Szigorúbbak a fegyvertartás szabályai

100

Változtak a fegyvertartás szabályai a 2004/295-ös törvény alkalmazási módszertanának hatályba lépését követően. Gheor­ghe Filip, a Hargita Megyei Rendőrség szóvivője a Hargita Népének elmondta: elsősorban a szabályok pontosítása volt a célja a jogalkotóknak, a részletesebb szabályozást ugyanakkor nevezhetjük szigorításnak is.

A lőfegyverek tárolásáról is rendelkezik a jogszabály Fotó: László F. Csaba

A jogszabály alkalmazási mód­szertana január 29-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben, rá harminc napra, azaz most frissen lépett érvénybe. A Hargita Megyei Rendőrség kérésünkre írásban közölte, hogy milyen fontosabb szabályváltozásokra kell figyelniük az érintetteknek. Például tilos azoknak a lőfegyvereknek a birtoklása, viselése amelyeknek torkolati energiája nagyobb mint 10 ezer joule. A vadászfegyverek és sportlövészeti célokra használt hosszú fegyverek viselési és használati engedélyének kérésekor az igénylőknek magukkal kell hozniuk a vadászengedély eredeti és fénymásolt változatát is, a vadászfegyverek esetében szükség van még a vadásztársaság tagsági igazolványa eredeti és fénymásolt példányára is. A fegyvertartási engedéllyel rendelkezőknek ugyanakkor külön erre a célra kialakított fémszekrényekben vagy fémkazettákban kell tartaniuk az életveszélyes fegyverüket és muníciójukat, mindenki elől elzárva. Az emberi élet kioltására nem alkalmas önvédelmi fegyvereket ugyanakkor fegyverviselési engedély birtokában lehet viselni és használni. Gyakorolni velük azonban csak az arra jogosult lőtereken szabad. Azonban még az önvédelmi fegyverek viselése is tilos zsúfolt köztereken, stadionokban, színházi és egyéb előadásokon. Ahogy részegen sem járhat senki az utcán önvédelmi fegyverrel, illetve a fegyverviselési engedély hiányában. Azt minden esetben magánál kell tartania az önvédelmi fegyver tulajdonosának. A fegyverviselési engedély meghosszabbítása önvédelmi fegyverek esetében is elméleti és gyakorlati kurzus elvégzése után lehet. Egyébként fegyverkiállítást is szigorúan az adott településen illetékes rendőrség engedélyével lehet szervezni – összegezte a legfontosabb tudnivalókat lapunknak elküldött hivatalos válaszában a Hargita Megyei Rendőrség.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.