Székelyország – Szerelmes földrajz – Csíkország 9.

57

Orbán Balázs nagy könyve, A Székelyföld leírása lelkes futamaival a romantikus eposzokkal rokon, a nagy székely úgy ír a gyergyói asszonyokról, hogy abban a tükörben minden gyergyói férfi önmagát láthatja meg: „Hát nem árkádiai élet ez? … Fúrnak, faragnak, kádat, szuszékot, zsindelyt metszenek, fát hordanak…, amellett örök vidorak, kedélyesek és szépek is, megédesítik, kedvessé teszik az életet, sőt ha szükség, még hősökké is válnak a hon védelmére.”
Ha ilyenek a nők Gyergyóban, akkor a férfinép sem lehet más. Hegyi emberek, derűs arcúak, vidámak, mókásak, de kemények a munkában és a harcban. S csak színezte a demográfiai palettát az, hogy Gyergyószentmiklósra, a székhelyre 1668-cal kezdődően örmények telepedtek át Moldvából, ahol 400 évig éltek. Két, sokat szenvedett nép találkozott, pontosabban talált egymásra. Úgy váltak lassan-lassan magyarokká, székelyekké az örmények, hogy senki sem kényszerítette őket. Megérezték, milyen jó magyarnak lenni, olyan izzással élték meg a nemes patriotizmust, hogy a szülőföld, a nemzet, a haza szeretetében felülmúlják ma a született székelyeket. S mint jó kereskedők, mint kiváló kézművesek meg is gazdagodtak, s gazdagítottak ezáltal másokat is. Ők készítették a híres kordován piros csizmákat, amelyeket ma már csak a Kincses Várost, Kolozsvárt dicsérő dalból ismerünk. A városiasodás, az iparosodás velük kezdődött ezen a tájon.
Minden vidéknek van olyan vonása, amely megszabja az arculatát. Gyergyóban az emberi hang vált karátos arannyá, Gyergyóditróban létesült olyan énekkar, vegyes kórus, dalárda, amelyik fergeteges sikert aratott évtizedeken keresztül az országos fesztiválokon. Legendás karmester, Balázs Ferenc röpítette föl ezt az énekes madarat, 1952-ben vette kezébe a karmesteri pálcát, s a kórustagok fanatikus hűséggel követték tűzön-vízen át. Azért tűzön-vízen, mert a sztálinizmus korszakában ellenállási mozgalomnak számított minden, amit nem a párt kezdeményezett és irányított.
Jelenleg a Balázs Ferenc nevét viseli a dalegyüttes.
És még van Ditrónak egy büszkesége: a kéttornyú templom. Neogótikus remekmű, a huszadik század első éveiben épült, és az egész vidék földrajzi jellegét meghatározza. Hegyről, vonatablakból, személygépkocsiból első pillantásra szembetűnik ez a hatalmas, kéttornyú épületcsoda.
Gyergyóalfalu még meg is szólítja az utast, akárcsak a thermopülai hősök emlékére emelt oszlop felirata. Világirodalmi toposz, modell értékű memento mori a görögöké: „Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak, / megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.
Ez a modell ismétlődik a világon sok helyt, ha vándortól akarnak üzenni, ezt cselekedték a gyergyóalfalusiak is a templomkertben felállított zászlótartó feliratával: „Ember, vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt, és az is marad.”
A föld szó szinonima a haza szóval, a székely azonos a magyarral, ezért Trianont tagadó, botrányos figyelmeztetés a felirat annak, aki a történelmi csőlátásban szenved, többször le akarta rombolni a román hatalom, néplázadástól tartva lépett vissza.
Csak rajongó lelkesedéssel lehet méltatni Gyergyószárhegy múltját és jelenét. Itt nem szakadt meg a történelem fonala, a gazdag, módos község ápolja a sok évszázados hagyományt, és színtere újkori szép akarásoknak.
Aki szereti a történelmet, Szárhegyen a nagy fejedelem, Bethlen Gábor (1580 k.–1629) nyomait kutatja. Anyai ágon székely származású volt a 17. század egyik jelentős európai uralkodója, hadvezére, politikusa.
Az iktári családból származó Bethlen Farkas feleségül vette a szárhegyi Lázár István lányát, Lázár Druzsinát, ebből a házasságból született a nagy fejedelem. Az apa korai halála után (1690) az édesanya két fiával visszaköltözött a lánykori lakhelyére, így a gyermek Bethlen Gábor a mesés gyergyói hegyek között, a Lázár-kastélyban tölti 1590-től 1594-ig a gyermekkorát.
Már ezáltal karizmatikus hellyé vált Szárhegy.
De, akárcsak Csíksomlyó, a katolicizmusnak is híres fellegvára. A ferencesek telepedtek meg itt a kora középkorban, és a rájuk jellemző hangyaszorgalommal építkeztek a Szármány-hegy oldalában. Kolostorukat többször renoválták, bővítették, az örökkévalóság lebegett a szemük előtt. A szellemi kisugárzásuk volt igazán fontos, kultúrát, tudományt, művészetet honosítottak meg a hegyvidéki tájon.
Itt élt élete egyik szakaszában a kor egyik legműveltebb elméje, Kájoni János (1629 v.30–1687), polihisztor: teológus, zenész, zeneszerző, orgonaépítő, természettudós, nyomdász, orvos. Halála után a szárhegyi ferences kolostorban temették el 1687-ben. A Kájoni-kódex a korabeli zenei műveltség bőségszaruja.

folytatjuk

Hegedűs Imre János

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.