Sziaferi

78

Akár hiszik, akár nem, üzent nekem Feri. Nem levelet küldött, a virtuális nagy képeskönyvben, a Facebookon írt nekem. Hogy miként kerültem be a nekem egy dekát sem érő levesébe, ne kérdezzék, mert magam sem tudom, ti. nem vagyok sem ismerőse, sem szimpatizánsa a feripártnak, nem tetszikeltem, és ha a Jóisten el nem veszi a józan eszemet, nem is fogom soha. Ez az apróság mégsem zavarta Ferit, aki múlt héten, csütörtökön így köszöne nékem: szia. Oszt’ kérdezte, most, hogy jönnek a választások, írhat-e nekem? Költői kérdésére választ sem várva írt. Pontosabban átirányított egy elhíresült tévés jelenésére, ahol a műsorvezetőnek hitet tesz magyarságáról és hazafiságáról, nem mellesleg Székelyudvarhellyel példálózik, hogyaszongya, ne szóljon bele senki hallámfalvi a választás dolgába, mert csúnya dolog az, s leszünk szívesek megérteni, itt élnünk, s nem szavaznunk kell. Felberzenkedett bennem a pártos honfivér, s a góbéság is, visszapötyögtem egy jó napot, jelezvén, errefelé nem szokás pertuzni azt, akit nem ismerünk. De honnan is tudhatná ezt a székelyföldi etikettet Feri, aki évek óta velünk riogatja kicsinyke táborát, és a kies távolból üzenget nekünk? Reméltem, mellőzni fog, de vasárnap újra felkeresett, közölvén, hogy „bocs”, amiért nem volt ideje üzenni, de rengeteg dolga volt, piacokon kampányolt, aztán vendégei voltak, nekik főzött. Ezt bizonyította is egy fotóval. Ott áll kockás ingben, kék kötényben, kés a kezében, lábánál fekete kutya, fekete macska. Gondolom, ők lehettek a vendégek. „Szóvas (sic!) sűrű volt na.” summázta fáradalmait Feri jót kacagva, s megérdeklődte, „neked hogy telt?” Megadta a válaszadás szabadságát, azaz a „jól, Feri” és „so-so” közül választhattam, hogy melyikre kattintok. Szó mi szó, egyikre sem böktem, remélvén, hallgatásomból megérti, nem érdekel, hol jár, mit prédikál. De Feri nem olyan, akit ez zavarna, de nem ám! Hétfőn éjszaka fél 11-kor ismét eszébe jutottam. Újabb szia után közölte: olvasta az üzeneteket, látta, nem mindenkit érdekel a politika, „de most nem úszod meg, ha már mindenképp ezzel zaklatlak, akkor mi érdekel jobban?” Válaszolhattam volna: az alvás, Feri, az alvás, de inkább becsuktam a csevegőt és a szemem is. Ha azt hiszik, ez zavarta Ferit, tévednek. Másnap este ismét besziázott, s megírta, úgy vette észre, a népet foglalkoztatja az ország sorsa, itt az ideje, hogy erről beszélgessünk, de előtte szeretne kicsit jobban megismerni. „Budapesten élsz vagy vidéken?” érdeklődött Feri. Erdély, Székelyföld, Székelyudvarhely – válaszoltam heccből, mert tudtam, ez kb. annyi, mintha a telefontársaság robotjával perelnék. Friss üzenet még nem érkezett, de már várom, vajon mivel lep meg Ferenc, akiről kiderült, hogy valójában T. Kata, a határon túl élő magyarok szapulásával rettentően elfoglalt politikus fészbúkos oldalának kezelője, az automatikusan üzengető. Csalódott nem lettem, mert, ahogy a körösztúri mondaná: öszöd, nem öszöd, ez a virtuális hazugság is a te igazságod, Feri. Na, szia!

Lázár Emese

A cikk a Hargita Népre március 29-i száméban jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.