Számadás

70

Az esztendők fordulója számadásra serkent, arra sarkall, hogy mérleget vonjunk: az egyik serpenyőbe helyezzük terveinket, vágyainkat, a másikba megvalósításainkat, sikereinket. A kettő közötti különbség balsikereink, beteljesületlen reményeink, vágyaink, félresiklott tetteink, be nem fejezett dolgaink, el nem végzett feladataink összessége.
Nyilván, tervei, vágyai mindig vannak az embernek, ugyanis alaptörekvésünk, hogy ne üljünk, ne éljünk hiába, hagyjunk valami maradandót magunk után, értékeket teremtsünk azért, hogy egyről a kettőre jussunk, gyarapodjunk. S akinek gyermeke van, azt sarkallja a vágy, hogy minél többet és minél jobbat biztosítson számukra, hogy megkímélje őket a mindennapi nehézségektől.
Fura esztendőt hagyunk magunk mögött nemsokára. Egy olyan esztendőt, amelyet ugyanolyan reményekkel, tervekkel és vágyakkal kezdtünk el, mint a többieket, ugyanakkor némi félsz is volt bennünk, látva-tapasztalva az országban eluralkodott politikai instabilitást, az ebből fakadó bizonytalanságot, s tudva, hogy a gyulafehérvári román nemzetgyűlés százéves évfordulója – társulva a politikai bizonytalansággal – ellenőrizhetetlen nacionalista indulatokat képes felszabadítani. Bizonytalanságérzetünket csak fokozta az a tény, hogy a kisebbségi-nyelvi jogok biztosítása tekintetében paradox módon a jelenleg kormánykoalíció bizonyult a legszavahihetőbb partnernek, miközben a kabinet közmegítélése a mélypontra süllyedt. Nem sok jóra számítottunk a kisebbségi politikusként indult, majd nemzeti liberálissá vedlett államfő részéről sem, a megválasztásakor személyéhez és szerepvállalásához fűzött remények hiú ábrándnak bizonyultak.
Idén is azt reméltük, hogy mérséklődik, visszaszorul fiataljaink elvándorlása, de csalódnunk kellett: a már vázolt bizonytalanságérzet – ami egyaránt jelenti a létbizonytalanságot, a politikai-társadalmi környezet biztonságát, a kisebbségi létből fakadó hátrányokat, mint például a tanórák, a felvételi és érettségi vizsgák magasabb számát, az évente ismétlődő sikertelenséget az érettségin – társul az előttük járó generációk példájával, a rokonok, testvérek, barátok által kivert út követésének vágyával-kényszerével és a fiatal korra jellemző kalandvággyal. Az eredmény pedig az, hogy fiataljaink jelentős hányada nem itthon keresi a boldogulást.
A jövő esztendő sem ígérkezik jobbnak, noha megvan bennünk a vágy, a remény arra, hogy jóra forduljon sorunk. A politikai életben és a közéletben jelentős változásra nem számíthatunk, csupán a csatározások erősödnek fel, ugyanis két jelentős választás elé nézünk: tavasszal európai parlamenti képviseletet, év végén pedig államfőt kell választanunk, s e két választás mintegy előkészíti a bő év múlva esedékes általános választásokat, előrevetíti azok eredményét.
Közben újabb jelentős évforduló köszönt ránk: decemberben lesz harminc éve annak, hogy bekövetkezett a rendszerváltás. Az eltelt három évtized azonban nem bizonyult elegendőnek arra, hogy valóban új világot építsünk, csupán arra volt elég, hogy a hatalom – Tőkés László állami kitüntetésének visszavonásával – átírja a történelmet.
Én azonban bizakodó vagyok. Nem túl hosszú, de annál tartalmasabb és eseménydúsabb életem során sokat megéltem és megértem, s tapasztalataim táplálják bennem a reményt, hogy jobbra fordulhat a sorsunk egyénként és közösségként egyaránt. Nem csak tőlünk függ ez, de rajtunk ne múljon. Erre emeljük a poharunkat szilveszterkor. Vagy ha úgy tetszik: mindkét szilveszterünkkor.

Sarány István

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.