Számokban a Dacia

Az idei penzumnak több mint fele már megvan

47

Az Európai Autógyártók Egyesületének (ACEA) legutóbbi közleménye szerint a Dacia azon kevés márkák közé tartozott, amelyek eladásszáma az év elejétől eltelt hónapok során is mondhatni iramosan növekedett. Nyolc hónap viszonylatában európai szinten 406 711 Dacia márkájú személygépkocsit jegyeztettek be a forgalomba, 10,5%-kal többet, mint a megelőző esztendő azonos időszakában. Ebből az is kikövetkeztethető, hogy a mioveni-i autógyárnak, annak ellenére, hogy már jó ideje nem rukkolt ki egy újabb generációval egyelőre nincsenek értékesítési gondjai…

Országunk legnagyobb cége, legalábbis a múlt esztendei üzleti forgalma fényében az Automobile Dacia Rt. 400 ezer jármű legyártását tűzte ki célul a 2019-es évben. Nos, az esztendő első nyolc hónapja során a szerelőszalagokról 228 180 járgány gördült le 7,7%-kal több, mint 2018 azonos időszakában. Ebből július-augusztus hónapban 36 404 darab 1,2%-kal több, mint a múlt esztendő azonos periódusában. Érdekes a modellek szerinti megoszlás is. A Duster modellből 173 508 gyártódott le, 24,6%-kal több, mint a múlt esztendő első 8 hónapjában, viszont 32%-kal visszaesett a Dacia Sandero termelése, az 21 527 darabot jelentett. Dacia Loganból 21 416 hagyta el a gyárat, 3,6%-kal kevesebb, mint tavaly, és csökkent, nevezetesen 18,5%-kal a Dacia Logan MCV gyártásszáma is, az 1729 darab lévén. Említettük, hogy terveik szerint az idén el szeretnék érni a 400 000-es darabszámot, s több kint valószínű, hogy az úgy is lesz. Egyébként Christophe Dridi, az Automobile Dacia vezérigazgatója a minap bejelentette, hogy terveik szerint 2020-at követően a Romániában legyártott gépkocsijai száma meg fogja haladni a 650 000-et.

Milliós tétel…
A minap jelentették be azt is, hogy a Dacia Alváz és Mechanikai Üzem ebben a hónapban gyártotta le a kétmilliomodik turbómotorját. Ezt megelőzően az egymilliós küszöböt 2017-ben haladták túl. Ilyenképpen az első egy milliót 5 év során gyártották le, a következő egymilliót pedig alig 2 év leforgása alatt, és ez azzal magyarázható, hogy az európai piac igényei egyre inkább a feltöltéses benzinmotorok irányába mozdultak el. A mioveni-i székhelyű üzem 2012-ben kezdte meg a TCe 90 motor első generációjának gyártását, majd a múlt esztendő végén annak második generációjáét, a TCe 100-ét. A kétmilliomodik egy benzines, 1 literes, 100 lóerős, 160 Nm nyomatékú motor volt, amely egy Duster modellbe szerelődött bele.

Minden negyedikből egy…
Utaltunk arra, hogy nem véletlenül került előtérbe Mioveni-ben (is) a benzinmotorgyártás, mert Európa-szerte a dízel iránt csökken a kereslet. Hazai viszonylatban némileg másként fest a helyzet: 2018 első nyolc hónapjában a dízel részesedése 38% volt, míg az idei esztendő azonos időszakában az csak 25%-os. Ez azt jelenti, hogy minden négy eladott új személygépkocsiból csak egy volt dízel üzemelésű. Nézzük meg a márkák tekintetében is hogyan alakult a helyzet: Dacia Loganból 37%-kal többet sikerült eladni, mint 2018 azonos időszakában, abszolút számban kifejezve 11 053 járgányról van szó, s azoknak 83%-a benzines volt; a Sandero modellből 21%-kal többet, szám szerint 6414-et, s azoknak 93%-a volt benzines. A Dacia Duster esetében másként alakult a helyzet: ugyan kétszer annyit adtak el, mint a tavaly, nevezetesen 2794-et, de azoknak csak 37%-a volt benzines. A Skoda Rapid esetében kizárólag benzinest vásároltak a hazai piacon, akárcsak a Suzuki Vitarából, az előbbiből 2301 kelt el (40%-kal több, mint 2018 első nyolc hónapjában) az utóbbiból 1903 (16%-kal több, mint a tavaly). A Volkswagen Polo esetében 3%-kal csökkent az eladásszám, 2065 ilyen modellű személygépkocsi talált gazdára, s azok 99%-a benzines volt. Jelentős mértékben, 75%-kal nőtt a Dacia Logan MCV modellből értékesítettek száma, nevezetesen 2000 darab talált vevőre, s azoknak 74%-a volt benzines.
Tegyünk egy kis kitérőt, nézzük meg, mi a helyzet európai viszonylatban, mármint a dízelüzemelésű személygépkocsik „jelenléte” tekintetében: a brüsszeli székhelyű Transport és Environment (T&E) szervezet elemzése szerint Európa útjain mintegy 51 millió dízelüzemelésű gépkocsi közlekedik. Ennek 81%-a Németországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Spanyolországban és Belgiumban, azaz az EU hat tagállamában. Románia a dízelüzeműek részaránya tekintetében a középmezőnyben helyezkedik el, de ugyanakkor a környezetvédelmi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy országunk esetében az utóbbi években behozott használt autók döntő hányadát a jobbára környezetszennyező gázolaj-üzemelésű, viszonylag „időskorú” járgányok tették ki. Ezek között a legtöbb Volkswagen márkájú volt.

Nem dicsekednek
Romániában az autóipar 14%-ot képvisel a GDP-ben, és az ország exportjának 26%-át „szállítja”. A két autógyár, a Dacia és a Ford, valamint a több mint 400 komponenst gyártó együttes üzleti forgalma a Romániai Gépkocsigyártók Egyesületének (ACAROM) adatai szerint elérte a 28 milliárd eurót, ami a megelőző évhez viszonyítva 20%-os gyarapodást jelent. Ez a növekedési arány az utóbbi hét esztendő legnagyobb aránya. Ugyanakkor Románia azon országok közé tartozik, amelyekben igen jelentős az autóiparban foglalkoztatottak száma, az összalkalmazottakéhoz viszonyítva. Ennek ellenére a hazai autóiparban jegyzett átlagos nettó bér jóval alacsonyabb, mint a szomszédos országos autóiparában. Szakelemzők szerint az nem haladja meg a havi 650 eurós nettót, azaz 3280 lej körül van. Ennél kevesebb csak Szerbia és Bulgária autóiparában jegyzett havi nettó bér, mert például Csehországban az 1052 euró, Szlovákiában 952 euró, Magyarországon 883 euró, Litvániában 900 euró, Horvátországban pedig 702 euró. Visszatérve a hazai autóipari átlagos nettó bérre mindenképp utalni kell arra is, hogy az meghaladja az országos 3119 lejes átlagszintet, arról nem is beszélve, hogy a mioveni-i és craiovai autógyárban az iparági átlagon felüliek a bérek és nem elhanyagolandók a bér jellegű és a béren kívüli juttatások sem.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek