Szárhegyi alkotócsoport kiállítása

Kortárs koncepció a képzőművészetben

64

Szárhegy azt a nyitottságát, amit a képzőművész-társadalom megszokott, a mai napig megőrizte és gyakorolja. Ezt mutatja a Szárhegy 2018 című képzőművészeti kiállítás, amelyet tegnap nyitottak meg a Megyeháza Galériában.

A tárlat anyagát két tavaly lezajlott szárhegyi művésztelepen készült munkákból állították össze, amelyben tizenhat művész munkáját lehetett megtekinteni.
Kérdésünkre Ferenc Zoltán, a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ művészeti vezetője elmondta, hogy a kiállításon látható alkotások együttese teljes keresztmetszetét adja annak a látásmódnak és koncepciónak, annak az irányvonalnak, amit jelen pillanatban Szárhegy képzőművészete képvisel. A tradicionális technikákkal dolgozó művészektől a konceptuálisig mindenkit befogad.
– A munkák tradicionális technikákkal készültek, viszont egytől egyig a kortárs koncepció jellemző rájuk. Szárhegyen a kortársság nagyon fontos. Nem elég, ha valaki csupán tradicionális technikával dolgozik, az a lényeg, hogy az alkotók kortárs problémákat boncoljanak, azt próbálják meg feldolgozni és a képzőművészet nyelvével valamilyen módon visszaadni azt, amit szeretne kinyilvánítani a világnak – fejtette ki Ferenc Zoltán.
Több mint 20 alkotás került kiválasztásra, amelyek digitális print, szobrászat, akvarell, olajfestmény, hanganyag, grafika stílusában „mesélnek” a befogadónak. A képzőművészeti tárlat április 17-ig látogatható a Megyeháza Galériában.

Szőke Zsuzsa

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek