Szinte „élőben”

34

Nnapokon belül az alsóház elé terjeszti a brit kormány azt a határozati javaslatot, amelyről a legfelsőbb bíróság tegnapi végzése szerint a képviselőknek szavazniuk kell a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindítása előtt. A brit legfelsőbb bíróság tegnap kihirdetett döntése szerint a kormánynak a brit parlament előzetes jóváhagyását kell kérnie a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválása előtt. Az 50. cikkely szabályozza – és aktiválása hivatalosan elindítja – a kilépési folyamatot. Theresa May brit miniszterelnök az idei év első negyedének végéig irányozta elő a kilépési folyamat hivatalos elindítását. A brit EU-tagságról június 23-án tartott referendumon a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az EU-ból. A Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) azonban a legfelsőbb bíróság tegnapi végzése után jelezte, hogy a londoni alsóházban 50 módosító indítványt nyújt be az 50. cikkely aktiválásának jóváhagyására beterjesztendő kormányzati javaslathoz. Ezek között szerepel majd egy olyan módosítási tervezet is, hogy az Egyesült Királyság „felülvizsgált feltételekkel” maradjon az EU tagja, ha az EU-val a kilépési tárgyalások eredményeként létrejövő megállapodást az alsóház képviselői elutasítanák. Skóciában a szavazók 62 százaléka a bennmaradásra voksolt.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.