Szabadság

49

sarany_istvan_szerzofoto1A francia forradalom jelszavai, célkitűzései között az első volt: szabadság. Ezt követte az egyenlőség és a testvériség. A szabadság az egyén szabadságát jelentette, azt az állapotot, amelyben nem függ senkitől: a paraszt nem függ földesurától, nem képezi annak tulajdonát; a városlakó mesterember, kereskedő, szellemi foglalkozású pedig egyenlő a nemessel. A szabadság tehát az egyén szabadságát jelentette. Az egyenlőség a törvény előtti egyenlőséget jelentette, azt, hogy a rendi kiváltság nem váltható a törvény általi megkülönböztetésre. A testvériség fogalmát pedig ma a társadalmi szolidaritás fogalmával írhatnánk le. A francia forradalomból tudjuk, mi lett – ha még emlékszünk a történelemórán tanultakra –: a szabadság nevében embereket, közösségeket igáztak le, semmisítettek meg, az egyenlőség a kiváltságosok egyenlőségét jelentette, a testvériség nevében pedig „testvérgyilkosságokat” követtek el a szolidaritásvállalás legcsekélyebb megnyilvánulása nélkül. A francia forradalmat sorra követték az 1848-as forradalmak, véget vetve a középkori rendi társadalmi berendezkedésnek, a polgári demokrácia elve alapján működő nemzetállamokat hozva létre. A szabadság, az egyenlőség és a testvériség eszméjét abszolutizálta, mindenek fölé helyezte a politikai elit, ebben az értelmezésben az egyén fontosabb lett, mint a közösség, az egyéni érdek felülmúlta a közösségi érdeket. Az értékrendben pedig egyre hátrább kerültek a keresztény kultúra közösségi – közösségeket meghatározó és megtartó – értékei. A szabadság–egyenlőség–testvériség fogalomhármas térhódítása előremutató, a társadalom fejlődését eredményező folyamatnak indult, új elitek kialakulásához vezetett, s megnyitotta az érvényesülés esélyét az olyan társadalmi osztályok képviselői előtt is, amelyek számára ez korábban teljes mértékben lehetetlen volt. Később is minden jelentős társadalmi változást eredményező mozgalom, forradalom zászlójára tűzte e nemesnek mondott eszméket, kegyetlenségek, igazságtalanságok sorozatát követve el nevükben, érdekükben – közösségeket számolva fel, semmisítve meg: hol a nemességet, hol a polgárságot, hol a katonai elitet, hol a klérust hányták kardélre, hol népcsoportokat akartak megsemmisíteni.
A francia forradalom óta eltelt alig két és egynegyed évszázadnyi időszakban bebizonyosodott, hogy az egyén szabadsága, az egyének egyenlősége és az egyének közötti testvériség mit sem ér a közösségek létének elismerése, a közösségek szabadsága, a közösségek közötti egyenlőség és a közösségek közötti testvériség nélkül. Ezért van az, hogy Európa nem tud mit kezdeni saját kisebbségi közösségeivel: a katalánokkal, a baszkokkal, a korzikaiakkal, a walesiekkel és a skótokkal, hogy ne beszéljük a nyolc országban őshonos magyarokról. S ezért nem tudta kellő mértékben integrálni a korábban, különböző időpontokban érkezett bevándorlókat, s ezért nem tud mit kezdeni az egyre nagyobb migránsáradattal. A gondok közösségiek, megoldásuk is csak közösségi lehet. Mint ahogy az egyén szabadsága is keveset ér, ha a szabadságélményt nem tudja közösségben megélni.

Sarány István

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.