Szeretet: szenvedély és döntés

41

Immár ötödik alkalommal szer­vezték meg a házasság hetét a Gyulafehérvári Egyház­me­gyében. Az idén Ilyés Erika csa­ládpasztorációs nővér kezdeménye­zésére a Csíkszentimrei Plébánia is bekapcsolódott a programsorozatba. A kezdeményezés, mely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét, Angliából indult. Magyarországon az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civilszervezetek széles körű összefogásával, számtalan település és közösség részvételével.
A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára. Ezt ünnepelte meg Csíkszentimrén több mint 20 házaspár, akik február 9-én, húshagyókedden gyűltek össze és arról beszélgettek, hogy naponta mennyi apró döntést kell meghoznunk, a reggeli ébredéstől kezdve a lefekvésig, és ezek milyen hatással vannak életünkre, valamint arról is szó esett a házaspárokkal való együtt gondolkodásban, hogy mit jelent a szenvedély. Ilyés Erika nővér előadást is tartott Szeretet: szenvedély és döntés címmel, sok ötletes páros játékkal irányította a házastársak figyelmét egymásra. Az egymásra hangolódás jegyében a jelen lévő házaspárok megerősítették a házassági fogadalmukat, amelyben megköszönték a férjek a feleségeknek és fordítva is egymás munkáját, a családért hozott áldozatát, az éveket, amelyeket együtt tölthettek, egymás szeretetét. Majd a köszönet végén elhangzott: „Esküszöm, hogy el nem hagyom mindörökké. Isten engem úgy segéljen! Ámen.”
Arról is beszélgettek a házasságot megünneplő társak, hogy mivel biztatnák a mai fiatalokat, hogy bátran vállalják a házasság elköteleződését, a döntést, hogy közösen építsék fel a családi közösséget.
Az Ilyés Erika nővér által létrejött programok fokozták a rendezvényen megjelent házaspárok életkedvét. Egy jókedvű házaspárt látva megbizonyosodhatunk, hogy az emberek képesek boldogítani egymást és a közösségünk fiataljai számára is azt sugalljuk, hogy a házasság jó döntés – emelte ki Erika nővér. A házasság hete a hűség, az egymás iránti figyelem, a gyengédség, a humor és a derű felfedezésére hív, a legfontosabb üzenete a bátorítás: mindenkinek megvan a lehetősége megtalálni élete társát, és megtalálni a megújulást, a szenvedélyt.
A házastársaknak szóló rendezvény alatt a gyerekeknek külön foglalkozásokat biztosítottak a helyi ifjúsági szervezet tagjai. A legkisebbek rajzfilmet néztek, színeztek, beszélgettek, valamint közös játékokat is játszodtak.
Az egymással való találkozás örömét megélve telt el az este mind a szülők, mind a gyerekek számára. A programba való bekapcsolódásra bátorítják a helyi közösség többi tagjait is, hogy vigyék közel a fiatalokhoz a tartós és örömteli házasság megélésének példáit.

Fülöp Kinga, Csíkszentimre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.