Számot adtak, latolgattak és átadták a Csíkszékért díjakat

65

Az elmúlt esztendő tíz legfontosabb kérdésköre mentén tartották meg az RMDSZ csíkszéki szervezetének küldöttgyűlését, az alkalom pedig arra is szolgált, hogy díjazzák a térség hírnevét öregbítő, munkájukban kiemelkedően teljesítő személyeket. Csíkszékért díjban részesült Sándor Csaba Lajos, Ferencz Alajos, Burus-Siklódi Botond, Ferencz Katalin, a Tatros Tejfeldolgozó és Értékesítési Mezőgazdasági Szövetkezet, valamint a Tatrospart Nép­táncegyüttes.

Nehéz esztendőt még nehezebb követ. A centenáriumi évben is tényezők maradnának

Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete múlt pénteken tartotta meg képviselőinek küldöttgyűlését a csíkszeredai megyeháza épületében. Az esemény első részében a szervezet vezető politikusai – Tóth László főkonzullal – évet értékeltek, a második részben pedig példaképeket ünnepeltek.

Medvevédelemtől kisebbségvédelemig
Borboly Csaba területi elnök 2017 tíz legfontosabb tematikája mentén vezette le a belépőzenével, fényeffektusokkal mindenkit meglepő „talk-showt”. Számokkal támasztották alá a csíki szervezet erősségét: nemcsak a parlamentben, hanem az önkormányzatokban is kiemelkedő a taglétszám. Zászlóshajó szerepet töltenek be a medveprobléma megoldásában, országosan is egyedülálló programjuk az úszás és kori program, remekelnek családi és gazdarendezvényekben. Az EU-s vidékfejlesztési alapok lehívása viszont gyenge pontnak számított tavaly, az önkéntes tűzoltók fejlesztése terén azonban továbbra is jelentős és folyamatos a javulás. A Csíki Önkormányzati Akadémia a helyi és megyei apparátusok erősödését szolgálja, és jó úton haladnak a magyar állampolgársági ügyekben is: hatékony partnerek a honosításban és a választási regisztrációban. Kiemelkedő eredmény a Minority SafePack EU-s kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés érdekében végzett aláírásgyűjtés is: a leosztott célkitűzést meghaladva 25 ezer aláírást gyűjtöttek Csíkszéken.

Ismeretlen jövő az „ismeretlen katonával”
Színpadra szólították Kelemen Hunor szövetségi elnököt, Tóth László főkonzult, Sógor Csaba EP-képviselőt, Tánczos Barna szenátort, Korodi Attila parlamenti képviselőt, Mákszem Hunort, Csík Terület Ifjúsági Tanácsának (CsTIT) újonnan megválasztott elnökét, valamint Becze István ügyvezetőt. A felsorolt tíz témakör mentén valamennyien felszólaltak.
Tragikomikus részei voltak a beszédeknek az új kormányfő-jelölt személyét firtató nyilatkozatok.
– Nem tudjuk, hogyan fog kinézni a kormány, de azt tudjuk, hogy a jelölt olyan, mint az ismeretlen katona. Teleormani illetőségű emberként ismert, de politikusként ismeretlen. Nem tudunk semmit róla, én életemben nem beszéltem vele. Nem tudom, mit gondol a világról, mit gondol a kormányzásról – fogalmazott Kelemen Hunor. Emlékeztetett: Viorica Dăncila elhatárolódott Mihai Tudose zászlós nyilatkozatától, egyelőre ennyivel kell megelégednünk.
– Nyolc éve hetente együtt utazom vele Brüsszelbe. Ő az egyetlen, aki soha semmit nem kérdezett tőlem. Mindenkivel vitáztam már, de vele nem tudtam semmiféle párbeszédet kialakítani. Jó hír, hogy rosszat nem mondott rólunk – szögezte le Sógor Csaba.
A küldöttek székely zászlókat kaptak – a területi szervezet célja március 15-re kék–aranyba borítani Csíkszéket –, és állásfoglalást fogadtak el az önkormányzatok megcsonkított költségvetésének kiigazítása érdekében.

A kitüntetettek átveszik az elismerést. Példaképek Fotók: Kovács Hont Imre

Hat kategóriában díjaztak
Az esemény második felében négy személyt, egy szervezetet és egy tánccsoportot is kitüntettek.
Csíkszékért díjban része­sült Sándor Csaba Lajos nép­tánc­oktató, koreográfus, aki Ba­lán­bányán és Csík­szent­domo­koson – a laudáció szerint – már közel két évtizede „megfertőzte a közösséget a néptánccal”. Ferencz Alajos, Csík­szentdomokos korábbi polgármestere közbirtokossági és községvezetői szerepe mellett a kistérségben való gondolkodás úttörőjeként érdemelte ki a díjat. Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pegagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke az oktatás területén kifejtett kimagasló munkájának köszönhetően részesült az elismerésben. Ferencz Katalin lovardatulajdonos sportolót a sportszervezés kategóriájában díjaztak. A vidékfejlesztés terén a Tatros Tejfeldolgozó és Értékesítési Mezőgazdasági Szövetkezet ért el elismerésre méltó eredményt. Hagyományaink őrzéséért és népszerűsítéséért korábban nem ítéltek oda Csíkszékért díjat, idén ez változott: a Fölszállott a páva tehetségkutató közönségdíját elnyerő Tatrospart Néptánccsoport szintén elismerésben részesült. A rendezvényt az ő műsoruk zárta.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.