Székely Ervin: A műember

8

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveim, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva mindazokat a köteteket, amelyeket úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt.

Filmcímek. Andrzej Wajda (1926-2016) Márványembere. Úgyszintén Wajda Vasembere a lengyel Szolidaritásról. És még egy Wajda rendezés, az utolsók között, A remény embere, ezúttal Lech Walesáról. A negyedik emberből, a műemberből azonban egészen biztosan nem lesz film, mert Székely Ervin (1957) nyelvi sziporkái nem érvényesülnének. Tranzíciában vagyunk, abban az országban, ahol a Régigazdagok Keresztény és Demokrata Pártja, a Szakszervezeti Szabad Rablás Pártja, a Zöldbirtokos Párt és az Antikommunista Forradalom Anarchista Szövetsége a legkülönbözőbb módszerekkel harcol a hatalomért. Vezetőik, közhelyekből építkező szövegeikkel, a parlamentben vagy a tévéműsorokban csepülik egymást, netán a Póker elnevezésű politikai kerekasztalon birkóznak, esetleg megpróbálják összerakni a Kipakol-t, a Közigazgatási, Igazságszolgáltatási, Parlamenti Koordonáló Logaritmust, amelybe bevonhatók majd rokonaik, ismerőseik, hogy megkapják a nagy fizetéssel járó tisztségeket, miután másokat kipakoltak onnan. És ha marad még egy kis idejük, akkor zugügyvédek segítségével, potom pénzen privatizálnak olyan ingatlanokat, amelyeken később ezerszeres áron adhatnak túl. Azt hiszem, fölösleges leírnom annak az országnak a nevét, amelyben a jogászként, újságíróként, parlamenti képviselőként tevékenykedő szerző ilyen gazdag tapasztalatokra tett szert. A regény ebből a kiapadhatatlan ihletforrásból válik politikai pamfletté, maró és kíméletlen szatírává, mindvégig olyan vérbő humort árasztva, hogy még azokat is nevetésre ingerli, akik a korrupció különböző szintjein, a legkülönbözőbb intézményekben éppen kifizettek néhány tíz, száz vagy ezer lejt, hogy valamit tudjanak elintézni. És amint mifelénk mondani szokás: nemzetiségi különbség nélkül. A legszomorúbb pedig: noha a könyv megjelenésétől eltelt már tíz esztendő, a szerző erősen karikírozó látásmódja több vonatkozásban még mindig súrolja a valóságot. Azóta megjelent még jó néhány kötete, kettő közülük egy időben magyarul és románul, egy regényes szakácskönyvet, vagy egy szakácskönyves regényt pedig éppen ezekben a napokban mutattak be. Székely Ervin minden pénteken délután fél négytől a bukaresti rádió magyar nyelvű adásának mindenben illetékes elvtársa. Azok a kollégái nevezik így, akik feldobják a témát, ő pedig magyaráz. Úgy rémlik, tőle hallottam: a politikai rendszereket olyképpen alkották meg, hogy a hatalom konszolidációja és a demokrácia szintje fordítottan arányos legyen. Jó ez a műembereknek.

(Maiko Könyvkiadó, Bukarest, 2009. A borítón: Groteszk arcok, Leonardo da Vinci tanulmánya. Ajánlószöveg: Ágoston Hugó)

 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek