Szégyen!

557

Egyre nehezebb szívvel, tegnap óta pedig fogcsikorgatva, de még mindig teljes meggyőződéssel állítom, hogy egyfajta rendszerváltást jelent Klaus Johannis megválasztása Románia államelnökévé. Mentalitás terén mindenképpen: megdőlt az az axiómának tűnő feltétel, miszerint az országnak csakis román és csakis ortodox elnöke lehet. 2014-ben az istenadta popor valami mást akart, valami annyira újat, hogy képes volt K-betűs fazonra nyomni a pecsétet.
A legtöbben hihetetlenül örültünk ennek az áttörésnek, és nagyon sokan szidtuk az RMDSZ-t, amiért – bár „központilag” egyik jelöltre sem adták áldásukat – egyes politikusai nyíltan támogatták Victor Pontát.
Minden választás alkalmával féltem magunkat, erdélyi magyarokat az ortodox sötétségtől, és lám, egyszer valahogy felülkerekedik a józannak vélt ész, és éppen onnan kapjuk a legnagyobb rúgást, ahonnan a sötétség lassú, de biztos oszlatását reméltük: Johannis – talán a Szociáldemokrata Pártot is meglepő és megszégyenítő – „teleormani” elhivatottsággal szállt bele a kisebbségi jogokba. És ennyi kisebb-nagyobb akadékoskodás után most már talán mindannyian elhisszük, hogy mindezért nem is kellett senkinek revolvert szorítania az elnöki tarkóhoz. (De ezzel együtt sem hiszem, hogy jó pontot szereznének a valaha Ponta-párti RMDSZ-esek az „ugye, megmondtam?” retorikával.)
A kisebbségi nyelvhasználatban előrelépést jelentő közigazgatási törvénykönyv ellen emelt alkotmányossági kifogásának indoklásában Johannis nem elég, hogy a magyarság képébe csapja az ajtót, de évek óta hatályos jogokat is alkotmányellenesnek minősít. Tehát egyrészt nem adná meg, amit kértünk, másrészt elvenne abból is, amink van. Utóbbi az, ami mérhetetlen csalódást okoz.
A közigazgatásban történő anyanyelvhasználatot szabályozó 20 százalékos küszöb „alá süllyedésről” sokan sokféleképpen nyilatkoztak. A magam részéről szurkoltam neki, hogy sikerüljön, de inkább szimbolikus, mintsem érdemi előrelépést látok benne. Látnék, ha a 20 százalék fölöttiség úgy működne, ahogy működnie illik. De amíg többségben sem élünk maximálisan a nyelvi jogainkkal, addig ez az újdonság legfeljebb a többség toleranciájáról, gesztusáról szólhatott volna.
Hogy ez elbukott, hát ez van. De hogy a magyar falvakban a magyar helyi tanácsosok románul vitassák meg a napirendi pontokat, az elfogadhatatlan! Mint ahogy az is, hogy a nehezen – és nem mindenhol – kivívott kétnyelvű utcanévtáblákat is eltávolítsák.
Vita tárgyát képezi a magyar sajtóban, hogy Johannis nevét I-vel vagy J-vel írjuk. Vallom, hogy minden kicsi ékezetünkhöz ragaszkodnunk kell, és úgy tekintettem Johannisra, mint aki csak a szavazataiért, de nem meggyőződésből ragaszkodik az I-hez. Ezért J-vel használom. Tegnap sokunkban megváltozott az államelnök megítélése. Más indíttatásból, de én továbbra is J-t fogok használni, és bátorítok minden magyart, hogy tegye ugyanezt: finoman szólva emlékeztessük, de őszintébb megfogalmazásban dörgöljük a képébe az elnökünknek, hogy gyáva, hogy identitásficama van, hogy hazudik magának és magáról! Klaus Werner Johannis, mindenkinél jobban elárultál minket!

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.