Szociálisan hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatását segíti a Caritas

31

Udvarhely és Székelykeresztúr környékén jelentős mértékben van jelen a szegénység – többek között ez derült ki egy, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem munkatársai által végzett felmérésből. A szociológiai kutatás a Gyulafehérvári Caritas projektjének keretén belül készült, amelynek célja a peremre szorult közösségek felzárkóztatásának elősegítése.

Májusban indította el a Gyulafehérvári Caritas a három székelyföldi megyét átfogó projektjét, amelynek fő célja a hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásához való hozzájárulás a szociális intézményi infrastruktúra fejlesztésével. Az első nagyobb rendezvényük tegnap zajlott Szé­kely­ud­varhelyen. Mintegy 80 személy vett részt a szemináriumon a Gond­űző Szálloda és étterem alagsorában. Hargita, Maros és Ko­vász­na megyei polgármesteri hivataloktól érkeztek többen is, továbbá iskolaigazgatók, a Gyermekvédelmi Igazgatóságok képviselői, különböző szociális területen dolgozó civilszervezetek munkatársai voltak jelen.
A „United Networks” – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért Maros, Hargita és Kovászna megyében címet viselő projekt egyik első és fontos fejezete volt a szociális kirekesztődés veszélyének kitett térségek, közösségek (beleértve a roma közösségeket is) feltérképezése volt.
– Tulajdonképpen egy átfogó elemzés készült a szegénységről, a kutatás elsősorban a kisvárosokban és a községekben vizsgálta a szociális helyzetet.
Nemcsak a szegénység mértékét próbálták feltérképezni a BBTE munkatársai, hanem mindazokat a lehetőségeket, erőforrásokat is, amelyekkel ezek a települések rendelkeznek – mondta el Ludescher László ágazati igazgató a szeminárium szünetében. Az eredmények alapján osztályozták a településeket, csoportosították a hasonló gondokkal küszködő községeket, hogy a szegénység csökkentésére már bevált megoldásokat, jó példákat megoszthassák egymással.
– A felmérés szerint Hargita megyéből elsősorban Székely­ke­resztúr és Székelyud­varhely környéke az a mikrorégió, ahol komoly szociális problémák vannak. Újszékely, Szé­kely­derzs, Szentábrahám, Román­an­drásfalva, Etéd, Siménfalva mind olyan községek, ahol jelentős a szegénység mértéke – ismertette az igazgató. Elmondta, hogy ezekre az eredményekre alapozva fel is kerestek már néhányat az említett települések közül, és felajánlották a részvételi lehetőséget a projektben.
A projekt egyik fő feladata az intézményi hálózat fejlesztése, 1 regionális és 6 megyei hálózatot indítanának be, amelyeknek feladata a társadalmi inklúzió elősegítése lesz. A három megyéből összesen 15 önkormányzatot vonnak be, a felzárkóztatási kapacitásuk növelése érdekében képzéseket tartanak majd a hivatalok szociális ügyekkel foglalkozó alkalmazottainak, és bevált gyakorlatokat ismertetnek meg velük.
Bár még nem választották ki a részt vevő önkormányzatokat, azt már lehet tudni, hogy Hargita megyéből 4-6 település jöhet szóba, ahol elindul majd a képzés és hálózatépítés – tudatta Ludescher László. Ugyanakkor megyénként kiválasztanak egy önkormányzatot, ahol egy komolyabb, részletes elemzés készül majd, és ahol közösség- és intézményfejlesztés is történik, helyi fejlesztési stratégiát, akciótervet, illetve olyan projekteket dolgoznak ki, amelyek a későbbiekben uniós alapok lehívásával meg is valósíthatók.
A projekt jövő év áprilisáig tart, teljes értéke 1 334 750 lej, amelyből 133 475 lej az önrész. A megvalósításban partner a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, illetve a három megye Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósága.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek