Szeretetnyelv-tanfolyam advent idején

Szeretet 7 a Refiben

955

Különleges, újszerű kezdeményezés zajlik a héten a szé­kely­udvarhelyi Baczka­ma­da­rasi Kis Gergely Református Kollégiumban. Az általános iskola felső tagozatos tanulói, illetve a középiskolások szeretet-tetteket hajtanak végre, a program célja a közösségi élet, a kapcsolatok erősítése és a szeretet képességének fejlesztése.

Néha egy ölelés mindent megér. A refisek nem sajnálják egymástól Fotó: Református Kollégium
Fotó: Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium

Tegnap pirosba öltözött diákok vonták magukra a figyelmet az iskolában, osztályonként többen is viseltek vörös felsőt. Nem véletlenül, hiszen a nap feladata az volt, hogy ingyen ölelést lehetett kérni és kapni azoktól, akik pirosban voltak.

Szeretet-tettek egész héten
A Szeretet 7 hétfőn elismerő szavak kimondásával indult, a projektben a gyerekeket pozitív visszajelzések adására, dicséretre biztatták. Elindult a villámposta is, amely egész héten „üzemel”: a tanintézmény diákjai akár név nélkül is írhatnak bárkinek kedves, elismerő szavakat, a folyosón elhelyezett postaládába nagyszünetig lehet beledobni az üzeneteket, utána a diáktanács tagjai kézbesítik a leveleket. A keddi nap témája az Érintés volt, a mai nap a Minőségi idő jegyében zajlik, azaz a nagyszünetben a párokba rendeződött gyerekek az Intimitásról beszélgetnek. Szívességek a holnapi nap mottója, a feladat az, hogy megtegyenek a párjuknak egy szívesseget, és kérjenek is a párjuktól egy szívességet. A Szeretet 7 Ajándékozás-nappal zárul pénteken, amikor kisebb, saját készítésű ajándékot kell adniuk egymásnak a párok.
A refis diákok fotókkal, szelfikkel, videókkal dokumentálják a „szeretet-tetteket”, a felvételeket megadott e-mail-címre kell feltölteniük egész héten. Pénteken, a nagyszünetben lesz az eredményhirdetés, a beküldött képanyag alapjan kapott pontok szerint. A legtöbb pontot begyűjtött három osztály egy-egy tortát kap ajándékba – vázolta a különleges hét programját Szalay Zsuzsanna pszichológus, iskolai tanácsadó.

Gary Chapman a Refiben
A különleges, rendhagyó programot a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium diáktanácsa szervezte és bonyolítja le, Szalay Zsuzsanna koordinálásával. A „szeretet-tettek” hetét a felkészülés hete előzte meg, amikor a diákok megismerkedhettek Gary Chapman szeretetnyelv-elméletével. Az amerikai család- és párterapeuta évtizedekkel ezelőtt alkotta meg az 5 szeretetnyelv teóriáját, amely azóta pszichológiai fogalommá vált.
Chapman abból indult ki, hogy gyakran a jó szándék ellenére is nehezen tudjuk „jól szeretni” egymást, mert nehezen tudjuk kifejezni pozitív érzelmeinket. Az elismerő szavak – szívességek megtétele – testi érintés – minőségi idő – ajándékozás ötös csokra nemtől, kortól, kultúrától függetlenül beépíthető a viselkedésbe, megtanulható tehát, hogy milyen módon tudjuk a másik tudtára adni, hogy szeretjük őt.
A refis diákok a Chapman által kidolgozott szeretetnyelv-kérdőívet is kitöltötték, ezáltal megismerhették saját és egymás elsődleges szeretetnyelvét, továbbá az osztályfőnöki órákon beszélgettek a témáról, végül minden osztály posztert készített, amelyen kreatív módon jelenítették meg a tanultak személyes vonatkozásait – részletezte Szalay Zsuzsanna. A héten zajó tematikus napok pedig arra adnak lehetőséget, hogy a fiatalok tudatosan gyakorolják a szeretet különböző kifejezési módjait, fejlesztve ezáltal szociális és érzelmi intelligenciájukat, empátiájukat – tette hozzá a pszichológus.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.