Szakmai párbeszéd, erősödő kapcsolatok

Több generáció, ugyanaz a lelkesedés. Szárhegyen tanulnak egymástól a képzőművészek
78

Gyergyószárhegy nem létezhet kulturális élet nélkül – mutattak rá az őszi művésztelep szervezői és résztvevői: a településen tíz hazai és magyarországi képzőművész alkot. A fiatalok, majd a középkorúak táborát követően, ezúttal több korosztályt is megszólított a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a szervezők elmondása szerint mindez a generációk közötti párbeszédről is szól. Folyamatosan zajlik a munka, a cél pedig továbbra is ugyanaz: a kelet-közép-európai képzőművészek találkozóhelyévé tenni Gyergyószárhegyet.

Több generáció, ugyanaz a lelkesedés. Szárhegyen tanulnak egymástól a képzőművészek
Több generáció, ugyanaz a lelkesedés. Szárhegyen tanulnak egymástól a képzőművészek

A magyar és a román művészek kapcsolathálójának megerősítésére alapozzuk a táborokat – kezdte Ferencz Zoltán, a szervező Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ művészeti vezetője. Hozzátette, a jelenlegi táborban sincs előre megszabott tematika, a képzőművészek maguk döntik el, hogy mit és hogyan alkotnak.
– A fő irányvonalat továbbra is a hagyományos technikák jelentik – tette hozzá a művészeti vezető. A Gyergyószárhegyen zajló tevékenységet egyelőre itthon kívánják minél szélesebb körben megismertetni, ezt követően pedig nemcsak Magyarországról, hanem más külföldi országokból is meghívnának képzőművészeket.
A jelenleg zajló művésztelepen tíz alkotó vesz részt: Mezey Ildikó Csíkszeredából, Ütő Gusztáv Sepsiszentgyörgyről, Siklódy Ferenc Gyergyószárhegyről, Köteles Róbert Nagyszalontáról, Cristian Opriş Kolozsvárról, Cristina Ho­ria, Florin Stoiciu, Aurel Bulacu és Anca Maria Bukarestből, míg Kristó Róbert Budapestről érkezett Gyergyószárhegyre.
– Különbözőek vagyunk, más a világszemléletünk, ez azonban mindnyájunknak az előnyére válik – jegyezte meg Siklódy Ferenc, hozzáfűzve: a párbeszéd révén új lehetőségek nyílhatnak meg.
A kolozsvári Cristian Opriş járt már Gyergyószárhegyen, művésztelepen azonban most vesz részt először. Elmondása szerint hosszabb ideig nem volt lehetősége alkotni, így most megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni magából.
– Minden körülmény adott az alkotáshoz, ráadásul a tábor hangulata is nagyszerű – fogalmazott lapunknak.
Napközben a műtermekben dolgoznak, esténként pedig egy közös párbeszéden vesznek részt a képzőművészek, ahol elsősorban a szakmai tapasztalatcserén van a hangsúly.
László Pál, a helyi Tatárdombi Lovarda vezetőjének jóvoltából a lovaglást is kipróbálhatják a művészek, akik viszonzásul egy-egy itt készített akvarellt adnak ajándékba. A tábor munkáiból kiállítás is lesz, a tárlat megnyitóját péntek délután 6 órától tartják a gyergyószárhegyi kultúrotthon Cika-termében.

Kertész László

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.