Számon kérik a nyelvi jogainkat

Székely Figyelő

92

Három székelyföldi megye prefektusának küldött petíciót a Székely Figyelő Alapítvány, amelyben azt kéri, hogy a kormányt képviselő hivatal ellenőrizze valamennyi közintézményben, hogy mindenütt betartják-e az anyanyelvhasználati jogokat szabályozó romániai törvények előírásait – közölte Árus Zsolt, az alapítvány elnöke múlt csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatóján.

Árus Zsolt kifejtette: azt is kérik, hogy figyelmeztessék a törvényt be nem tartó intézményeket, illetve ha ennek ellenére is figyelmen kívül hagyják a jogszabályokat, akkor büntessék meg az intézményvezetőket, valamint tájékoztassák erről a közvéleményt is. A nyelvi jogok betartását Románia több nemzetközi szerződésben vállalta, az alkotmány pedig előírja, hogy az állam jóhiszeműen alkalmazza a szerződésben vállaltakat.
Sorában Attila Örs, az alapítvány alelnöke ugyanakkor elmondta: a Székely Figyelő Alapítványt azért hozták létre, hogy figyeljék, az állami intézmények betartják-e az anyanyelvhasználati és más kisebbségjogi törvények előírásait. Az alapítvány petíciót küldött Klaus Johannis államfőnek is, amiért a közigazgatási törvényt úgy módosítaná, hogy a már megszerzett jogokat is elvenné a kisebbségektől.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.