Szemétség

18

Olykor-olykor részt veszek szemétszedési akciókban. Jó érzéssel tölt el, ha másoké mellett az én kezem nyomán is tisztává – vagy legalábbis tisztábbá – válik egy zöldövezet, egy utca, egy partszakasz. Ezek viszont mindig olyan megmozdulások, amelyek esetében az elégtétel mindössze ez a bizonyos jóérzés. És ne legyünk képmutatóak, igenis egy ennyicske elégtételre szükség van ahhoz, hogy a következő szemétszedésen is ott legyünk.
Tegnap lakosként, civilként részt vettem a Pictor Nagy István sétány és a Szív utca közötti övezet takarításában. Ez a térség mondhatni szeméttárolóvá süllyedt, miután garázsok százait bontották le az elmúlt hetekben. A tulajdonosok némelyike rendbe rakta vagy rendbe rakatta a sajátját, mások aprópénzért eladták Rupiéknak, akik a bádogot vitték, de a szemetet nem. Amikor vasárnap délután kétnapos távollétet követően visszaérkeztem Csíkszeredába, azzal szembesülhettem, hogy az egész lakónegyed összevegyült a hungarocellel, és nem galambok, hanem chipseszacskók röpködnek a fejünk fölött. Két dolog bizonyosodott be számomra: egyrészt elhamarkodott volt a városi tanács azon döntése, amellyel „alágyújtottak” a közterületen álló összes garázs lebontását követelő polgármesteri rendeletnek, másrészt pedig még mindig rettenetesen távol állunk attól, hogy a saját mocskunkért felelősséget vállaljunk.
Persze lehet ujjal mutogatni a városvezetésre vagy a köztisztasági vállalatra, de az a szomorú, hogy mi, egyszerű városlakók egyáltalán nem vagyunk különbek. És teljes mértékben meg tudom érteni azokat a garázstulajdonosokat, akik saját költségükön, saját idejüket, energiájukat nem sajnálva puccba vágták a saját 15 négyzetméterüket, majd azzal szembesültek, hogy a nemtörődöm szomszéd után mások összeszedik a szemetet. Tegnap órákon át sepregettünk, lapátoltunk, és ha nem tévedek, hárman voltunk környékbeliek, és további két személy csatlakozott hozzánk. Úgy lett volna korrekt, hogy mi és az Eco-Csíkosok segítsünk a szégyentől odavezérelt hanyag garázstulajdonosoknak. De valójában voltunk négyen-öten, akik segítettünk az Eco-Csíknak. És egyikünk sem a saját mocskát vájta.
Remélem, bár a négy fal között rettenetesen szégyellték magukat a hanyagok. És ha sokak vágya szerint megbírságolnák őket, bocs, de nem adok kölcsön! Mert az a bizonyos jóérzés ezúttal nincs meg bennem.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek