Szemléletváltásra van szükség

Regionális szimpózium a román nyelv tanításáról

426

Több száz pedagógus és diák vett részt a hatodik alkalommal megszervezett székely­ud­varhelyi regionális szim­pó­ziumon. Az előadások a román nyelv hatékony tanításának és tanulásának lehetőségeit, módszereit járták körbe, de pszichés és szociális akadályokról is szó esett.

Gyermekrajzok a kávészünetben. Lehet-e jobban tanítani a románt? Fotó: Asztalos Ágnes

A román nyelv hatékony tanítása és tanulása óvodában és kisiskolában – ezzel a címmel zajlott tegnap a székelyudvarhelyi művelődési házban a már hagyományosnak számító regionális szimpózium, amelyen magyar nyelven oktató óvodapedagógusok és tanítók vettek részt megyénkből, illetve Kovászna, Maros és Brassó megyéből.
A Benedek Elek Pedagógiai Középiskola pedagógusai kezdeményezték több mint fél évtizeddel ezelőtt ezt a szakmai rendezvényt, amely időközben egyre elismertebbé vált, és évről évre más-más témával jelentkezik. A szimpózium célja az erdélyi magyar tanítók és óvónők szakmai tapasztalatcseréje a tanítás színesebbé, változatosabbá tétele érdekében, az iskolai munka minőségének javításáért. Már a kezdetekkor célként fogalmazták meg azt is a szervezők, hogy szükség van az erdélyi tanítók és óvónők tudományos munkáiból álló gyűjtemény létrehozására. A tegnapi konferencián az idei szimpózium anyaga mellett DVD-n beszerezhető volt az előző események összefoglalója is.
A tegnap összesen négy előadás hangzott el a témában.
– Mivel az idei tanév elején akkora felhajtás kerekedett a román nyelv tanítása körül, a téma elismert szaktekintélyeit hívtuk meg a szimpóziumra. Több tankönyvszerző, oktatási programok kidolgozója is elfogadta a felkérést, köztük Antal Irma Udvarhelyről, Karp Ágnes Marosvásárhelyről és Makai Emese-Márta Brassóból – mondta el Demeter Magda főszervező, a Benedek Elek Pedagógiai Középiskola tanítónője. – Mi azt szeretnénk, ha jó gyakorlatokkal, megvalósítható ötletekkel gazdagodva térnének haza a vendégeink, akik a részvételről igazolást kapnak a rendezvény partnerétől, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házától – tette hozzá a főszervező.
A környezeti nyelv tanításának, elsajátításának időszerű kérdéseit boncolgatta előadásában Antal Irma, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanítója. Szerinte sürgős attitűd- és szemléletváltásra van szükség a román nyelvvel kapcsolatosan, és minél szélesebb körben, nemcsak az iskolában, hanem otthon is. Az állam nyelvének elsajátítását akadályozó gátakra is utalt a pedagógus. Mint mondta, nem teljesen valós a román nyelv idegen nyelvként való beállítása, mert bizony még a tömbmagyarságban is jelen van valamilyen szinten a mindennapi környezetben (bevásárlóközpontban, a szülő üzleti beszélgetéseiben stb.) Antal Irma kijelentette: a motivációval vannak gondjaink, és felhívta a figyelmet: a tanuláshoz való viszonyulás kialakulásában elsődlegesen a családnak van nagy szerepe, a pedagógus csak ezután következik.
A szimpózium a tanfelügyelőséggel együttműködésben valósult meg. A főszervezők elárulták: jövőre várhatóan a matematika oktatásának kérdéseivel foglalkoznak majd.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.