeretnénk folytatni a múzeumi estéket, amelyek korábban működtek. Szeretnénk népszerűsíteni a várostörténeti kiállítást oly módon, hogy ismert és köztiszteletnek örvendő embereket kérnénk fel tárlatvezetésre, a kollégáinkkal együtt, tandemben. Ezt periodikusan képzeljük el. A műtárgy-restaurálás is egyfajta szolgáltatás lehet, a múzeumnak ezt a tevékenységét is szeretnénk erősíteni. Amúgy az elmúlt év folyamán mintegy 35 ezer látogatót fogadtunk.

– Térjünk rá részletesebben a várostörténeti kiállításra! Milyennek értékeli ön, illetve milyen visszajelzéseket kapnak a közönségtől?

– Én azt mondom, hogy a 2018-as évnek a mi szempontunkból nagy sikere ez a kiállítás. Ha belelapozunk a vendégkönyvbe, és elolvassuk a véleményeket, onnan is ez köszön vissza. Ez a kiállítás sok embernek a közös szellemi terméke, amelyet hosszú éveken át adott össze. Több száz emberrel álltunk szóba, akik tárgyakat ajánlottak fel, oral history keretében gazdagították a helytörténetet. Kisfilmeket forgattunk régi szeredaiakkal, heti megbeszélés volt a legrégebbi szeredai polgárokkal, sok éven keresztül, minden szerdán. Feltérképeztük az egész várost: melyik épületben mi működött, ki hol lakott, mik voltak a fontos történések. Ezenkívül természetesen a múzeum munkatársai egyénileg dolgoztak, tudományosan megalapozva a kiállítást, egy-egy terem, téma felelősei voltak. Én ugyan történész vagyok, de csupán kis mértékben kívántam beleszólni a tudományos kérdésekbe. Folyamatosan voltak észrevételeim, segítettem, terepeztem, én is voltam műtárgyat gyűjteni. Menedzserként mindenhol jelen voltam az egész projektben, de az én feladatom kifejezetten az volt, hogy összefogjam ezeket a történéseket, és hogy tartsam a kapcsolatot a külsős munkatársakkal, cégekkel. Hogy tartalmilag hogyan néz ki egy terem, az az adott téma szakmai felelősének az elképzelése. Ez pedig mindenképpen szubjektív. Ezek a munkatársak így látták, ez a csapat így gondolta, hogy ezek a súlypon­tok. Az is lehet, hogy ez a rendezés ezelőtt tíz évvel nem így történt volna, vagy tíz év múlva egészen másképp látnánk. Hangsúlyozom, hogy ez nem baj! Sőt magát a kiállítást állandóra tervezzük ugyan – ez tíz évet jelent –, de mi magunk is változunk, öregszünk, tapasztalunk, és a kiállítás maga is alakulni tud. Egy termet eleve fenntartunk a kiállítás esetleges bővítése számára. Van szakmai megoldás az elhangzott észrevételekre. A nagy kiállításnak a következő években kisebb kiegészítő tárlatokat tervezünk: például egy témát jobban kibontunk, jobban belemegyünk egy-egy huszadik századi történésbe, egy-egy személy köré felépítünk történeteket, egy-egy eseményt jobban kibontunk. A szándék megvan, ilyen szempontból rugalmasak vagyunk. De azért a pozitív és a negatív vélemények között elsöprő az arány a pozitívak javára.

– Felrótták önnek, hogy kétévesre tervezték a folyamatot, és öt lett belőle. Ezt mi magyarázza?

– A kiállítás előkészítését négyévesre terveztem, 2016-ra. Minden intézmény, minden ember sokat tervez, de aki dolgozik, az késhet. Nemcsak a múzeumigazgatók, hanem az élet minden területén, aki irányít vagy végrehajt. A késésnek számos oka volt, amit én a megnyitón felsoroltam, mindenki hallhatta. Érdemes pontosítani, hogy nem volt kijelölt feladatom a várostörténeti kiállítás. Nekem jutott eszembe, én éreztem szükségesnek. Az ütemet is magamnak, magunknak határoztuk meg, és ehhez képest késtünk két évet. De azt gondolom, megérte. Fontos tudni, hogy nem volt elégséges történeti gyűjteménye a Csíki Székely Múzeumnak. Nem voltak megfelelő levéltári kutatások, régészeti feltárások, forráselemzések. Nem volt alapos helytörténeti tárgygyűjtés, nem volt oral history, nem volt anyag, amiből dolgozni. Ráadásul folyamatosan szakemberhiánnyal küzdöttünk. Ne gondoljuk azt, hogy egy muzeológus mindenhez ért! Ő bizonyos értelemben hasonló a tanárhoz: sokféle van belőle. Egy-egy területhez csak egy ember ért, vagy egy sem. Nem volt például huszadik századdal foglalkozó kollégánk sem, be kellett vonnunk külsősöket. Daczó Katalin és Máthé Klára nélkül például nem is lehetett volna megnyitni a kiállítást, ők annyira alapemberek voltak. De minden kollégánk erőn felül teljesített. Ugyanakkor egyszerre egy évben sosem volt annyi pénzünk, hogy befejezzük a kiállítást, ezért anyagilag is etapizálni kellett, több évre. A múzeum statikusabb „műfaj”, ha valamit tízévi fennállásra tervezünk, akkor annak az előkészítése is hosszú.

– Talán ennek a megfeszített tempónak is köze lehet hozzá: nyílt titok, hogy feszültség alakult ki a menedzsment és a munkaközösség egy része között. Mi váltotta ezt ki és mi lehet rá a megoldás?

– Ez folyamatban lévő ügy, amelynek nincs köze a kiállítás szervezéséhez. Munkajogi természetű helyzet, igen, feszültségnek is nevezhetjük. A 2016/43-as sürgősségi kormányrendelet szabályozza a kulturális intézményen belüli állásokhoz rendelhető béreket. Általános szintű jogszabály, nincs módszertana, a mi megítélésünk szerint a törvény nem jó. Mások szerint sem jó, de értelmezési különbség alakult ki a múzeum menedzsmentje és az alkalmazottak egy része között azzal kapcsolatban, hogy milyen komplexitású állások és felelősségek mellé milyen szintű bérek rendelhetők. Sajnos már a törvényhozás szintjén kialakult egy bérezésbeli különbség: az előadóművészeti szektorban tevékenykedő kulturális intézményeknél dolgozók fizetése 50 százalékkal nőtt, és a többieké – a könyvtár, a múzeum – csak 20-szal. Mindenki kulturális munkás, de az egyik megalázottabbnak érzi magát – tegyük hozzá: joggal. Ennek az ügynek a rendezése azonban folyamatban van, mi is szeretnénk mielőbb a végére járni. Most már ki vannak egyenlítve a bérek, csak ők visszamenőleg is szeretnék ezt rendezni. Mi másképp értelmezzük a kérdést: nem azt mondjuk, hogy nem jár visszamenőleg is, de nem biztos, hogy mindenkinek egyformán jár. Valószínűleg igazságszolgáltatási döntésen múlik majd a végső megoldás.

– Közeledik a menedzseri versenyvizsga. Szándékában áll folytatni a múzeum irányítását?

– A harmadik ötéves mandátumom járt le. Ennek a kiértékelője már tavaly ősszel megtörtént. A jogszabály kimondja, hogyha 9-es fölötti az igazgató értékelése, akkor az intézményt fenntartó önkormányzat az illetőt nyilvánosan kiírt pályázat nélkül felkérheti egy újabb menedzseri terv elkészítésére. Az én értékelésem 9-es fölötti, a bizottság elnöke pedig maga a polgármester volt. A kiírásra vonatkozó határozat viszont megszületett, én pedig folytatni szeretném az elkezdett munkát, és dolgozom a menedzseri tervemen. Szeretném újra megpályázni, március közepéig kiderül, kapok-e újra bizalmat.

– Függetlenül attól, hogy a menedzseri tisztséget ki tölti be, hogy látja, milyen évre készülhetünk?

– Mivel még országos költségvetés sincs, így a pénzügyi oldalát még nem ismerjük a 2019-es esztendőnek. Sok szakmai tervünk van, nekem menedzserként határozott elképzeléseim vannak a fejlesztéseket illetően. Két kiállításra vonatkozó tervet meg is említek. Az egyik Márton Ferenc-kiállítás lenne a városnapok alkalmával. A csíki festőtriász emblematikus figurája 135 éve született, és az ő életművét szeretnénk körbejárni. Elég sok olyan szerzeményünk van Márton Ferenc életművéből, amelyet még nem látott a nagyközönség. Az év „csúcskiállítása” pedig Magyarországról érkező régészeti tárlat lenne Elit alakulat címmel. A honfoglalás kori vezérsírok tárgyi világát mutatja be nagyon látványos módon. A Hernád-völgyében, a Kárpát-medencébe való bevonulás egyik útvonalán feltárt leletekből, az ottani ásatások anyagából áll össze a kiállítás. Az év vége felé fogadnánk.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek