Szakácsmesterség Csíksomlyón

Csizma a konyhaasztalon 47.

108

Az 1695-ben Kolozsváron megjelent első nyomtatott magyar nyelvű szakácskönyv Misztótfalusi Kis Miklós hírneves betűmetsző, nyomdász és könyvkiadó nevéhez fűződik, s külön érdekesség, hogy Csíksomlyóhoz is. A szakácskönyv teljes címe abban a korban ilyen hosszú és tekervényes volt: „Szakáts mesterségnek könyvetskéje, mellyben külömb-külömb féle válogatott tzifra, jó, egésséges, hasznos, tiszta és szapora étkeknek meg készítése, sütése és fözése mintegy élés-kamarában rövideden leirattatik és kinek-kinek hasznára leábrázoltatik. Melly most meg-bövittetvén I. Több szükséges, és hasznos étkek nemeinek készitésével. II. Liktariumok s egyéb holmik csinálásáról egy jeles tractával, a gazdaszszonyoknak nagy könnyebbségekre e kis formában kibotsáttatott.” Feltételezhető, hogy a szakácskönyv kiadását legfőképpen a jövedelmezősége indokolta, tulajdonképpen nem illett a „derék” könyvek közé, de Tótfalusi igényes stilisztikai szerkesztése meghatározta a szöveget is. A határmezsgyén azonban mégis közelített a nagy példányszámú, olcsó, hasznos tartalmú, ám nyelvileg és tipográfiailag is ízléses kiadványokhoz, amelyek amellett, hogy beillettek Tótfalusi népművelő akaratába – olvasásra szoktatni a szegény és tanulatlan néprétegeket –, megélhetést is jelentettek a számára. Népművelő szándékáért sem a világi, sem az egyházi hatalmasságoktól nem kapott elismerést. Alattomos áskálódás, irigykedés, rágalmazás és szüntelen anyagi gond lett a sorsa. Így vall erről: „Némelyek azzal ócsárlák igyekezetemet, hogy én is csak olyan apróságot, Argirust, Tékozlót, Asszonyokról való s egyéb hiábavaló históriákat nyomtatok, és nem amint reménlették, derék könyveket… Derék könyveket itt hiába nyomtatnánk, ha lehetne is; efféle aprólék débdábon, ami olcsó, mégis inkább kapnak.” Még a korabeli átlagpolgárhoz képest is igen nagy szegénységben élt: „Azt is kárnak tartottam annyi keresetem mellett, amit kenyérre kellett költenem nyavalyás testemnek táplálására… néha egy holnapig is bizony bort nem ittam, és minél alábbvaló s olcsóbb eledellel lehetett, olyannal éltem, olyan szűkön-költő voltam.” Persze a szakácskönyv szerzője nem Tótfalusi, ő csak a kiadást vállalta magára. A receptek után készült ételek kóstolgatása helyett (a puding próbája az evés) javítgathatta a szavak helyesírását, a szövegek mondatszerkezetét, vigyázhatott a tipográfiai külcsínre.
Varga András művelődéstörténész tanulmányának rövid és célratörő címe van: A Tótfalusi-szakácskönyv forrása (Magyar Könyvszemle, 2008). Varga András kikutatta, hogy a kéziratos szakácskönyvet 1693-ban a csíksomlyói Ferenc-rendi kolostorban állították össze, szerzője a kolostor szakácsa lehetett. Választ ad arra is, miért kellett egy kolostornak szakácskönyv. Így magyarázza: etetni kellett a gimnáziumi diáksereget, amelynek a létszáma évenként a száz főt is elérte. 1693-ban indult meg a csíksomlyói felsőszintű oktatás megszervezése. A filozófiai és teológiai ismereteket hamarosan olyan színvonalon oktatták, hogy a nyilvános vitatkozásokon részt vevő hallgatók lektori fokozatban részesültek. A csíksomlyói gimnázium színvonalát a híres, ferences iskolai színjátszás is emelte. A szakácskönyv lejegyzését indokolhatta a nagy létszámú közösség, amelynek az étkeztetéséről – a lelki táplálék mellett – gondoskodni kellett. A kézirat végül is Kaprinai István (1714–1785) jezsuita tanár és történész gyűjteményével került a budapesti Egyetemi Könyvtár állományába. Címoldalán ez áll: „Szakácskönyv, mellyet elsőben írtanak a csíki klastromban, 1693-ban”. A gerincen a „Szakácskönyvecske 1693” aranyozott felirat olvasható. Kaprinai életpályájához tartozik, hogy 1750–1755 között Kolozsváron bölcseletet tanított. Talán éppen akkor került tulajdonába ez a kézirat. A Tótfalusi-szakácskönyv első kiadásából két csonka példány maradt fenn, egyik az Országos Széchényi Könyvtárban, másik a kolozsvári Akadémiai Könyvtárban található. Második kiadása 1698-ból származik, ennek egyetlen teljes példánya ismert, amely a szegedi Egyetemi Könyvtárban található. A 18. században tizenkétszer jelent meg az 1695-ös kiadás alapján, de ezekből is csak néhány példány maradt fenn. Kedves Olvasóm, kérlek, nézd el nekem az elfogultságomat, ha így örvendezem: ím, bizonyítást nyert számomra, hogy Csíksomlyó a világ közepe, még a magyar gasztronómia történetében is.

Kozma Mária

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek