Száguldás a széleken

81

A központtól, a megyeszékhelytől, a fővárostól távol lakni kinek öröm, kinek büntetés. A kertváros csendes környéke vagy a külváros sötét utcái néha ugyanazok – csak megközelítés, megélés kérdése, milyennek látjuk, vagy hogyan ítéljük meg. Így van ez a megyeszékhelytől távol eső falvakkal is, amelyekre hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint elmaradott, Isten háta mögötti településekre, mert a világ közepe csakis a Központban lehet. Márpedig megvan az előnye is a vidéki életnek, s most nemcsak az untig hangoztatott jó levegőre és egészséges zöldségekre gondolok. Egyik előnye, hogy vidéken az ember nincs szem előtt, oda nehezebben jutnak el az ellenőrök, a tanfelügyelők, s persze még az újságírók is. A perifériákon nem tűnik fel a gatterek hangja, hangosabban szólnak a láncfűrészek, jobban burrognak a négykerekű terepmotorok, könnyebben elsülnek a fegyverek, s kevesebb a medvekár.
Mindemellett vagy mindezzel együtt a vidék fejlődik. Sok helyen aszfaltút vezet az esztenákhoz (de így legalább a falu utolsó házához is eljutott), s nemcsak panziók, hanem hatalmas lakóházak is épülnek, amelyekből a bidé sem hiányozhat. A vidékiek is törik a fejüket, mivel vonzzák a turistákat, mivel állítsák meg az átutazókat, ha csak egy rövid időre is, s nemegyszer sikerül nekik. A Gyimesekben például bobpálya épült, Románia leghosszabb, egész évben használható pályája, s olyan sebességgel rajtolt, hogy talán még a létrehozók legmerészebb reményeit is felülmúlta. Napi 500-600 adrenalinra sóvárgó látogató keresi fel az ország minden részéből, hétvégéken pedig ezrek, s a bobpálya híre nem egy olyan személyt is vidékünkre vonzott, aki sosem járt errefelé. A száguldók elégedettek, legalábbis a YouTube-os bejegyzésekből ítélve, nem egyszer, nem kétszer ereszkednek, s közben egyebet is látnak/hallanak. Többen egyenesen külföldön érzik magukat, annyira más világba cseppenek a nagyvárosok után, (s ugye még az emberek is más nyelvet beszélnek), de ezzel együtt vagy éppen ezért különleges, tetszik nekik, hogy mégis meg tudják értetni magukat, hogy a vendéglőben is csak mosolyognak nekik, s olyan nagy az adag, hogy alig fér a tányéron. Száguldanak tehát a végeken, néha gyeplő nélkül, máskor féktelenül, s egyszer-egyszer be is előznek…

Daczó Katalin

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.