Szabad jegy van, szabad hely nincs

Vasúti személyszállítási gondok

284

Jó ideje már, hogy problematikussá vált az utazás a hazai (de nem csak) útvonalakon közlekedő személyvonatokkal. Igen, mert még elővásárlás révén sem biztos, hogy az ügyfél ülőhelyhez jut, legalábbis azon a szerelvényen és napon, amelyiken utazni szeretne (illetve szeretett volna). Mindez „helyszűke” okán, arról nem is beszélve, hogy esetenként „állójegyek” kibocsátása nyomán túlzsúfolttá válnak a vonatok.

Diákok a csíkszeredai vasútállomáson. Ingyen utaznak. Járni jár… Fotó: Archív

Most, amikor kibontakozóban van a nyári tu­risz­tikai/üdülési csúcs­szezon, elkövetkezett a szabadságolás ideje, s vakációznak az iskolások és a főiskolások, sokan lesznek, akik nem tudnak majf felszállni a vonatra. Nem, mert nincs elegendő vagon. Ezt maga a közlekedésügyi miniszter, Lucian Șova jelentette be vasárnap, amikor is azt hangoztatta, hogy a CFR személyszállító ágazata nem rendelkezik elégséges számú vagonnal, annyival, amennyi révén ki lehetne elégíteni a jelenlegi igényeket, főleg a tengerpartra irányuló szerelvények esetében. (Emlékeztetnénk: néhány nappal ezelőtt álltak hadba országszerte azok az idényvonatok, amelyek június végétől közlekednek szeptember közepéig a tengerparti városokba, illetve üdülőtelepekre.) A tárcavezető utalt arra, hogy a leltáron összesen 1200 személyszállító vagon szerepel, de azok közül 400 műszaki okokból kifolyólag kényszerpihenőn van, s azok belátható időn belül nem is lesznek „mozgóképesek”. Hozzáfűzte azt is, hogy megkezdődött a közbeszerzési eljárás 102 Kék Nyíl motorvonat megvásárlása érdekében, de a szerződések megkötésére már semmiképp sem kerülhet sor a nyári szezon végéig. Az érdekesség kedvéért megjegyeznénk, hogy a Kék Nyíl – Desiro elnevezésű első motorvonatot 2003 januárjában állították üzembe, a Bukarest–Craiova útvonalon, s azt követően még 120 ilyen motorvonatot szerzett be a CFR. Azok közül 57-et a németországi Siemens Transportations Sistem Group gyártott le, 63-at pedig annak hazai partnerénél, az aradi Astra Rt.-nél szerelték össze.
Visszatérve az utóbbi időben kialakult áldatlan állapotokra, el kell ismerni, abban közrejátszott, hogy egy jogszabály révén lehetővé vált az egyetemisták számára az egész naptári éven át és bármelyik belföldi vasútvonalon ingyenes vasúti utazás. Ennek ugyan lehet örvendeni, de a kormány nem számolt annak idején azzal, hogy ugrásszerűen megnövekedhet a vasúton közlekedők száma. Az viszont bekövetkezett, és a szakmabeliek szerint a vasúti személyszállítás iránti igen megnövekedett érdeklődés mindenekelőtt a „szabadjegyek” javára írható. Annak viszont nem örvendhetünk, hogy nemigen van vagy éppenséggel egyáltalán nincs szabad hely a vonatokon (főleg hétvégeken). A mi régiónkban bizonyos értelemben súlyosbítja a helyzetet az is, hogy besegített az anyaországi vasúti társaság, a MÁV is. Igen, mert a megyénken is áthaladó Korona gyorsvonat esetében óhatatlanul csökkent a „férőhelyszám”, többek között annak okán, hogy az a múlt esztendő végétől „nélkülözi” a hálókocsit és az első osztályú vagont. Az viszont igaz, hogy nem a MÁV problémája a belföldi útvonalakon utazni kívánók gondjainak a megoldása.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.