Szavaznak az SPD-ben

23

Elkezdődött tegnap a szavazás a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kötött koalíciós szerződésről.

Az SPD akkor folytathatja a 2013-ban kezdett kormányzást a CDU/CSU pártszövetséggel, ha a párttagok legkevesebb 20 százaléka részt vesz a szavazáson, és a többség a szerződés elfogadására voksol. A szavazás március 2-ig tart, az eredményt március 4-én hirdetik ki.
A 177 oldalas szerződést eljuttatták valamennyi párttagnak, és elküldték nekik postán a szavazólapot egy válaszborítékkal. Mellékeltek egy háromoldalas tájékoztatót is, amelyet tegnap éles hangon bíráltak a kormányzás folytatásának ellenzői. Kifogásolták, hogy a pártvezetés tájékoztatója egyoldalú, nem tartalmazza az ellenzékbe vonulás mellett szóló érveket.
A nagykoalíció folytatását a legerőteljesebben a párt ifjúsági szervezete utasítja el, amely országos kampányt is indított a koalíció megkötésének megakadályozásáért. Felhívásuk szerint a tavalyi szövetségi parlamenti választáson mindhárom kormánypárt által elszenvedett veszteségek azt jelentik, hogy a szavazók leváltották „a kis kompromisszumok nagykoalícióját”, ezért a szociáldemokratáknak nem szabad együttműködniük az Angela Merkel kancellár vezette CDU-val és a Horst Seehofer bajor kormányfő vezette CSU-val.
A fiatalok azért is kam­pá­nyol­tak, hogy minél többen lépjenek be a pártba, hogy le­sza­vaz­hassák a koalíciós megállapodást. Így belépési hullám indult az SPD-nél, közel 25 ezer ember csatlakozott a párthoz az év elejétől február 6-ig, amikor lezárták a szavazásra jogosultak listáját.
A Bild tegnapi beszámolója szerint az új tagok között van egy kutya is, Lima, akit a szerkesztőség munkatársai akadálytalanul be tudtak léptetni a pártba. Ez egyáltalán nem vicces – írta kommentárjában Nikolaus Blome főszerkesztő-helyettes, kiemelve, hogy a Bild néhány perc alatt elvégzett „(állat)kísérletét” mások is végrehajthatták, méghozzá ezres nagyságrendben és „teljességgel humortalan indítékkal”. Az új belépők között „tömegével lehetnek szélsőjobboldali aktivisták”, vagy orosz megbízásból dolgozó „trollok”, akik azzal a szándékkal csatlakozhattak a legrégebbi német demokratikus párthoz – Európa első modern szociáldemokrata pártjához –, hogy a koalíciós szerződés leszavazásával aláássák Németország stabilitását – figyelmeztetett Nikolaus Blome.

MTI

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.