Szabadok vagyunk?

33

A szabadság kérdése örök témája és egyben dilemmája a filozófiának, pszichológiának, teológiának, büntetőjognak, politikának és több más tudományágnak. Egyrészt beszélnek külső szabadságról, személyes szabadságról, erkölcsi szabadságról (szabad akarat vagy belső szabadság), jogi szabadságról (amit a jog szerint „szabad”), pozitív és negatív szabadságról – és folytathatnánk a sort. Egyes irányzatok tagadják a szabadságot, az ő véleményük szerint a szabadság csak illúzió. Mások elismerik az ember szabadságát – bár e szabadság nem korlátlan, nem mindenre kiterjedő. És ha a szabadságnak határai vannak, akkor hol vannak ezek a határok? És itt nagy viták és nézetkülönbségek tapasztalhatók a 21. században is – mint minden korban. Az ember szabadon dönthet-e arról, hogy megtart vagy nem egy megfogant magzatot – vagy ha megfogant, akkor már nem áll szabadságában ez a választási lehetőség? Az ember maga szabadon választhatja-e nemi identitását – vagy ez eleve adott? Erre is vonatkozik a szabadság vagy nem? Szabad-e tagadni a holokausztot? És az örmény népirtást? Mit szabad, és mit nem az éppen aktuális „politikai szabadság” szerint?
De nemcsak a tudományok súlyos kérdése a szabadság, hanem a hétköznapi életé is. Nap mint nap szembesülünk a szabadság kérdésével saját életünkre vagy másokra vonatkoztatva. Szabad-e saját véleményem legyen? Meghagyom-e mások szabadságát, hogy másképp gondolkodjanak? Szabad-e saját nyelvemet beszélnem, saját szimbólumaimat használnom? Meghagyom-e magam mellett mások szabadságát e téren? Meddig engedhetem, hogy a gyermek szabadon azt tegye, amit épp szeretne? Szabad vagyok-e, ha a munkahelyemen megmondják, hogy mit tegyek és mikor, ha megmondják, hogy mikor mehetek szabadságra és mikor nem? Szabadon alakítom kapcsolataimat vagy sodródom a rohanásban vagy érzéseim legyőzhetetlen viharában (félelmeim, dühöm vagy épp a nagy szerelem rabjaként)? Az vagyok, aki lenni akarok (és akkor szabad vagyok) – vagy pedig sokszor olyan vagyok, amilyen egyáltalán nem szeretnék lenni (és akkor szabad vagyok?)?
Na, de mi is az a „szabadság”? Én most a sok megközelítés közül azt a meghatározást választom, amely szerint szabadság akkor van, amikor én külső vagy belső kényszer nélkül több lehetőség közül választhatok. Szabadságról tehát csak akkor beszélhetünk, ha van legalább két lehetőség, ami közül választhatok. És választásom csak akkor szabad, ha semmilyen külső vagy belső kényszerítő erő nem befolyásol döntésemben.
A teológia szerint Isten szabadnak teremtett és Isten számára nagyon fontos az ember szabadsága. De ez a szabadság nem abszolút. Részleges. Egyrészt azért, mert nem dönthetünk mindenben: hol születünk, kik a szüleink, mik az adottságaink, nemünk. Nem élhetünk örökké stb. Másrészt azért, mert sokszor a választható lehetőségek korlátozottak, bár legalább két lehetőség mindig van (s így a szabadságunk mindig megmarad). Ha külsőleg tények elé vagyunk is állítva, hozzáállásunkban még mindig megmarad a szabadság, hogy ehhez hogyan viszonyulunk.
Nincs a földön olyan ember, aki annyira tiszteletben tartaná szabadságunkat, mint Isten. A bűnbeesés története: Isten megengedi a bűnt is.
A szabadságot igazán csak valaki mellett lehet megtanulni, aki bennünket „szabad emberként” kezel. Ezért igazán ezt is csak Isten mellett lehet megtanulni. És ezt tapasztalom is: minél inkább van valakinek élő és intenzív kapcsolata Istennel, annál szabadabb, és annál inkább adja meg másoknak is a szabadságot. Szabad mások véleményétől; a sikertől; az anyagi biztonságtól; nem koldulja mások szeretetét, elismerését; nem akar megfelelni, és nem támaszt mások felé elvárásokat; nem fél a szenvedéstől, a haláltól; képessé (szabaddá) válik visszaadni Istennek élete minden ajándékát, kincsét; egyre több bűntől válik szabaddá stb.
Ha Isten elvesz a szabadságunkból – háborgunk. Ha Isten nem vesz el mások szabadságából (például egy gyilkos megkínoz és megöl valakit) – ismét csak háborgunk, és megint csak Isten a hibás (hogy engedheti meg!).
Mire jó a szabadság? Jó-e, hogy van, ha sokszor nem tudunk megfelelően élni vele? Mennyi szenvedés „köszönhető” ennek a szabadságnak, mert egyesek a szabadságukat arra használják, hogy másokat bántsanak, gyilkoljanak, elvegyék a másét, elnyomják embertársukat stb.! Jó nekünk a szabadság, ha nem tudunk vele jól bánni? De jobb a „rabság”? Hány ember rabja sokféle szenvedélynek: játék, alkohol, internet, pornó, drogok. Vagy amikor egy másik személy vagy egy ideológia teljesen uralma alá von valakit. Ez jobb? Mire is jó akkor a szabadság? És jó, hogy van ez nekünk?
És miért olyan fontos ez Istennek is, hogy akkor sem vonja meg tőlünk a szabadságot, ha ezzel önmagunknak vagy másoknak nagy kárt okozunk? Még a mennyországba jutás sem „kötelező”, hanem általunk választott vagy elutasított lehetőség.
Nem szeretnék minden kérdésre válaszolni. Nem is tudom minden kérdésre a választ. De gondolkodni rajtuk – számomra gazdagító és egyre mélyebbre vivő. Minden kedves olvasónak kívánom, hogy e kérdéseken rágódva egyre csodálatosabb élet táruljon fel számukra, egyre nagyobb szabadságra jussanak, és ezt a szabadságot napról napra jobban használni segítsen.

Ft. Ilyés Zsolt plébános

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek