Szent Anna-tó felé vezető turistaösvényt újítottak fel

37

Mintegy ötven kilométeres turistaösvényt újítottak fel, takarítottak ki, illetve láttak el új festésű jelzésekkel a hétvégén Bálványoson és környékén, illetve a Szent Anna-tó felé vezető úton önkéntesek és a tusnádfürdői Jókai Mór Általános Iskola diákjainak segítségével a Csomád-Bálványos Közösségi Fejlesztési Társulás és a Kovászna megyei hegyimentők – derül ki Hargita Megye Tanácsának sajtóközleményéből. A kezdeményezéssel az ösvények rendbetételén túl a környék túrázási lehetőségeire, illetve a felelősségteljes erdei kirándulásra is fel akarták hívni a figyelmet – mondta el Böjte Csaba Ernő, a társulás igazgatója. Hozzátette, a következő ösvényfelújítást a Hargita megyei hegyimentőkkel közösen a Szent Anna-tótól Tusnádfürdő, illetve Lázárfalva felé vezető gyalogútvonalakon tervezik.

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.